- A 2005-ben megjelent életrajzi jellegű könyvemben írtam le a születésem körülményeit, a honlapom szerkesztője onnan vette át ezt a momentumot. Tudom, hogy mítoszromboló korban élünk, de mivel az egy rólam szóló könyv, amit az olvasott el, akit érdekelt az addigi életem, nem látom okát, hogy miért kellett volna ezt a valós, és talán érdekes tényt kihagynom belőle. Pusztán azért, mert azok, akik esetleg egyébként sem kedvelnek engem, egoizmusnak tartanák? Az lenne például egoizmus, ha én a nemzeti oldal módszeres szétverésébe kezdenék pusztán azért, mert mondjuk országgyűlési képviselő szeretnék lenni, mert úgy gondolnám, hogy jogom lenne a parlamentben lenni, ráadásul jobban tudnám csinálni, mint néhány olyan ember, akik 2010-ben oda kerültek. Ezzel szemben én ebből sohasem csináltam hiúsági kérdést, bármikor a háttérbe vonulok, ha a nemzet érdeke úgy kívánja. Természetesen, ha az ellenségeim szeretnék, akkor annál inkább előre jövök. Azért azt ne felejtsük el, hogy ha valakinek megvan a tehetsége hozzá, és szépen tud beszélni a tévében, akkor parlamenti politikusként elég könnyű ismertté és népszerűvé válni. Én egészen más terepen lettem ismert, így szerintem nem meglepő, hogy megosztom a közvéleményt. Akkor lenne baj, ha mindenki szeretne. Amikor a trianoni határokat a mai napig egyedülállóan semmibe vevő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat lassan másfél évtizede megalapítottam, egyedül voltam, mint a kisujjam. Ma Európa-szerte ismerik és elismerik a Kárpát-medence valamennyi jelentősebb magyarlakta régiójában legálisan vagy félig illegalitásban jelen lévő mozgalmunkat. A mára a nemzeti oldal önmeghatározásává vált „magyar ellenállás” szóösszetételt is jómagam írtam először egy pólóra, amikor a HVIM-et elindítottam. A magyar történelemben eddig egyszer volt rádiószékház-ostrom (1956-ban), s egyszer tévészékház-ostrom (2006-ban), amely „főszervezőjeként” immáron jogerősen engem jelölt meg a bíróság. Akár büszke is lehetnék arra, amit elértem, és rohadtul nem érdekel, hogy ki tart emiatt egoistának, vagy éppen önteltnek. Egyébként is csak azoknak a véleményére adok, akik küzdenek, harcolnak a hazáért. Ők megtalálnak bármikor egy elektronikus levélben vagy a legnépszerűbb közösségi oldalon, velük szívesen beszélgetek. Azok azonban, akik az elmúlt évtized eseményeit egy fotelben ülve, pattogatott kukoricát majszolva, a tévén keresztül nézték végig, azok először cselekedjenek, aztán fogalmazzanak meg véleményt.

- A leggyakoribb magyar vezetéknevek a Nagy, a Kovács és a Tóth. Csak a telefonkönyvben mintegy 60 ezer Tóth nevű magyar ember található. A leggyakoribb férfi keresztnév pedig a László (2012-ben csak csonka-Magyarországon 377 570 fő viselte, korábban még több). Ebből elég könnyű kitalálni, hogy a Tóth László az egyik leggyakoribb magyar név. Sokszor származott ebből félreértés, például a sorozáson, ahol többen is Tóth László névre hallgattunk, vagy 1998-ban, amikor a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje voltam, s ugyanabban a körzetben elindult egy másik Tóth László, aki elég sok szavazatot vitt el tőlem, mert a választók összezavarodtak. Egyébként ez volt az utolsó csepp a pohárban, akkor, 20 évesen döntöttem el, hogy hivatalosan is fölveszem a Toroczkai nevet, amelyet már 14 éves korom óta használtam írói névként. Egyébként, amikor az egyetemre kerültem, az újságíró iskolában a tanárunk azokat, akik tucatneveket viseltek, külön is felszólította arra, hogy vegyenek fel írói nevet, mert ilyen gyakori nevekkel nem lehet a szakmában dolgozni. Nekem erre már nem volt szükségem, az első lapoknál, ahol dolgozni kezdtem (Új Magyarország, Magyar Fórum), már Toroczkaiként ismertek. A kérdés második részére a válaszom, hogy 14 éves koromban olvastam az egyik ősöm könyvét, amely édesanyám felmenőinek egy részéről szólt, akik az erdélyi Torockóról származtak. Nagy hatást gyakorolt rám akkor ez a könyv, s ettől kezdve használtam a Toroczkai nevet, amelyet - amikor hivatalosan is felvettem - szándékosan i-vel kértem, hogy ne vádolhassanak azzal, hogy nemesíteni szerettem volna magamat. A nevem tehát elsősorban Torockó településre utal, mindazonáltal a családi legendárium szerint a torockói őseimnek volt családi kapcsolata a híres Toroczkay családdal, de ezt soha nem ellenőriztem le. Amennyire tudom, voltak ugyan főnemesi őseim is, de ugyanúgy katonák, bírók, földművesek, s talán valamennyi társadalmi réteget képviselték. Számomra ma már semmi jelentősége sincs annak, hogy ki hány kutyabőrt tud fölmutatni, hiszen az elmúlt évszázadokban már pénzért is lehetett ilyet vásárolni. Ma ugyanúgy, mint valamikor a középkorban, tettekkel kellene kiemelkedni a sorból. Vicces egyébként, hogy vannak, akik rosszindulatúan úgy állítják be ezt a névváltoztatást, mintha ez valami titokzatos dolog lenne, holott mindig is ezzel kezdtem az önéletrajzaimat. Mellesleg a történelem tele van olyanokkal, akik nem a születési nevükön váltak ismertté. Ott van például Petőfi Sándor, vagy éppen Gárdonyi Géza. A középkorban pedig inkább ez volt az általános, Hunyadi János apja például még a havasalföldi Sorba fia Vajk volt, a Zrínyi család pedig eredetileg a Subics nevet viselte.

- Egyik dédapja Tutsek Gusztáv Vazul, az 1956 utáni perek hírhedt bírája, aki többek között Wittner Máriát is elítélte. Hogyan vélekedik róla? 

- Én magam írtam arról a 2005-ben megjelent könyvemben, hogy kb. 18 éves koromban tudtam meg, hogy ki volt az egyik dédapám, de az őszinteségemért nem elismerést, hanem a lehető legaljasabb támadásokat kaptam, különösen a tévéostrom utáni időszakban. A jobb- és a baloldal is megpróbált ezzel lejáratni, természetesen azzal a rosszindulatú csúsztatással, hogy a nagyapám volt, pedig a rágalmazók is tudják, hogy a dédnagyapám. No, de akkor elég világos lenne ugyebár, hogy nem is ismerhettem, kb. egy évtizeddel azelőtt meghalt, mielőtt én egyáltalán a világra jöttem. Ráadásul Tutsek Gusztáv Vazul még a Horthy-rendszerben, a harmincas években elhagyta a nagymamám családját, és Budapestre költözött, ahol új családot alapított. Nem volt tehát hozzá a vérségen kívül semmi köze még a nagyanyámnak sem, Tutsek Gusztáv Vazul még a gyerektartási díjat sem fizette, szegény dédnagyanyámnak be is kellett ezért perelnie. Rendkívül igazságtalan engem a dédnagyapám tettei miatt támadni, és nagyon unalmas is ezredszerre magyarázkodnom emiatt, de akkor sem tagadom le, hiszen valóban a dédnagyapám volt. Egyébként rajta kívül kiváló emberekből állt az ő családja is. Édesapja függetlenségpárti országgyűlési képviselő volt a XIX. században, édesanyja pedig a történelemben dicső szerepet játszó Szilágyi család sarja volt. Tutsek Gusztáv Vazul egyébként nem volt kommunista, a nyilas számvevőszék tagjaként is tevékenykedett, ezt éppen Wittner Máriától tudtam meg. A 2005-ös könyvemben egyébként Wittner Máriával egy interjú keretén belül közöltem, hogy ki volt a dédnagyapám, s ő akkor azt mondta, hogy „oldozd fel magad”, nem vállalhatok felelősséget a tetteiért. Egyfajta keresztként cipelem a dédnagyapám emlékét, szeretném lemosni a családunk becsületén általa ejtett foltot.

- A mozgalmunk sohasem volt olyan egységes, mint az elmúlt 8 évben, amióta a feleségemet megismertem. A HVIM közel másfél évtizedes története során mindössze egyszer nem volt egységes, 2003 őszén történt egy – a titkosszolgálatok által is bizonyíthatóan gerjesztett – szakadási kísérlet, de akkor még nem ismertem a feleségemet. Sohasem szégyelltem, és nem is titkoltam, hogy moldvai román származású (felmenői nevei alapján egyébként jász vér is csörgedezik az ereiben). A székely vármegyések éppen most jártak Moldovában, ahol testvérszervezeti megállapodást kötöttek az egységes Moldova függetlenségéért küzdő helyi nemzeti mozgalommal, akik évek óta támogatják a székelyek önrendelkezését, sőt még Erdély Romániától való elszakadását is. Vannak tehát elég sokan ilyen román nyelvet beszélő moldvaiak is. Tulajdonképpen örülök a kérdésnek, mert így legalább tisztázhatjuk, hogy én mit vallok, miben hiszek, ugyanis az emberek többsége nem érti vagy félreértelmezi, hogy miért harcolok. Elsősorban a hazámért küzdök, számomra ez az elsődleges. Emellett a középkori magyar nacionalizmus híve vagyok, ahogy a középkori Magyar Királyság (egyúttal a Szent Korona) alattvalójának tekintem magam. A középkori magyar nacionalizmus ismerte a hungarus tudatot, amely szerint a származástól függetlenül a magyar nemzet tagja lehet az, aki a Magyar Szent Korona fensőbbségét elfogadja. Nos, az én feleségem, annak ellenére, hogy Moldvában született és román származású, miután engem megismert, mindössze 1-2 év alatt megtanult magyarul, ma pedig már anyanyelvi szinten beszéli a magyar nyelvet, úgy, hogy aki hallja, meg sem tudná mondani, hogy nem ez volt az anyanyelve a születésekor. Kíváncsi vagyok, ezt hányan csinálnák utána. Jobban ismeri a magyar történelmet, mint sok született magyarországi magyar, és ő sohasem románozna le egy erdélyi magyart vagy székelyt. Mindazonáltal vegyes házassággal csak az a magyar próbálkozzon, akinek nagyon erős a nemzeti tudata, és ehhez kellő diplomáciai érzék is párosul. Eredendően ugyanis 50-50% az esély, hogy a magyarságnak haszna vagy kára származik egy ilyen vegyes házasságból. S, ha már ez a kérdés fölmerült, szeretnék leszögezni egy dolgot: én nem politizálok a feleségemmel, hanem családot nevelünk. Sohasem szólna és nem is szólhatna bele az általam vezetett mozgalom ügyeibe. Innentől kezdve senkinek semmi köze hozzá, hogy ki főz nekem vacsorát, vagy ki mossa ki a ruháimat. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy egy brutálisan kemény, patriarchális világban nevelkedett nőt választottam feleségül, akit nem fertőzött meg a feminizmus. S ha már itt tartunk: én sokkal nagyon problémának tartom, hogy a nemzeti oldal számos vezetőjének politikai döntéseit az egyébként magyar származású feleségek, szeretők befolyásolták az érzelmeik vagy sokkal inkább az anyagi érdekeik szerint. Ebbe bukott bele a MIÉP is.

- Nem lett igaza azoknak, akik rosszindulatúan azt jósolták, hogy a gyermekeim anyanyelve a román lesz. A feleségem ugyanis kizárólag magyarul beszél velük, így az 5 éves kislányom, aki már szavalóversenyt nyert Szegeden (a döntőről csak azért maradt le, mert akkor hurcoltak el mellőle a rendőrök a tavaly március 15-i IMF-látogatás után), kizárólag magyarul beszél, nem is akárhogyan. Igaz, ezt nem én kértem, mert hasznosnak tartom, ha több nyelvet beszél az ember, ennél fogva nem bánnám, ha a gyermekeim románul is tudnának. Mindkét gyermekem magyar (bár a kisebb még csak 9 hónapos, tehát még csak babanyelven beszél), ezzel az 5 éves kislányom már most tisztában van. Magyar népmeséken nőnek fel, ugyanis esténként én olvasok nekik. Nevük, amelyen szólítjuk őket, szintén magyar: Csillag és Hajna.

- Megyei képviselő vagyok a Csongrád Megyei Önkormányzatban, ezzel természetesen jár fizetés is, de ez egyébként töredéke a parlamenti képviselők javadalmazásának. A feleségem gyermekeket nevel és háztartást vezet, én annak a híve vagyok, hogy a legszebb hivatás egy nő életében az anyaság. Tudvalévő, hogy 10 éve egy országos lapot adok ki, a Magyar Jelent, amely valamikor még kenyeret is tett nekem és egy-két munkatársamnak az asztalára, de 2010 óta sajnos egyre nehezebb körülmények között vergődik, úgy tűnik, hogy meg vannak számlálva a napjai. Egyébként ez a legtöbb nyomtatott sajtótermékről elmondható. 19 éves koromban a szüleim vettek egy lakást Budapesten a nyolcadik kerületi Szigony utcában, így fedél mindig volt a fejem fölött. Laktam később a Mátyás térnél egy gangos házban, ahol szinte minden szomszédom cigány volt, és 8 évvel ezelőtt visszaköltöztem a szülővárosomba, Szegedre, ahol ugyanazon a lakótelepen élek egy panellakásban, ahol kisgyermekként nevelkedtem. Dolgoztam annak idején a Magyar Fórum című lapnál, voltam a MIÉP mellett parlamenti tudósító, dolgoztam az állami és kereskedelmi rádióban, volt ruhaboltom, dolgoztam építkezésen vagy éppen ügyvédi irodában, tizenévesen a szabadkai ócskapiacon, Koszovóban pedig a háborús életet fotóztam. Most az önellátó gazdálkodás érdekel, azt tanulgatom pár éve, és a szülőföldemen, a szegedi tanyavilágban képzelem el a családom jövőjét. Szerencsére a mi vidékünkön egy panellakás áráért összkomfortos tanyát lehet kapni egy kis földdel. Egyébként az én helyzetem különleges, mert én egy olyan mozgalmat vezetek, amely valójában egy több száz fős családként is funkcionál. Így, ha bármikor anyagi gondom volt, elég volt írnom egy e-mailt, vagy megeresztenem egy telefont, és máris volt mit ennem. Ezt csak egy vármegyés értheti, aki nincs közöttünk, annak fogalma sincs erről. Önző világban élünk, ahol mindenki csak magára számíthat. Nálunk ez egészen másként van.

- Jó a kérdés, ugyanis a mozgalom alapításakor tettem magamnak egy fogadalmat, miszerint legfeljebb 35 éves koromig vezetem az ifjúsági szervezetet. Emiatt az idei évi közgyűlésen felajánlom a lemondásomat, illetve – amennyiben ilyen igény érkezik a mozgalom részéről – a lehetőséget, hogy hagyjuk el az „ifjúsági” jelzőt. A vármegyések fognak dönteni. Egyébként a Fidesz névben a mai napig szerepel a „fiatal” szó, ahogy a Jobbik is a Jobboldali Ifjúsági Közösséget jelenti. Én azonban nem szeretnék 35 éves korom után egy nevében ifjúsági szervezetet vezetni, viszont továbbra is elsősorban a fiatalokra kívánjuk építeni a mozgalmunkat. Mellesleg már évekkel ezelőtt fölemeltük a korhatárt, s ma is vannak negyvenes éveikben járó tagjaink is. Szerencsére azonban számos olyan elkötelezett, tehetséges, bátor és már bizonyított fiatal van a soraink között, akiket már 14-15 éves koruk óta mi nevelünk, így bízom abban, hogy lesz, aki majd tovább viszi a stafétabotot. Nem magamnak alapítottam ezt a mozgalmat, szeretném, ha még legalább pár száz évig lennének vármegyések.

- Ez az a kérdés, amelyre nem tudok részletesebben válaszolni, tekintettel arra, hogy még a 2006-os tévéostrom miatt is folyamatban van ügyem, s a Hunnia-ügy is bírósági szakaszban van, de még a tavalyi IMF-látogatás miatt is nyomoznak ellenem, s ezt az interjút természetesen minden ellenségem olvassa. Hunniát, amelyet Budaházy Gyurival közösen alapítottunk, az ügyészség terrorszervezetnek nevezi, igaz időnként Magyarok Nyilainak mondja, láthatóan az ügyészség is össze van zavarodva. Mindenesetre Hunniával kapcsolatban Budaházy Gyuri és jómagam tudjuk az igazságot, s az a tény, hogy Gyurival – annak ellenére, hogy stratégiai kérdésekben sokat vitatkozunk – a mai napig testvéri barátságban vagyok, szerintem mindent elmond. Ettől a ponttól kezdve nem érdekel, hogy ki mit találgat a foteljében ülve, csupán azért, hogy hitelesebb legyek egyesek szemében, még nem fogom önként lecsukatni magam. Annyit azért elmondhatok, hogy ott voltam minden utcai harcnál 2006 és 2010 között (kivéve 2007. október 23-át, amikor éppen 3 napos fogságomat töltöttem, a Nagymezői utcai összecsapás után), de nem voltam mindig annyira hülye, hogy ezt nyílt sisakkal tegyem, sokszor például maszkban voltam ott, ahol lennem kellett. Egyébként pedig büszke vagyok arra, hogy a történelem során engem tiltottak ki a legtöbb trianoni utódállamból. Ültem szerb, szlovák és román fogdában is, a magyarországiakról nem is beszélve. Nem tudok olyan személyről, akit politikai okokból Szerbiából, Romániából és Szlovákiából is kitiltottak, a kanadai hatóságok pedig 2008-ban, amikor a torontói repülőtéren letartóztattak, azt mondták, hogy rajta vagyok a nemzetközi terroristagyanús személyek listáján. Én mindezeket a jogtiprásokat a magyarság érdekében végzett munkám elismeréseként értelmezem.

- A munkánk 99 százaléka az építkezésről szól, csak arról a média általában nem számol be. Tizenharmadik éve szervezzük a Magyar Sziget fesztivált, lassan 5 éve van Székely Sziget, 10 éve adjuk ki a Magyar Jelent, számos internetes oldalt, médiumot működtetünk, tavaly elsőként állítottunk monumentális emlékművet a magyar-szerb határon a második világháború végén lemészárolt 40 ezer délvidéki magyar emlékére, két helyszínen több turnusban szervezünk évről évre nemzeti gyerektáborokat. Szintén a nemzeti ellenállás utánpótlását neveljük a Magyar Ellenállás Akadémián, idén pedig már nemzeti ifjúsági tábort is szervezünk, nem beszélve a gyerekkarácsonyokról a Hazatérés Templomában, s nem tettünk le a már egyszer kirabolt, kifosztott délvidéki Remény Házáról sem. Évente több száz programot, előadást szervez a mozgalmunk szerte a Kárpát-medencében. Semmit sem adunk fel, pedig olyan hatalmi, titkosszolgálati elnyomó gépezettel szemben kell dolgoznunk, amelyet egy átlagember el sem tud képzelni. Ami a tüntetéseket és az utcai megmozdulásokat illeti, annak akkor látom értelmét, ha a nép is odaáll mellénk, amíg ez nem történik meg, nincs értelme forradalomról ábrándozni. Sajnos ma az emberek a kilátástalan helyzettel szemben nem a felkelést választják, hanem a kivándorlást. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy azért néha nem kell beleharapnunk a hatalomba, ez történt például tavaly az IMF-székháznál, ahol azért sikerült is meglepnünk a rezsimet. Nem árt, ha tudják, hogy izzik a parázs még a hamu alatt.

- Én magával a rendszerrel nem értek egyet. Kizárólag a világot irányító szabadkőműves pénzügyi köröknek áll érdekében egy olyan rendszert fenntartani, ahol függetlenül az érdemektől, mindenkinek egyenlően 1 darab szavazata van. A nemzetközi pénzhatalom a kezében lévő médián keresztül könnyedén irányítja az ostobákat, vagy vezeti félre a kevésbé tájékozott tömegeket. Bevált módszer Magyarországon, hogy pár forintért vagy konzervért rövid idő alatt rengeteg szavazatot tudnak begyűjteni egy cigánytelepen. Tudjuk, hogy aki a modernkori demokrácia alapjait megkérdőjelezi, azt terroristának minősítik, és jogai sem lesznek többé. Ezzel ugyanakkor csak önmagát leplezi le ez az elnyomó, az embereket kiszipolyozó, pénzközpontú rendszer. Ez ugyanis a történelem egyik legaljasabb diktatúrája.

Ami pedig a konkrét kérdést illeti, a Jobbikot már elárulták többen, de én úgy látom, hogy maga a Jobbik nem lett áruló. Nem tudok arról, hogy akár Orbánnal, akár Gyurcsánnyal lepaktáltak volna. Óriási kommunikációs baklövéseket elkövettek, az igaz, ahogy az is tény, hogy olyan embereket vettek maguk közé, akiket én soha nem vettem volna, de ezt a tapasztalanságuk számlájára írom. Reményeim szerint ezek egyfajta gyermekbetegségek, amelyeket kinő a párt. A nemzeti táboron belül jóindulattal kell egymáshoz közelítenünk, mert nincs több esélyünk. Egy pártra való tehetséges és megbízható ember sincs a nemzeti oldalon, nemhogy többre, úgyhogy nagyon nem értek egyet azokkal, akik új pártokat akarnak létrehozni. Mivel, ahogy azt mindig mondtam, győzni szeretnék, természetesen az eszünket is használnunk kell, és küzdeni kell a rendszeren belül is. Erre a Jobbik a legalkalmasabb, ha elárulják az ügyet, akkor a Jobbik megsemmisül. Már csak azért is érdemes ezeken a síkokon küzdenünk, mert így a regnáló hatalom kénytelen lopkodni a követeléseink közül, nehogy szavazatokat veszítsen. Ennek köszönhető a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvény, vagy éppen a bankadó bevezetése, de az is, hogy bővítették a jogos önvédelem kereteit. Ezek mind a nemzeti radikálisok eredményei. Addig azonban, amíg az elnyomó rendszer szabályai, alaptörvénye és fegyveres házőrsége utasításai szerint lehet csak ülni a parlamentben, én nem akarok ott lenni, ezért nem vállaltam 2010-ben az országgyűlési képviselőséget, és ezért nem vállalnám, ha valaki felkérne, 2014-ben sem. Párttag sem vagyok, és nem is akarok belépni semmilyen pártba. Az önkormányzatiság azonban más, a XIX. századi passzív ellenállás idején is a vármegyékre építettek a hazafiak. Helyi szinteken azért már ma is el lehet érni komoly eredményeket, ezt bizonyította például Orosz Mihály Zoltán Érpatakon.

(Kuruc.info)