Válságülést tart a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) vezetősége szerdán Dohában, reagálva az ARD német közszolgálati televíziós csatorna két hete bemutatott dokumentumfilmjére.
A "Titkos dopping - az emelők ura" című filmben az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, emellett korrupciós ügyek miatt büntetőeljárás indulhat Aján Tamás IWF-elnök ellen.
Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) korábbi vezetője vasárnapi nyilatkozatában az IWF felfüggesztését javasolta.
"A tények ismeretében az egyik logikus válasz az lehet, hogy a súlyemelés egyelőre rövid távon kikerül az olimpiai programból, és mindaddig felfüggesztik a szervezet működését, amíg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára bebizonyosodik, hogy megfelel az ötkarikás értékeknek" - mondta az ARD-nek a kanadai sportdiplomata, aki maga is a NOB tagja.
Makszim Agapitov, az orosz tagszövetség elnöke - aki az IWF végrehajtó bizottságában is dolgozik - Aján Tamás lemondását követelte.
"Etikai okokból le kell mondania, és magára kell vállalnia a felelősséget. A súlyemelésben végbemenő változásokat a vezetésnél kell elkezdeni" - közölte Agapitov.
Az ARD filmje szerint a 2008 és 2017 között olimpián és világbajnokságon érmes súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, edzőtáborban.
A Német Súlyemelő Szövetség elnöke, Christian Baumgartner és Antonio Urso, az Európai Súlyemelő Szövetség olasz elnöke pénzügyi szabálytalanságokról is beszélt a műsorban.
Baumgartner szerint Aján Tamás évtizedek során felépített egy rendszert, amely lehetővé tette a doppingolás eltitkolását. A 80 éves magyar sportdiplomata 1976 és 2000 között főtitkára volt az IWF-nek, azóta pedig az elnöke.
Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról is, amelyekre 1992-től 23 millió dollár érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében - Urso évek óta állítja, hogy a NOB-tól érkező pénz egy része itt landolt. Az olasz sportvezető szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan.
Frissítés: Aján: vádaskodások, csúsztatások, valótlan állítások
Aján Tamás elnök sajnálatosnak nevezte, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) egy-két elnökségi tagja egyéni érdekből tönkre akarja tenni a sportágat.
Az IWF vezetője annak kapcsán nyilatkozott így az MTI-nek vasárnap, hogy a szövetség elnöksége a héten rendkívüli ülést tart Dohában, ahol megtárgyalják az ARD német közszolgálati tévé két hete bemutatott és Aján Tamás ellen is számos vádat megfogalmazó filmjében elhangzott állításokat.
"Az ARD által közölt anyagok minden hitelességet nélkülöznek, vádaskodásokat, csúsztatásokat, valótlan állításokat tartalmaznak" - jelentette ki Aján Tamás, hozzátéve, hogy az IWF elnökségi ülésén megtárgyalják és igazolni fogják, hogy a legszabályosabban történtek a doppingvizsgálatok, és a pénzügyi kérdésekben is a legszabályosabban jártak el.
"Sajnálatos, hogy egy-két elnökségi tag a saját sportágát kívánja tönkretenni egyéni érdekekből, miután az elmúlt időszakban sikertelenül jelentkeztek különböző tisztségek betöltésére" - fogalmazott az IWF elnöke arra reagálva, hogy az ARD filmjében olyan, a választásokon vesztes elnök- és főtitkár-jelöltek is megszólaltak Aján Tamás elleni vádakat megfogalmazva, mint Christian Baumgartner, a Német Súlyemelő Szövetség elnöke és Antonio Urso, az Európai Súlyemelő Szövetség olasz elnöke.
Ami Makszim Agapitovnak, az orosz sportági szövetség elnökének Aján Tamás lemondását sürgető kijelentését illeti, az IWF-elnök közölte: "Az orosz szövetség képviselője, aki az IWF elnökségének a legtapasztalatlanabb tagja, azért támadja a szövetséget és személy szerint engem, mert az orosz súlyemelés az utóbbi tíz évben óriási számú pozitív esetet produkált, és most vádaskodással próbálja kompenzálni az ellenük indult fegyelmi eljárásokat."
(MTI)