Irán szombaton bejelentette, hogy három vadászpilótáját élve fogták el március elején Katarban, egyúttal követelte a szabadon engedésüket.
Három iráni pilótát élve fogtak el a katari erők, miután Katar területén lezuhant Irán két Szu-24 típusú harci repülőgépe március 2-án - tájékoztatta Mohammad Bagerzadeh, az eltűnt iráni katonák ügyeivel foglalkozó bizottság elnöke a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát (ICRC) a Fars iráni hírügynökség jelentése szerint.
A három pilótát a katari erők őrizetbe vették, és a katari kormány azóta nem engedi nekik, hogy felvegyék a kapcsolatot a családjukkal és az iráni hatóságokkal. Bagerzadeh az ICRC közbenjárását kérte abban, hogy mielőbb vegye fel a kapcsolatot az elfogott iráni katonákkal, érdeklődjön a hogylétük felől, és segítse elő a szabadon engedésüket.
A dohai védelmi minisztérium március 2-án azt közölte, hogy a katari légierő lelőtte Irán két Szu-24 típusú harci repülőgépét, azt követően, hogy Irán ballisztikus rakétákat és drónokat indított katari gázipari létesítmények ellen. A pilóták sorsáról a katari hatóságok nem közöltek semmit.
A közel-keleti konfliktus február 28-án robbant ki az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásaival. Válaszul Irán Washington térségbeli szövetségesei, köztük Katar ellen indított csapásokat. Bár az Egyesült Államok és Irán június közepén egyetértési megállapodást kötött a háború lezárásáról, a harcok később többször újra fellángoltak. A felek közti diplomáciai tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre.
Frissítés: Katar tagad
A katari külügyminisztérium röviddel a bejelentés után határozottan tagadta, hogy iráni pilótákat tartanának fogva.
A katari külügyi tárca szóvivője az X-en azt írta: "kategorikusan tagadják" az iráni pilóták elfogásáról szóló állításokat. Egyúttal "megdöbbenésüknek adott hangot a megtévesztő kijelentések kapcsán, miközben a térségben éppen arra irányuló erőfeszítések és kezdeményezések zajlanak, hogy csökkentsék a feszültséget".
A márciusi esettel kapcsolatban azt mondta, hogy az iráni vadászpilóták megsértették Katar légterét, és nem reagáltak, amikor próbálták velük felvenni a kapcsolatot. A szóvivő szerint mentőalakulatok megtalálták az egyik lezuhant pilóta holttestét, és meg is keresték az iráni hatóságokat azzal a céllal, hogy egyeztessék a földi maradványok átadását.
(MTI)