Hosszú Katinka 4:26.36 perces, hatalmas világcsúccsal nyert aranyérmet 400 méter vegyesen a riói olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján.
Hosszú pályafutása első ötkarikás érmét szerezte, míg a magyar csapatnak - Szász Emese párbajtőröző után - ez volt a második aranya az első napon Rióban. Ez Magyarország 170. olimpiai bajnoki címe.
A Vasas ötszörös világbajnok versenyzője az előfutamban még csak 15 századra megközelítette a címvédő kínai - Rióban már délelőtt "elvérzett" - Je Si-ven 2012-es londoni játékokon elért 4:28.43 perces rekordját, a fináléban azonban már sikerült neki a történelmi időeredmény.
Hosszú kiválóan rajtolt, pillangón már az első hossz végén magabiztos előnnyel vezetett. Háton a várakozásoknak megfelelően könnyedén végérvényesen ellépett a mezőnytől, azaz innentől kezdve gyakorlatilag csakis az órával, a fennálló világcsúccsal versenyzett. Mellen az egész uszoda a levegővétel ütemére bíztatta, a gyorsra közel öt és fél másodperccel a világcsúcs részidőn belül fordult.
Zoom
Hosszú Katinkához (középen) a döntő rajtja után sokáig nem jutottak ilyen közel
A kínai korábbi rekordjának sarkalatos pontja éppen az utolsó úszásnem volt, hiszen a londoni játékokon az utolsó 50 méteren jobb időt úszott, mint a férfi győztes amerikai Ryan Lochte. Hosszút korábban rendre ezen a szakaszon "győzte le" az a bizonyos televízióban, illetve a helyszíni kivetítőn látható vonal, amely a világcsúcsot jelzi. Ezúttal nem így történt: a 27 éves magyar csillag - a tavalyi kazanyi vb-n megfogalmazott álmát valóra váltva - több mint két másodperccel múlta felül a szám eddigi legjobb eredményét.
"Szerintem még nem fogtam fel, hihetetlen" - nyilatkozta Hosszú az M4 Sportnak. "Tényleg azt tudtam csinálni, amit edzésen. Olyan érzésem volt, mintha edzésen lennék, hiszen mióta kijöttünk Rióba, minden nap a négyes pályán úsztam. Kiráz a hideg, még nem hiszem el."
Hozzátette, férje és edzője, Shane Tusup a győzelem után azt mondta neki, pontosan úgy diadalmaskodott, ahogy megálmodta.
"Ennél tökéletesebb nem is lehetne, ez életem egyik legszebb napja" - hangsúlyozta Hosszú Katinka arra utalva, hogy egyszerre lett olimpiai bajnok, és adta át a múltnak a korábbi világrekordot.
Hosszú ezzel mind az öt vegyesúszó világcsúcs birtokosává lépett elő, hiszen a 200 méter mellett a 25 méteres medencében is az övé minden idők legjobb eredménye 100, 200 és 400 méteren egyaránt.
Hosszú - aki a magyar úszósport 26. olimpiai bajnoki címét szerezte meg - vasárnap 100 méter háton, majd másnap 200 méter vegyesen, ezt követően pedig 200 méter pillangón, illetve 200 méter háton ugrik vízbe egyéniben, emellett tagja 4x200 méteres női gyorsváltónak is. A legjobb esélye egyértelműen 200 méter vegyesen van arra, hogy második aranyát is megszerezze, hiszen a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként készülhet.
Hét év üldözés után lett meg a világcsúcs
Hosszú Katinka hét éve üldözte a 400 méter vegyes aktuális világcsúcsát, amelyet végül a riói olimpia szombati nyitónapján sikerült megdöntenie, ezzel együtt megszerezte pályafutása első ötkarikás aranyérmét.
"Ma reggel nagyon jól ment az úszás, de tudtam, hogy a döntőben még jobb lesz. Azt azonban, hogy ennyire jól sikerül, nem gondoltam volna" - nyilatkozta az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón a 27 éves klasszis, aki a kínai Je Si-ven 2012-es london játékokon elért 4:28.43 perces rekordjából 4:26.36 perces teljesítményének köszönhetően több mint két másodpercet faragott.
"Hosszú ideje üldöztem, nagyjából hét éve gondolok rá" - tette hozzá az ötszörös világbajnok, aki a mostani csúcsdöntéssel - a 25 méteres medencéseket is beleszámítva - mind az öt vegyesúszószám világrekordjának birtokosa lett.
Hosszú hangsúlyozta, négy évvel ezelőtt Londonban túlságosan rágörcsölt a versenyre, csak arra tudott gondolni, hogy legyen túl rajta. Ennek volt betudható, hogy 400 méter vegyesen negyedik, 200 méteren pedig kilencedik lett.
"Aztán elkezdtem dolgozni Shane-nel, folyamatosan versenyeztünk és fejlődtünk. Az elmúlt négy évben nem volt olyan, hogy egyetlen napnál többet kihagyjak, de megérte" - mondta Hosszú.
A friss olimpiai bajnok kiemelte, egy sportolónak folyamatosan bizonyítania kell a környezetének, ezúttal azonban saját magának is sikerült.
A párbajtőröző Szász Emese után övé a második magyar aranyérem a riói olimpiai nyitónapján.
(MTI)
Frissítés: Ezüstérmes szavak: "Nem is láttam Hosszút, végig annyira messze volt tőlem"
A nemzetközi sajtó sportoldalain is vezető téma Hosszú Katinka szombat éjszakai fantasztikus riói úszása. A 400 vegyes új világcsúcstartójáról és olimpiai bajnokáról most már valóban sztárként írnak mindenhol.
A szuperdresszek korában felállított rekordoknak végleg leáldozott, újra hétköznapi dolog lett világcsúcsot dönteni – írja a Swimswam.com nevű amerikai szaklap, utalva arra, hogy az ausztrál 4x100 női gyorsváltó és a 100 mellen hasító brit Adam Peaty mellett Hosszú Katinka is óriási idővel adta át a múltnak a kínai Je Si-ven londoni idejét.
Nem pusztán megdönteni akartam a rekordot, meg akartam semmisíteni – mondta már a Yahoo Sportsnak a döntőt követően.
Mindkét lap kiemeli, hogy az elmúlt négy évben Hosszú irtózatos mennyiségű munkát tett bele ebbe az eredménybe, és egyeduralkodó lett a két vegyesúszó távon, melyeken a londoni kudarc óta minden Eb-t és vb-t megnyert.
Zoom
„Még mindig nem akarom elhinni, hogy két másodperccel jobbat úsztam, mint bárki is valaha. Ez valami őrület" – mondta Hosszú. A Yahoo Sports szerint Hosszú egyértelmű esélyese a 200 vegyesnek, de a többi egyéni számában – azaz 100 és 200 méter háton, valamint 200 méter pillangón is „számottevő ellenfél lesz".
"Hosszú Katinka megszabadult a korábbi olimpiák frusztrációjától, és a világrekordot megdöntve szerezte meg első olimpiai érmét" – írja a USA Today cikke.
„Jó ideje hajszoltam már ezt a rekordot, legalább hét éve, hogy ott motoszkál a fejemben – idézi az amerikai lap a bajnokot, aki széles mosollyal adta a nyilatkozatokat. – Azt tudtam, hogy lehetek még az eddigieknél is gyorsabb, de arra nem számítottam, hogy ennyire gyors is tudok lenni."
A lap egy mondatot idéz a második helyen célba érő amerikai Maya Diradótól is, ami talán a legjobban jellemzi a magyar úszó fölényét:
Hogy őszinte legyek, nem is láttam (Hosszút) a verseny során, végig annyira messze volt tőlem.
A New York Times is első helyen hozza a napi úszó összefoglalójában. A lap, amelyik néhány napja közölt egy hosszú írást a magyar úszó és edző férje, Shane Tusup ellentmondásos kapcsolatáról, csak a száraz tényekre szorítkozik, de azt azért megjegyzi, hogy Hosszúnak az olimpiákon eddig egy negyedik hely volt a legjobb eredménye. Ahogy azt is leírják, hogy a címvédő kínai csak 27. lett összesítésben.
A Guardian a döntőről szóló tudósításában kezdetben mintha nem venné komolyan Hosszú esélyeit. Majd a hátúszás során már megszaporodnak a felkiáltójelek, miután Katinka három másodperces előnnyel fordul a mellre. A gyors előtt már nyilvánvaló, hogy meg fogja dönteni a rekordot. „Ez hihetetlen volt, Hosszú két másodpercet javított a világrekordon" – lelkendezik az angol lap tudósítója.
(Origó)
Korábban írtuk: Megvan az első arany: Szász Emese párbajtőrben diadalmaskodott a világ felett
A magyar olimpiai csapat első aranyérmét a párbajtőröző Szász Emese szerezte meg, aki a kétszeres világbajnok olasz Rossella Fiamingo ellen hátrányból felállva 15:13-ra győzött a fináléban - írja összefoglalójában az MNO.
A londoni olimpián hetedik lett, a 2014-es kazanyi és a 2015-ös moszkvai világbajnokságon azonban felállhatott a dobogó legfelső fokára a cataniai Rossella Fiamingo, aki jelenleg a női párbajtőr mezőny egyik legnagyobb alakja.
Pontosan ezért talán neki is volt a nagyobb veszíteni valója a riói fináléban – favoritként, az esélyesség terhét cipelve ugyanis egyáltalán nem könnyű ám a pástra lépni! Ráadásul egy idegőrlő elődöntőt tudott le a kínai Szun ellenében, míg a mi Szász Emesénk habkönnyűnek tűnő vívással (na jó, azért a Rembi elleni asszóban volt olyan pillanat, amikor rezgett a léc) jutott el pályafutása legnagyobb sikerének kapujába.
Zoom
Szász jó pár dologból meríthetett erőt a döntő összecsapás előtt. A pást mellett Kulcsár Győző személyében egy négyszeres olimpiai bajnok foglalt helyet, edzője sokszor megélhette ezt a lélektanilag fontos pillanatot, így jó támasza tudott lenni versenyzőjének. A riói magyar zászlóvivő, Szilágyi Áron négy esztendővel ezelőtt szintén a magyarok első aranydöntőjét vívhatta, s ő is egy olaszt, Diego Occhiuzzit fosztotta meg az olimpiai diadal élményétől. Nem véletlen, hogy Facebook-oldalán gyorsan "dobott is egy posztot" csapattársának: "Hajrá Emese, én nem bánom, ha az első aranyat Rióban is vívó szerzi..." - írta Szilágyi Áron.
Hát, hajrá, Emese! - így telepedett az ország a televízió elé szombat este, ahol már a finálé előtt egy rendkívül boldog, de nagyon koncentrált vívót láthattunk.
A finálé forgatókönyve az észt Julija Beljajeva elleni asszót idézte, hiszen olasz riválisa már 3:1-re, majd 4:2-re is vezetett a magyar lány ellen. De Szász nem adta fel, leheletfinom tusokkal, együttes találattal, egy pimasz lábszúrással próbálta meg faragni hátrányát - sikeresen! Az első pihenőre 6:5-ös hátrányban vonulhatott le Szász, aki lendületesen jött vissza a második harmadra. De egy újabb együttes találatot követően Fiamingo is lábtussal operált, amellyel megtörte Szászt, s sajnos 10:6-ra növelte előnyét. Ám mint kiderült, az olasz sem nyugodhatott meg! Szász ugyanis 11:10-re jött fel, majd egy kibrusztolt találat után 12:11 lett az állás.
A harmadik harmadra mindössze egy tusnyi maradt a különbség a két vívó között, s Szász csodás védés-támadással egyenlített.
Őrült izgalmasan alakult az asszó, és Szász Emese a legjobb pillanatban vette át a vezetést egy újabb visszatámadással, majd egy csukótalálatnak köszönhetően már csak egy tus választotta el őt az olimpiai győzelemtől.
És láss csodát világ!
Egy együttes találattal Szász Emese győzött, 15:13-ra legyőzte az esélyesebb olasz vívót, s megszerezte a magyar csapat első aranyát!
Köszönjük, Emese!
"Nem fogom még fel, nem tudom mi van, örülök, de még nem érzem" - mondta az M4 sportcsatorna számára az eredményhirdetésre átöltözni igyekvő Szász Emese.
(MNO)
Frissítés: "Kemény munkával és akarattal meg lehet csinálni"
Szász Emese, a női párbajtőrözők friss olimpiai bajnoka reméli, hogy az ő történetéből sokan erőt merítenek, akik abba akarják hagyni a sportot, mert nem megy nekik.
Ezzel arra utalt, hogy az elmúlt években nem mindig úgy alakultak a dolgai a páston, ahogy szerette volna, és aranyérem nem jött össze neki sem világbajnokságon, sem Európa-bajnokságon, olimpián pedig az előző két alkalommal messze várakozáson alul szerepelt, 12., majd 25. lett.
"Az én példámból láthatják, hogy mindenhonnan van visszaút, kemény munkával és akarattal meg lehet csinálni, még hogyha az ember sokat esett is pofára" - mondta az éremátadás, a doppingvizsgálat és a nemzetközi sajtótájékoztató után magyar újságíróknak nyilatkozva.
A korábbi eredményeit illetően úgy fogalmazott, hogy alapvetően mindig pozitív volt, nem azt nézte, hogy nem nyert aranyat, hanem azt, hogy van érme.
"Persze azért volt hiányérzetem, hogy sem Eb-, sem vb-arany nem jött össze. Ez ugyanakkor nagyon nagy motivációt adott a továbbiakra, hogy igenis meg fogom mutatni a világnak, hogy van bennem aranyérem, és ma tényleg úgy éreztem, minden összeállt arra, hogy én nyerjek" - tette hozzá.
Zoom
Arra felvetésre, hogy ha most sem sikerül neki jól szerepelni az olimpián, nekiállt volna-e egy újabb négy évnek, úgy reagált: ezt a kérdést a legnehezebb megválaszolni.
"Ha megkérdezték, korábban is azt mondtam, hogy nem ez az utolsó olimpiám, de nem tudom, hogy egy nagy kudarccal lett volna-e erőm újra felállni. A londoni olimpia után annyira padlón voltam, hogy ha még egyszer így sikerül, nem tudom, maradt-e volna bennem elég erő a folytatáshoz" - folytatta.
Mint mondta a négy évvel ezelőtti kisiklás után arra gondolt, nem érhet így véget a pályafutása, és a következő év sokat segített a kudarcélmény feldolgozásában.
"Azt az évet adtam magamnak, úgy voltam vele, hogy ha ugyanolyan rosszul vívok, mint a londoni olimpia évében, akkor abbahagyom. Aztán mind a zágrábi Eb-n, mind a budapesti világbajnokságon bronzérmes lettem."
Emlékeztetett rá, hogy a londoni játékok előtt könyökműtétje volt, és édesapja is akkor hunyt el, akkor nagyon sok minden közbejött, ami miatt nem volt a legjobb állapotban.
"Most meg úgy érzem, hogy ő is velem volt, segített abban, hogy az a londoni eredmény tényleg elfelejtődjön" - mondta.
A szombati versenyére úgy ment ki a csarnokba, hogy ez az a nap, amire régóta készült, amiért mindennap "beleállt a kemény vívó- és kondiedzésekbe".
Arra a felvetésre, hogy első mérkőzésén, amikor 4-1-re vezetett ellene az észt Julija Beljajeva, nem fordult-e meg a fejében, hogy mégsem ez az a nap, amelyiken a csúcsforma összejön, azt felelte, ő pozitívan állt az asszóhoz, nem tartott ellenfelétől.
"Amikor elment 4-1-re, akkor csak azt mondtam magamnak, jaj, ne, ne kezdjük ezt el, nehogy már ez legyen a kezdet és a vég is egyben" - tette hozzá.
A döntőről úgy vélekedett, hogy neki nem volt veszíteni valója, mert sokszor kapott már ki Rossella Fiamingótól, s úgy gondolta, hogy minden rossznak egyszer vége szakad, miért ne történne ez éppen most.
"Persze lehettek volna kétségeim 11-7-es vezetésénél, de tényleg úgy éreztem, hogy mindent meg kell próbálnom, mert ez egy soha vissza nem térő alkalom. Arra épült a taktikám egész nap, hogy izgultam én már eleget, most izguljanak a többiek, én ma itt jól fogom érezni magam. A pszichológusommal nagyon sokat beszéltünk erről, hogy ezért dolgoztam, ezért edzettem minden nap, élvezzem ki ezt az egészet, hogy itt lehetek, élvezzem az olimpiát és a vívást" - mondta a 33 éves Szász.
A jövőjéről elárulta, nem hagyja abba a versenyszerű vívást, de a sport most egy kicsit háttérbe szorul.
"Magánéleti projektbe kezdünk, mert ugye, már a korom is megvan hozzá, hogy utánpótlást kezdjünk gyártani. Remélem, hogy utána vissza tudok térni" - mondta, majd később hozzátette, az ősszel megy férjhez.
Korábban írtuk: A párbajtőröző Szász Emese aranyérmet nyert a riói olimpia első, szombati versenynapján, miután a döntőben 15-13-ra legyőzte a világbajnok olasz Rossella Fiamingót.
Ez a magyar csapat első dobogós helyezése Rióban.
(MTI)
Korábban írtuk: