Második asszójában is nyerni tudott - mégpedig fölényesen -, ezzel negyeddöntőbe került a párizsi olimpián a tőröző Pásztor Flóra.
Az Európa Játékok tavalyi ezüstérmese a világranglistán tizedik amerikai Jacqueline Dubrovich legyőzése után a legjobb 16 között a 16 éves kanadai Yunjia Zhanggal mérkőzött, aki előzőleg meglepetésre kiejtette a nemzetközi rangsorban kilencedik kínai Csen Csing-jüant.
A Törekvés 25 éves vívója nem is rá számított, de úgy tűnt, így is jól felkészült az asszóra, mert aktívan kezdett, bátran ment közel ellenfeléhez és sorozatban adta a tusokat. Volt, hogy a pást végébe szorította Zhangot, de akkor is tudott eredményes lenni, mikor ő hátrált. A 8-3-nál következő első szünet után lassabban estek a találatok, de Pásztor - akinek nem kellett sietnie - így is tovább növelte a különbséget. 14-5-ös állásnál még kis kezelésre szorult bal kezén a vérző ujja, végül tíz tus különbséggel győzött
A következő fordulóban a nemzetközi rangsor éllovasa, a címvédő amerikai Lee Kiefer vagy a kínai Huang Csien-csien vár rá 15.55-kor, amennyiben a pár perces csúszást sikerül majd behozniuk a szervezőknek.
Frissítés: A negyeddöntő lett a végállomás a tőröző Pásztor Flórának
Két szép győzelem után a harmadik mérkőzésén alulmaradt, így a negyeddöntőben fejezte be szereplését a párizsi olimpián a tőröző Pásztor Flóra.
A szakág egyetlen magyar indulója, aki az egyéni világranglistáról került az ötkarikás mezőnybe, az amerikai Jacqueline Dubrovich és a kanadai Yunjia Zhang elleni sikerét követően egy újabb amerikaival találkozott a legjobb nyolc között. Ez viszont már igazán komoly feladatnak ígérkezett, mivel a világranglistát vezető, címvédő, egyéniben háromszoros vb-bronzérmes Lee Kiefer állt vele szemben a páston.
Az alacsony termetű tengerentúli vívó nehezen jutott túl az első fordulón, de a másodikban már meggyőzőbb volt. A tavalyi Európa Játékok magyar ezüstérmese meg is tapasztalhatta, hogy formába lendült Kiefer, aki ellenállhatatlanul vívott: 8-1-re vezetett az első három perc végén, majd 15-4-re nyert.
A Törekvés 25 éves vívója eredményes napot zárt, két szép győzelmet aratott, majd a szakág egyik klasszisával szemben maradt alul.
(MTI)