A csehek (akárcsak minden másik nép, kivéve persze bennünket) igen keményen fellépnek a cigányok ellen. Ha egy cigócsapat (túlerőben) fehérekre támad, akkor az ügyet igenis rasszista támadásként kezelik.
Ahogy kell, hiszen tegyük csak fel a kérdést: ugyanezt megtették volna cigányokkal is a derék korcsok? Vagy, menjünk tovább, ugyanúgy halomra gyilkolják, erőszakolják a cigók az idős, védekezésképtelen ork nőket? Ugyan már: csak és kizárólag a nemcigányok életét, testi épségét nem veszik semmibe se ezek a mocskok – és az ez alapján történő „áldozat-választás”, bizony, már kimeríti a rasszizmus tényállását, bármit is hazudozzon révészsanyika meg ónodymolnárdórika...

Csehországban azonban nemcsak igazságszolgáltatási szinten mernek fellépni az Emberiség Pestise ellen: ahogy az az alábbi cikkből is kiderül, komoly rendőri erőket vezényelnek a helyszínre, hogy a cigók ámokfutását megakadályozzák. Hadd emlékeztessük aztán a Kedves Olvasót a többi, régebbi példára is, pl. arra, hogy alig pár hónapja kőkeményen szétverték a cigó megmozdulást a cseh kommandósok. Meg a kormánypárti(!), ismert(!) énekes által énekelt "A romák az utcán lopnak, ideje, hogy megjelenjenek a patkányirtók"-ra, ill, a nevezetes „a cigánykérdést csak dinamittal lehet megoldani” politikusi nyilatkozatra (konkrét hivatkozások ITT)

Kitérő: Ónody-Molnár Dóra

Apropó, ha már ónodymolnárdórikáról és a mai Népszabadságról esett szó. Nem fogják kitalálni: hölgyeményünk ma megint ámokot futott, most oktatási ügyekben. Majdnem két teljes oldalon keresztül, és, természetesen, a cigányok védelmében.

Az Erősödő ellentétek c. cikkében pl. a következőt van pofája leírni:

"Nyíregyházán az önkormányzat „átszervezésre” hivatkozva sorra zárja be, vonja össze az iskoláit, egy iskola azonban mégis újra nyithatja kapuit. A Huszár-telep melletti iskolát néhány éve éppen azért zárták be, mert a város vezetői felismerték, hogy jogsértő fenntartani olyan iskolát, ahol származásuk alapján különítik el a gyerekeket. Az új fenntartó a görög katolikus egyház lesz, amely 14 roma származású elsőssel indítja el az iskolát. Más tanulójuk ott nincs. Ezzel viszont megsértik a közoktatási törvény szegregációt tiltó rendelkezéseit."


Mi ezzel kapcsolatban csak azt kérdeznénk meg, hogy
1, hány nemcigány iskolás lakik a Huszár-telepen, azaz az iskola vonzáskörzetében? Esetleg Dórikánk előírná azt a távolabb lakó fehéreknek, hogy kötelezően ide, messzebb járjanak?
2, mi ez az „antiklerikális” duma? Tán a görögkatolikusok elutasították akárcsak egyetlen egy nem cigó tanuló felvételét? Vagy ide nem akar nemcigó gyerek járni, egyrészt a távolság, és, egyáltalán nem utolsósorban, a pokoli iskolabeli közállapotok miatt? Ne feledjük: a nyíregyházi Huszár-telep igencsak hírhedt, az ottani cigók ugyanolyan brutálisak, antiszociálisak, fehérellenesek, mint fajtatársaik általában (lásd pl. EZT), hát ki  franc akarna velük egy iskolába járni? Csak azért, hogy mindennap kifosszák, megalázzák, megszurkálják, megverjék, legjobb esetben is „csak” tetvekkel, TBC-vel, Hepával és más „jóságokkal” lássák el, és, nem mellesleg, teljesen ellehetetlenítsék a tanulásukat, derékba törjék az életüket?

A cikkben sajnáltatják a csörögi cigókat is és nácizzák a környező, a korcsokból (érthető módon) nem kérő települések iskoláit is, hogyaszongya a szegínromákokat nem akarják sehova se felvenni, bezzeg a náci fehér magyaroknak gond nélkül sikerült bejutni a máshol levő iskolákba:

„Csörögön a tanévkezdés előtt kilenc roma gyerek nem tudta, melyik iskolába kell járnia. A közeli Vác azért nem vesz fel csörögi gyerekeket, mert a csörögi önkormányzat harmincmillióval tartozik a városnak. A sződiek pedig azért nem, mert az iskola társulási megállapodása szerint korlátozottak a férőhelyek. A CFCF az egyik csörögi szülőtől úgy tudja, „egy fehér bőrű apukának” mégis sikerült egy gyereket felvetetnie a napokban.”


Van azonban tovább is! Dórikánk egy másik cikkel (Diákok forrongó közegben) is meglepett bennünket a Hoffmann Rózsa-tervezet elfogadása kapcsán. A legfontosabb rész:

„Pokorni személye nem meglepő: közismert, hogy az ő szakmai nézetei jóval közelebb állnak az egykori szabad demokrata, Magyar Bálint nevével fémjelzett „liberális vonalhoz”, mint Hoffmann Rózsáéhoz, akinek a nézeteit a Fidesz köreiben nem is az avítt jelzővel illetik, inkább retrográdnak minősítik. Ezzel voltaképp arra utalnak – és ez magyarázza Lázár János szerepét is az eseményekben –, hogy a kereszténydemokrata államtitkár, noha szóban nagy hangsúlyt fektet az esélyegyenlőség szempontjainak figyelembevételére, tetteivel inkább azt erősíti, hogy a korábbi években megkezdett integrációs folyamatot (Kuruc.info: kényszerintegrációs folyamatot, tegyük hozzá: ugyanis különösen a szocik-szadisok, ill. eszmetársaik [pl. a fideszes Lázár János, lásd alább] tűzzel-vassal arra kényszerítették az iskolákat, a szülőket, hogy patkányokkal járassák egy iskolába, osztályba a gyerekeiket) – amely arra alapult, hogy szegény és gazdag, cigány és nem cigány gyerek egy iskolába járjon – visszafordítsa. Hoffmann Rózsa eljárásának – amely megnyilvánul már a buktatás tilalmának feloldásában és a felzárkóztató osztály létrehozásának ötletében is – alapja az a sztereotípia, amely szerint a cigány gyerek visszahúzza az osztálytársait, lehetetlen légkört teremt, és így tovább. Hiába mutatta már ki több, rendkívül alapos szakmai tanulmány is, hogy ez nem így van, épp ellenkezőleg (Kuruc.info: szemenszedett rajvédő hazugság! Ezer és egy olyan tanulmányt hivatkoztunk már, amely ennek pont az ellenkezőjét igazolja), ezt liberális ármánynak tekintik, még akkor is, ha Lázár János például saját városában az elsők között ültette gyakorlatba az integrációs folyamatot, meglehetős sikerrel, mert az azóta végzett felmérések szerint Hódmezővásárhelyen érzékelhetően javult a diákok teljesítménye, és nem csak a szegényeké. (Kuruc.info: na tessék, Dórikánk megint Lézer Jánost, a ballib, valamint a cigó fejesek [pl. Mohácsi Viktória/Erzsébet] személyes jóbarátját,  zsidó kedvencét, a nagy „hazafit” magasztalja. Ennyit arról, hogy kinek az oldalán is áll Lázár: a ballibekén vagy a magyarokén.)”

No, de vissza a fő témánkra:

A cseh tárgyú mai Népszabó-cikk:

Romaellenes lincshangulat: 'Integrálni? Egy frászt, internálni!'
Nem csillapodnak az indulatok az észak-csehországi Rumburkban, ahol két héttel ezelőtt húsz ittas roma a vasárnap esti diszkóból hazafelé összeszólalkozott hat másik fiatallal. Röviddel ezután a nagyobbik csoport tagjai késeket, viperákat rántottak elő, és nekirontottak a szintén kapatos fiúknak, akik közül hárman súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedtek.


Másnap a rendőrség öt roma fiatalt letartóztatott. Azóta etnikai indítékú súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt bűnvádi eljárást indítottak ellenük.

Jaroslav Foldyna, a cseh szocdemek (CSSD) parlamenti képviselője múlt péntekre tiltakozó nagygyűlést hirdetett a mintegy 15 ezres lélekszámú kisvárosban, mert szerinte a helyi önkormányzat és az ugyancsak jobbközép kormány tétlenül szemléli az egyre aggasztóbb helyi bűnözést. A rekkenő hőségben néhány bőrfejűn kívül mintegy ötezer helyi polgár jött el.

A megyében élő honatya azzal kezdte a beszédét, hogy a roma bűnözőket felelősségre kell vonni, de nem önbíráskodással, a többieket pedig fokozatosan integrálni kellene a társadalomba. Mire valaki felkiáltott a tömegben: „Integrálni? Egy frászt, internálni kell őket! Mert bennünket lopnak meg és rabolnak ki! Gyerünk, tanítsuk móresre őket!” És a tömeg megindult a település szélén levő bérházak fele, ahol roma családok is élnek. Csak a rendőrök gyors beavatkozása akadályozta meg a tragédiát. A tömeg ezután a polgármester háza elé vonult, és azonnali lemondását követelte.

A megriadt Jaroslav Sykacek másnapra nyilvános gyűlést hívott össze a művelődési házba. „Egyre több roma telepedik le nálunk és a közeli Varnsdorfban. Lopnak mindent, ami mozdítható és értékesíthető. Miért nem füstöli ki őket?” – szegezték neki a kérdést a polgármesternek, akit kifütyültek, amikor azt bizonygatta, hogy mindössze öt roma család él a városkában. – Arra meg nincs törvényes lehetőségünk, hogy kizsuppoljuk azokat, akik az itteni rokonaiknál vagy üresen álló házakban húzzák meg magukat – próbált érvelni.

– Ők lopnak és rabolnak! – zúgta a tömeg. (Kuruc.info: tetszik érteni? „Tömeg”, nem csupán pár „ittas náci”. Fiatal, idős, mindenki: kivétel nélkül minden helyi fehérnek elege van a cigányterrorból. Talán nem egészen ok nélkül - hiába, a tapasztalatok, az utóítéletek...) Másnap Varnsdorfban akartak ugyanígy leszámolni a bűnözőkkel, mire Ján Kubice belügyminiszter ötven fővel megerősítette a járási rendőrséget. Ők délután öttől járőröznek. Azóta a nappali betörések és utcai lopások száma szaporodott meg. Emiatt erre a hétvégére újabb tüntetést szerveznek, mindjárt többet is: a szélsőségesek romaellenes menetet hirdettek, a civilek válaszul ellentüntetést. (Kuruc.info: „civilek”? Azok nem helyiek lesznek [akik szintúgy gyűlölik a cigányokat, és szintúgy nem egészen alaptalanul], hanem pár messziről odatrombitált rajvédő. Öten-tízen, jó esetben...)
– A gondok a rendszerváltás után kezdődtek, amikor egyre több roma veszítette el a munkahelyét. Egyetlen kormány sem volt képes enyhíteni ezen a helyzeten. Hovatovább már két olyan nemzedék nő fel, amely nem tudja, hogy munkából is meg lehet élni – érvelt a prágai köztévében (CT) Martin Simácek, a romák szociális integrálását elősegítő ügynökség igazgatója. – Csak új munkahelyek teremtésével lehet visszavezetni a romákat is a tisztességes megélhetés világába – vélekedett. (Kuruc.info: mindig ez a süket duma... a többségi társadalom miért nem bűnözik, pedig közülük is nagyon sokakat rosszul érintette a rendszerváltás? Ja, hogy ők fehérek, és nem mocskos büdöscigányok?) Mire a rumburki polgármester kifakadt: – Városunkat nem is olyan régen kis Manchesternek hívták, annyi textilüzem és más gyár volt itt. Mára majdnem a fele csődbe ment. Tavaly a járási munkaügyi hivatal 19 személynek a létminimumnál valamivel magasabb bérét fizette. Mindannyian közhasznú munkát végeztek. Idén az országos megszorítások miatt már csak 14 ember járandóságának a felét állják, a többit nekünk kellene pótolni. Csak azt nem tudom, hogy miből? S mi lesz a többi munkanélkülivel? Ivana Rápková, a kormánykoalícióhoz tartozó Polgári Demokrata Párt (ODS) parlamenti képviselője szerint olyan törvényt kellene mielőbb elfogadni, amely alapján azokat a polgárokat, akiknek nincs bejelentett állandó lakhelyük, azonnal kiutasíthatnák az adott településről, ha ott bármilyen bűncselekményt követnek el. – Ez sem egyszerű, mert ezek a személyek pontosan tudják, hogy ha ötezer koronánál (hozzávetőleg 50 ezer forint – a szerző megj.) kisebb értékű árut lopnak, akkor az csak szabálysértésnek minősül, és ehhez tartják magukat – replikázott a polgármester. (Kuruc.info: hát igen, a mocskok ott is tisztában vannak a jogaikkal, a kiskapukkal, és kínosan vigyáznak arra, hogy az elb@szott törvényeket ki tudják kerülni, kihasználhassák a kibúvóikat...)

Idős roma férfi nyit ajtót, és arra kér, ne írjam meg a nevét, mert fél a bosszútól. (Kuruc.info: jáj szegínkém, most sajnáljunk? Mindig ez a teátrális önsajnáltatás, amelyben a Néphazi, mint mindig, segítőkezet nyújt...) Nyugdíjas nyomdász, a felesége bolti elárusító, mindhárom fia és a legidősebb unokája is dolgozik, a többiek iskolába járnak. (Kuruc.info: „arányok, azok a fránya arányok...” meg „kivétel erősíti a szabályt”) – Egyetlen fillér adósságom sincs, legfeljebb az a bűnöm, hogy befogadtam az öcsém családját (Kuruc.info: na mégiscsak kiderült, hogy ezek a tetvek is befogadtak egy bűnözőfamíliát, és ezáltal maguk is bűnpártolók lettek... na ennyit a „beilleszkedettségükről”, „törvénytiszteletükről”...), akik Ostravában éheztek, mert a szociális segélyeiket is lefaragták. Kétszer döbbentem meg az elmúlt héten. Először akkor, amikor az ablakunk alatt ordibáló tömegben több volt munkatársamat pillantottam meg. Előtte, hétfőn pedig rendőrök a lakásomban tartóztatták le az öcsém fiát, aki tájékoztatásuk szerint az agresszív csoport egyik tagja volt. Beszélgetésünk közben a tévéhíradóban jelentik be, hogy néhány héten belül kétszáz fős rendfenntartó alakulatot vezényelnek a kisvárosba. – Nagy bajban van a világ. Egyre kevesebb a munkalehetőség, növekszik a megkeseredett emberek száma, mindezekkel együtt pedig a gyűlölködés. (Kuruc.info: b@zmeg, rohadék cigány, ha nem bűnöznétek, élősködnétek, a kutya nem gyűlölne benneteket... csak és kizárólag ti vagytok az okai annak, hogy széles e világon nincs olyan nép, amely ne akarna benneteket jobb esetben elüldözni, rosszabb esetben kiirtani...) Ezeken a gondokon kétszáz, de még kétszázezer rendőr sem segít – sóhajt fel az idős férfi. (Kuruc.info: egy frászt nem... megakadályozza a bűnözéseteket. Ja, hogy ezért nem komáljátok a rendőröket, ahogy magyar tezsvíreitek se [lásd pl. Horváth Aladár nevezetes kifakadását a térfigyelő kamerák ellen]? Mi más magyarázata lenne annak, hogy nem szeretnétek, hogy plusz rendőröket vezényeljenek a városba- tesszük fel a (költői) kérdést, hiszen jól tudjuk, rendes, jogkövető állampolgároknak semmi félnivalójuk a [normális – a csehek pl. azok] rendőröktől, sőt...)
Frissítés (12:35): az olvasói hozzászólások között Rossz Qtya a következőt írta:

„Amikor harcolni kellett a cigányt is besorozták. A politika kiskaput adott nekik és ti nem a mocskos politikát vádoljátok hanem a cigányokra támadtok mert megélhetésből vállal gyereket mert nem dolgozik még is megél a segélyen ezért NEM A CIGÁNY A FELELŐS hanem a szar mocsok politikusaitok! Szóval mielőtt a fekete orkokra dobna valaki eztán egy követ csak azután tegye mielőtt a politikusaira akikre 21 éve szavazgat rádobta! Gondolkozzatok már megöljük amiért kihasznált valamit amit lehet?! Ugyan ... kérem! Vakok vagytok!”


Válaszunk:

1, Igen, tudjuk, hogy a politika is felelős azért, hogy engedi a már a szokásai, „kultúrája” miatt is bűnöző, élősködő, csakis a patkányokhoz, sáskákhoz hasonlítható cigányokat szaporodni, bűnözni. Ebben egyetértünk. Sokkal-sokkal keményebben meg kellene torolni a cigánybűnözést (többszázezres nagyságrendben Tent City-férőhelyek létrehozása és minden odavaló könyörtelen bezsuppolása; a rendőrökre támadók azonnali, helyszíni agyonlövése, ahogy mindenhol máshol teszik; az önvédelmi fegyverviselés engedélyezése; a patkányszaporulat visszafogása, ahogy pl. a csehek/tótok stb. teszik stb.), és ez csak és kizárólag a kormányon múlik.

2,Amikor harcolni kellett a cigányt is besorozták” - írja. Igen, besorozták, de amit aztán műveltek a seregben, ill. a fronton... Ugyan már, kedves Rossz Qtya, ne nézzen már bennünket hülyének... csak egy kezdőhivatkozást adunk a cigók „legendás” „honvédelmével” kapcsolatban (minden olvasónknak ajánljuk a cikkben szereplő további hivatkozások követését, különösen EZT): Lopott a honvédségi büdös - most rászízmusról vartyog 

3, „cigányokra támadtok mert megélhetésből vállal gyereket mert nem dolgozik még is megél a segélyen ezért NEM A CIGÁNY A FELELŐS hanem a szar mocsok politikusaitok”: mutasson Rossz Qtya egyetlen egy olyan másik népcsoportot, amely ugyanazt csinálja, mint a cigók. Egyszerűen nincs ilyen. A normálisan szocializált, nem géntemető, európai népek már a szocializációjuk, kultúrájuk miatt sem kezdenének el cigányként élni, pedig tulajdonképp a hazai poltikai viszonyok között megtehetnék. De nem alacsonyodnának odáig – tetszik tudni, igényesek. Szemben az élősködésben, bűnözésben a világon semmi problémát nem látó (sőt, arra immár évszázadok óta életvitelszerűen berendezkedett) cigánysággal, ugye.