A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészsége a szervezet előzetes eljárási tanácsától apartheid és háborús bűnök miatt elfogatóparancs kiadását kérte Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter, a palesztin területen építkező telepeseket támogató Vallásos Cionisták párt elnöke ellen - jelentette a közel-keleti témákra szakosodott, Middle East Eye című hírportál kedden.
A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészsége a lap értesülése szerint már áprilisban benyújtotta a titkos kérelmet Szmotrics ellen azzal az indoklással, hogy a miniszter háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható palesztinok ellen Ciszjordániában.
A Szmotrics elleni vádak között szerepel a kényszerkitelepítés mint emberiesség elleni bűncselekmény és háborús bűncselekmény, Izrael saját lakosságának áttelepítése mint háborús bűncselekmény, valamint az üldöztetés és apartheid mint emberiesség elleni bűncselekmények.
Ha az ICC előzetes eljárási tanácsa jóváhagyja, a Szmotrics elleni elfogatóparancs lesz az első, melyet apartheid bűncselekménye miatt valaha kiadnak. A kérelmet április 2-án nyújtották be, miután palesztin diplomaták és civil szervezetek évek óta fellépést sürgették az ügyészségen Szmotrics és Itamár Bengvír (Zsidó Erő párt) izraeli miniszterek ellen.
Ha kiadják, Szmotrics lesz a harmadik izraeli tisztviselő, akit az ICC köröz, miután 2024 novemberében elfogatóparancsot adtak ki háborús bűnök vádjával Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és az akkori védelmi miniszter, Joáv Gallant ellen.
A Middle East Eye szerint az ügyészségen tárgyalások folynak hasonló kérelmekről Itamar Bengvír nemzetbiztonsági miniszter és Jiszráel Kac "védelmi" miniszter, valamint Éjál Zamír vezérkari főnök ellen is, de róluk még nincs döntés, csak a bizonyítékokról folynak egyeztetések.
A ynet izraeli hírportál azt írta, hogy míg a Netanjahu és Gallant elleni elfogatóparancsok nyilvánosak voltak, az ICC ügyészei most titkos elfogatóparancsot adtak ki - ezt a hatóságok akkor teszik, amikor nem akarják, hogy a gyanúsítottak óvintézkedéseket tegyenek elfogásuk elkerülésére. Az is lehetséges, hogy ezúttal titkos körözésről fognak határozni.
2025 februárja óta Donald Trump kormánya pénzügyi és vízumszankciókat vezetett be a hágai székhelyű bíróság főügyésze, két helyettes ügyésze, nyolc bíró, az ENSZ palesztin ügyekkel foglalkozó különleges jelentéstevője és három palesztin NGO, valamint a bíróság ellen az izraeli politikusok elleni vizsgálat miatt.
Az ICC előzetes eljárási bíráinak általában több hónapra van szükségük az elfogatóparancs-kérelmek elbírálásához. Ez az időtartam Vlagyimir Putyin orosz elnök és Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnök esetében egy hónap volt, a Netanjahu és Gallant elleni elfogatóparancsoknál viszont három hónap.
Szmotrics és Bengvír tavaly június óta összehangolt nemzetközi szankciós kampány célpontjai olyan kijelentéseik miatt, amelyekben egyebek között a palesztinokkal szembeni etnikai tisztogatást szorgalmaznak.
Mindketten olyan ciszjordániai falvakban élnek, amelyeket a nemzetközi jog törvénytelennek tekint, mert katonailag elfoglalt és megszállt területekre nem szabad civil lakosságot telepíteni. Mindketten támogatják az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordánia annektálását, valamint a 2005-ben kiköltöztetett izraeli telepesek visszatérését a Gázai övezetbe.
(MTI nyomán)





