A 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus örömmel fogadta, hogy hétfőn újra Dárdai Pál lett a Hertha BSC labdarúgócsapatának a vezetőedzője.
"Dárdai Pál és Arne Friedrich mint sportigazgató - ez egy kiváló klub nagyszerű tervének tűnik" - írta a Sky tévécsatorna oldalán a világbajnok Matthäus. "Akárcsak Josep Guardiola a Barcelonát, senki sem ismeri úgy a berlini klubot, a szurkolókat és a médiát, mint a magyar edző. Emellett nagyon klassz, hogy 2022 nyaráig dolgozhat."
A korábban a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott német klasszis közölte, Dárdai vezetésével a Hertha remélhetőleg nemcsak sikeres, hanem látványos futballt is játszik majd, ahogyan egy fővárosi klubhoz illő.
"Az első időszakához képest ugyanis jelenleg a megfelelő játékosállomány is a rendelkezésére áll" - fejtette ki Matthäus.
A berlini egyesület hétfőn délután jelentette be, hogy a 44 éves Dárdai veszi át az együttes irányítását, a stáb tagja lesz kapusedzőként Petry Zsolt is. A magyar szakember 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát.
A klub irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz klubmenedzsert. A Hertha a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett, és a 14. a Bundesligában, csupán két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló Kölnt.
(MTI)