2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Kultúra ::

"Most alakulok át állatból emberré" - egy kényszermunkatáborból menekült észak-koreai története

Reklám

Blaine Harden: Menekülés a 14-es táborból /Észak-Koreából a szabadságba/
(A könyv eredeti címe: „Escape from Camp 14: One Man’s Remarcable Odyssey from Nort Korea to Freedom in the West” 2012; nemrég jelent meg magyarul, a HVG Kiadó Zrt. gondozásában. Fordította: Nagy Marcell és Rádai Andrea.)
A szerző korábban a The Washington Post kelet-európai tudósítójaként, a diktatúrák szakértőjeként dolgozott. A magyar kiadás előszavában azt írja, hogy hazánknak „nagy tisztelője, amiért a rendszerváltás idején a magyar nép oly sokat tett azért, hogy végre leváltsák a megvetett szocialista kormányzatot”. Azt is hozzáfűzi, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása közvetetten az észak-koreai történelemre is kihatott. Hruscsov ugyanis Sztálin halála után, a moszkvai pártkongresszuson meghirdette liberalizálási törekvéseit. A szovjet archívumokban tárolt dokumentumok bizonyítják, hogy ennek kapcsán Hruscsov Kim Ir Szent is felszólította, hogy számolja fel a rendőrállam túlkapásait, rendezze kapcsolatait a szomszédos országokkal, és hagyjon fel a személyi kultusszal. Ám később, a magyar szabadságharctól megrettenve, majd azt brutálisan leverve, a szovjet vezető revideálta és feladta liberalizáló terveit, így a koreai diktátor továbbra is folytathatta terrorrezsimje kiépítését és megszilárdítását.
A könyv voltaképpen Szin Dongjok (Eredeti neve: Shin Ingun) élettörténete, s ehhez kapcsolódóan az észak-koreai rendszer elemzése és a diktatúra elleni vádirat.

Dongjok az első észak-koreai rab, aki kényszermunkatáborban született, és sikerült onnan, valamint az országból is megszöknie, eljutva a szabad világba. Észak-Korea 6 nagy büntetőtábora közül a fővárostól, Phenjantól észak-keletre 80 km-re fekvő 14. tábor a legszigorúbb, innét gyakorlatilag nincs szabadulás. A rabok nagy része már a táborban született. Dongjok apai nagybátyjai az ’50-es években Dél-Koreába szöktek, ezért ítélték az egész családot, „harmadíziglen” (azaz 3 generációt) örökös kényszermunkára. Dongjok teljes élményanyaga szökéséig egy rabszolgatábor zárt mikrokozmosza. Szökése után gyakorlatilag éveken át úgy kellett tanulnia a normális életet, ahogyan egy kisgyermek tanul meg járni vagy beszélni. De a külvilág számára is épp ilyen érthetetlen a kényszermunkatáborok belső világa, melyekben a rabokból az életfogytiglani kínzások, a halálfélelem és az állandó éhezés lelki roncsokat, fél-állati torzókat formálnak. Különösen azok esetében, akik, évtizedek óta élnek itt, vagy még inkább azok, akik, mint Dongjok, itt születtek, tehát a börtön szabályzata számukra az egyetlen lehetséges törvény és etalon, az emberi élet meghatározója.
E szabályok lényege néhány pontban összefoglalható: a kényszermunkán, az őrök parancsainak teljesítésén és a másokra árulkodáson kívül minden szigorúan tilos, éheztetéssel, plusz munkával, veréssel, kínzással vagy azonnali főbelövéssel büntethető. Aki viszont hajlandó spiclimódra besúgni mások titkos engedetlenségeit, az nagyobb ételadagra és könnyebb munkára, magyarán túlélésre számíthat. A szadista őrök különösen a sikeres szökések után őrjöngtek, a szököttek hozzátartozóit megkínozták, hogy vallomásra bírják őket; talán tudtak rokonuk szökési terveiről, és nem jelentették. Ha ezt bizonyítottnak vélték, kivégezték őket. Az öngyilkosság sem kiút, a halott rokonain állnak érte bosszút az őrök. Így értelemszerűen itt senki sem bízhat meg senkiben, nem alakulnak ki baráti viszonyok sem, és még a rokonok is képesek egymást beárulni, egymás halálát okozva így a maguk életben maradásáért, s az ehhez elengedhetetlen előnyökért.
A táborokban minden képzeletet felülmúló éhezés és alultápláltság uralkodott és uralkodik mind a mai napig. Hiszen az egész ország lakosságának sem jut elegendő táplálék, több millióan haltak éhen egy évtized alatt. Először eltűntek a kutyák és a macskák, később a füvet kezdték legelni, végül itt-ott felütötte fejét a titkos kannibalizmus. A külföldről érkező segélyek és adományok szétosztásába a hatalom nem enged betekintést, azt részben a vékony kormányhű réteg tagjai közt osztják szét, részben fizetőeszközként használják. A büntetőtáborokba még kevesebb eleség jut, a rovarokat és a rágcsáló kártevőket is meg kellett enniük titokban, hogy el ne pusztuljanak. A roston sült patkányhús állítólag megóvta őket a pellagra nevű, B3 vitaminhiány okozta betegségtől. Az éhező és robotoló rabokat rendszeresen tizedelték a fertőző betegségek.
A táborban egymástól elzárva, külön területen élnek a nők, a férfiak és a gyermekek. A felnőttek között szigorúan tilos a találkozás, a nemi érintkezésről nem is beszélve. Az őrök számára a nők szabad prédák, de ha egy nő teherbe esik, azt magzatával együtt kivégzik. Azonban egy-egy jól dolgozó vagy jól spicliskedő férfinek vagy nőnek időnként megengedik, hogy egy az őrök által kijelölt féllel házasságot köthessen. Pontosan ez történt Dongjok szülei esetében is. A család mint olyan ennek ellenére nem létezik, mert a gyerekeket néhány évesen elválasztják anyjuktól, és a házaspár is csak évente ötször találkozhat egymással. Így rokoni-érzelmi kapcsolatok sem alakulnak ki. Itt mindenki idegen, aki halálra adhatja az embert.
Mi, nemzeti radikálisok alaposan ismerjük a kommunizmus borzalmairól, a Gulágról írott dokumentum-jellegű szakirodalmat, mégis elképesztő lehet még számunkra is, hogyan tudta a hibbant Kim dinasztia a börtönvilágot ilyen, a foglyokat embertelenné torzító pokollá fejleszteni. Csak isteni csoda védhet meg itt valakit, hogy életre szóló, gyógyíthatatlan „égési sérüléseket” ne szenvedjen.
A 14 éves Szin életének legdrámaibb élménye a következő volt: véletlenül fültanúja lett egy beszélgetésnek az anyja és a bátyja között, akik éppen közösen tervezték meg szökési kísérletüket. (Később kiderült, hogy bátyjának egy más okból fenyegető, büntető ítélet elől kellett volna megszöknie, amit csak anyja segítségével kísérelhetett meg. Anyja tehát bátyja életét megmentendő segített a szökési kísérletben.) A kisfiú azonban tudta, hogy ezzel az ő, s apja életét is kockára teszik, (hiszen hasonló esetek miatt már 4 éves kora óta számos büntető kivégzésnek lehetett szemtanúja). Ha viszont bejelenti anyja és bátyja szökési tervét, életmentő előnyökhöz juthat. Ezen irtózatos döntéshez hozzájárult az a körülmény is, hogy Dongjok kiskora óta úgy érezte, hogy anyja nem szereti őt, bátyját ezzel szemben állandóan kényezteti, ezért szüntelen féltékenység és elkeseredett harag gyötörte. Jelentette tehát anyja és bátyja szökési tervét. Mivel az őrt nem találta helyén, barátjával az iskola őréhez futott, aki továbbjelentett; de persze a remélt előnyökért úgy tüntette fel a dolgot, mintha a szökési kísérletet egyedül ő fedezte volna fel. Eredmény: másnap hajnalban az egész családot megbilincselve, és bekötött szemmel a föld alatti táborbörtönbe, magáncellákba hurcolták, ahol hónapokig gyötörték, kínvallatással vonták őket felelősségre a szökési terv miatt, s hogy miért nem jelentettek a tervről. A vallatás részeként Dongjokot gúzsba kötve, csörlőkkel, láncon, izzó parázs fölött perzselték, a hátát addig égetve, míg a fájdalomtól eszméletét nem vesztette.

Hiába mondta, hogy „de hiszen épp ő jelentette a tervet”, egy szavát sem hitték el.
Miután nem tudott semmi egyebet vallani, egy napon ismét bekötötték szemét, és bilincsbe verve vitték el valahová. Amikor levették szeméről a kötést, akasztófát látott maga előtt, apját meg maga mellett, szintén bilincsben. Először azt gondolta, hogy őket fogják kivégezni, mert nem jelentettek. De ekkor meglátta, hogy anyját és bátyját is idehozták, és rádöbbent, hogy az ő kivégzésüket kell apjával együtt, büntetésből végignéznie. Anyját felakasztották, bátyját főbe lőtték a szeme láttára. Az apja zokogott, de Dongjok nem érzett szánalmat. Anyja utolsó pillanatában fia tekintetét kereste, aki elfordította a fejét. Bűntudatot ekkor még nem érzett, viselkedését természetesnek és indokoltnak érezte.
Az iskolában nem sokat tanultak, inkább fenyítő idomítással törték meg a gyerekek akaratát, és készítették fel őket az engedelmes rabszolgamunkára. Már eközben is dolgoztatták őket, a nem gyerekeknek való súlyos munkák eredményeképpen testük olykor egy életre eltorzult. Szin karján is meglátszik ez mind a mai napig:

Az iskola után több rabüzemben is dolgozott. A varrodában az volt a feladata, hogy megjavítsa a régi, agyonkopott varrógépeket. Egy alkalommal a hátán kellett cipelnie a súlyos eszközt; megcsúszott, és kezéből kiesve a gép megsérült. Büntetésből az egyik őr lefogta, a másik pedig egy késsel lemetszette jobb keze középső ujjának egy perecét:

Később egy idősebb, újonnan érkezett rabbal sikerült bizalmas baráti viszonyba kerülnie, ő mesélt neki először a külvilágról. Ekkor határozta el, hogy megszökik. Nem a szabadság vonzotta, hiszen annak fogalmát nem is igen értette meg barátja elbeszéléséből. Az a vágy ösztökélte, hogy a szabad világban bármikor és bármennyi húst lehet ennie majd. Úgy érezte, ezért érdemes lesz akár az életét is kockáztatnia. De a szökést egyedül nem tudta volna megvalósítani, ezért rávette bizalmasát is, hogy együtt kíséreljék meg a menekülést. Kiválasztották a legalkalmasabbnak tűnő kerítésszakaszt, kivárták a legalkalmasabb időpontot. Télen, mínusz tíz fokban favágásra vitték ki őket, és az erdőirtásról, két őrjárat között, szaladni kezdtek a drótkerítés felé. Szin megcsúszott, így barátja ért előbb a drótokhoz, hogy valahogy átcsusszanjon közöttük. Amit előre nem sejtettek: a drótokba magasfeszültségű áramot vezettek. Barátja ott halt meg, Szin szemei előtt, s neki a halott teste által tágított résen át sikerült a szabadba jutnia. Érezte az égett hús szagát, alsó lábszárait neki is összeégette a vezeték:

Sokáig szaladt, ameddig erejéből telt, hogy minél messzebb jusson a tábortól. Egy közeli faluba jutott, melynek szélén leverte egy lezárt kunyhó lakatját: katonanadrágot és meleg ruhát sikerült lopnia magának. Így vándorolt kelet felé, besurranó tolvajként szerezve magának élelmet, ruhát, pénzt. Szalmakazlakban vagy bokrokban aludt. Ez időtájt az éhezés miatt nagyon elharapózott a korrupció, a feketepiac és a munkanélküliség Észak-Koreában. A csavargók koszos hordákban vándoroltak ide-oda az országban, hogy munkát találjanak. Szin beleillett a társaságba, így nem kellett attól tartania, hogy szökött fogolyként felismerik. Figyelte, miről beszélgetnek az emberek, így tájékozódott, merre lehet a kínai határ. Ezekben az években kijutni is könnyebb volt az országból. Mivel a határőr katonák is éheztek, csúszópénz vagy élelem fejében félrenéztek, ha valaki mindenáron át akart kelni a sekély Tumen határfolyón. Így jutott át Szin Kínába, közel 600 km-es vándorlás után.
Persze még nem volt biztonságban, hiszen a kínai hatóságok sokszor visszatoloncolták a szökevényeket. Viszont Mandzsúria eme déli vidékén a lakosság nagy százaléka szintén koreai, ők rendszerint továbbsegítik nemzettestvéreiket. Először többnyire olcsó munkaerőként, fillérekért kizsákmányolva dolgoztatják őket, míg sikerül a továbbutazáshoz szükséges pénzt összespórolniuk. Szin is ezt az utat járta végig. A dél-kelet kínai városokban koldult, és próbált a koreai éttermekben munkát vállalni. Végül találkozott egy újságíróval Sanghajban, aki megígérte, hogy segít neki eljutni Dél-Koreába.
A Dél-koreai követség előtt kínai rendőrök várakoztak, akik a besurranó disszidenseket próbálták kiszűrni, elfogni és visszatoloncolni Észak-Koreába. De az újságíró a taxiból kiszállva átkarolta, és besietett vele a kapun. Szin szabad volt, de ezt ekkor még nem értette.
Dél-Koreában Havanonba került, ahol az emigránsokat nemcsak kihallgatják, hanem bentlakásos intézményben hosszú időn át gyógyítják, hiszen legtöbben pszichésen súlyosan sérültek. Általában paranoiások, alvászavarral küzdenek, poszttraumatikus stressz gyötri a menekülteket. Ezen kívül elő is kell készíteni őket az önálló életre, hiszen meg kell tanulniuk a maguk dolgait intézni. Szinnek ez egyszerre volt reménytelennek tűnően nehéz és könnyű feladat. A nehézséget a rengeteg tanulás s az akaraterő hiánya okozta, a könnyebbséget az, hogy nem traumatizálta az észak-koreai szörnyű politikai helyzet általános ismerete, hiszen erről személyes élményei sem voltak. Rábeszélték, hogy írja meg élettörténetét, melyet 2007-ben ki is adtak, de nem volt sikere. Közben különböző jogvédő szervezetek is rátaláltak, meghívták előadásokat tartani Japánba és az USA-ba. Ekkor kereste fel e könyv írója is, aki interjúkat kezdett készíteni vele, és meghívta az USA-ba, ahol egy emberi jogokért küzdő szervezet igyekezett gondoskodni róla, egyengetni az útját. Eleinte nehezére esett a beszéd, előre meg kellett írnia a szöveget, és azt csak felolvasta. Végül kiderült: pszichés problémáinak legfőbb oka, hogy rettentő szégyenérzetében, élettörténete legdrámaibb pontjának tekintetében hazudott, egészen e könyv megjelenéséig nem tárta fel, hogy anyja és bátyja haláláért, besúgásával ő maga volt felelős. E fájdalmas önvallomás után állapota rohamosan javult, és miután mélyen hívő keresztény gyülekezetekkel is kapcsolatba került, előadásai is élményszerűek és meggyőzőek lettek. Ma már világos hivatástudattal vallja, hogy élete értelme Észak-Korea iszonyú diktatúrájának leleplezése.
Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt az izgalmas dokumentumkötetet, melyben a szerző, a sokat szenvedett főhős életének egyes fázisai kapcsán rövid elemzést is nyújt az utolsó sztálinista diktatúráról, annak belső szerkezetéről és ördögi működéséről.
Tarnóczy Szabolcs
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready