Boris Pistorius német védelmi miniszter szerdán ismét Oroszország esetleges ukrajnai katonai győzelmének veszélyeire figyelmeztetett.
"Ha Oroszország, ha Vlagyimir Putyin megnyeri ezt a háborút, akkor ez a világ tekintélyelvű vezetői számára mintaként szolgálhat, hogy azt mondhassák: mit érdekel engem a jog, más nemzetek szuverén joga?" - hangoztatta a szociáldemokrata német politikus Braunschweigban nyilatkozva. Szerinte azt gondolnák a tekintélyelvű vezetők, hogy "nincs senki sem, aki szembeszegül velem, és a megtámadottakat támogatná".
Pistorius azt fejtegette, hogy Oroszország hibrid háborút visel európai országok, mindenekelőtt Németország ellen.
A német védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az egyedüli, aki véget vethetne az ukrajnai háborúnak, az az orosz elnök, ha ezt éppenséggel akarná. "Ehelyett hibrid háborút folytat európai államokkal szemben, mindenekelőtt Németországgal szemben" - mondta, és rávilágított arra, hogy Németország azért áll figyelem középpontjában, mert a kijevi vezetést támogatja.
Pistorius szerint a támogatás nemcsak Ukrajna szabadságáról, illetve szuverenitásáról szól, hanem a veszélyek elhárításáról is. "Vlagyimir Putyin nem fog leállni, ha elfoglalta Ukrajnát. Ezt újra és újra elmondja" - figyelmeztetett a német tárcavezető.
(MTI)





