A spanyol közlekedési miniszter úgy döntött, hogy átveszi az irányítást az észak-afrikai spanyol város, Ceuta kikötője felett, és a helyi önkormányzat döntését felülírva engedélyezi egy átmeneti befogadótábor felépítését a kikötőt magába foglaló területen a Marokkóból illegálisan érkezett bevándorlók számára - közölte szombaton az RTVE spanyol közszolgálati média és más sajtóorgánumok.
A híradások szerint Oscar Puente aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi a sátortábor felépítését annak ellenére, hogy Juan Jesús Vivas, Ceuta elnöke egy pénteki rendezvényen ezzel ellentétesen foglalt állást. Juan Jesús Vivas arra hivatkozva utasította el a tábor felépítését, hogy a kikötő ellenőrzése létfontosságú a Marokkóval közvetlenül szomszédos exklávé ellátása szempontjából, mivel egy nagy üzemanyagraktár is található a szomszédságában.
Zoom
Fotó: Antonio Sempere / AFP
A spanyol kormány adatai szerint július 30-án és 31-én mintegy 72 ezer ember úszott át Marokkóból Ceutába, vagy mászott át a két ország területét elválasztó határkerítéseken. Túlnyomó többségük hamarosan önként visszatért, de több ezren maradtak Ceutában arra várva, hogy segítséget kapjanak. A városban azóta átmeneti befogadóhelyeket nyitottak meg használaton kívüli gyárak és katonai kórházak épületeiben, illetve sportközpontokban, ahol ellátást kaphatnak, miközben a hatóságok elbírálják a menedékkérelmeiket.
Az így biztosított átmeneti szálláshelyek azonban szűkösnek bizonyultak, így azóta is mintegy ötezren táboroznak a tengerparton vagy a város erdős területein. Jelenleg egy további, körülbelül 900 fő befogadására alkalmas tábort építenek nekik a város Los Rosales nevű negyedében, ahol a helyi lakosok - a város más részein élő emberekhez hasonlóan - tiltakozásukat fejezték ki az építkezés miatt.
A spanyol közlekedési minisztérium egyelőre nem reagált a média azon megkereséseire, hogy hogyan rendezné a város önkormányzatával kialakult nézeteltérését az ügyben.
(MTI)