1901-ben jelent meg Bartha Miklós Kazárföldön című klasszikus szociográfiai remekműve, amely az akkori Magyarország északkeleti országrészében, a beregi-máramarosi régióban kialakult áldatlan és nemzetpusztító szociológiai állapotokat taglalja. Azt, hogy a nagyobb részt ruszin, kisebb részt magyar parasztok miképpen lehetetlenültek el, mentek tönkre egzisztenciálisan egyfelől a Schönborn-uradalom gazdasági improduktivitásának, másfelől a Galíciából tömegesen beáramló kazár, azaz zsidó uzsorások tevékenységének következményeképpen. Korántsem véletlen tehát, hogy a Klik nem szorgalmazza Bartha művének a középiskolai tananyagba történő beépítését.

A Kazárföldön szépirodalmi jelentőséggel is bír, számos tájleírást és szebbnél szebb metaforikus és impresszionista jellegű képet tartalmaz. A kazár jelenséget, annak a magyar életre gyakorolt hatását – számos konkrét statisztikai és ténybeli adat közlése mellett – egy metaforával is plasztikusan érzékelteti a könyv szerzője. Amikor a kazár átsétál a Kárpátok hágóin, még szerencsétlen nyomorult, miként annak a földnek a bennszülöttjei, ahová megérkezik. Majdnem olyan szánalmas, mint leendő áldozata. Azonban e nép nagyobbik része élhető állapotban van. De honnan szívhatná el a meggazdagodáshoz szükséges életnedveket? Hiszen az az organizmus, amelybe gyökérkarmaival kapaszkodik, már kiélt, elsatnyult. Silány mező silány takarmányt ad. Más szóval: üres kamrából nem lehet dús asztalt teríteni. Évszázados tölgy alatt vajon ki látott már viruló tenyészetet? Ott bizony gyéren, soványan, sápadtan nő a fű és virág. A cserje is vézna lesz és időnap előtt elpusztul. A százados tölgy, vagyis az uradalom hatalmas lombsátora elfogja a kis egzisztenciáktól az éltető napsugarat, az esőcseppet, a harmatot. A vegetáció bizony vézna, sápadt és erőtlen az örökös árnyékban.
A kazár erre az erőtlen tenyészetre vetette magát. Képzeljük el ezt az élethelyzetet úgy, mint azt a vackorfát, amelyet fagyöngy parazita támadott meg. A fagyöngy magvait évtizedek óta hullajtja a fára a szürke rigó, seregély és más madarak. Ameddig azonban ép, egészséges és életerős a vackorfa, addig a mag nem tud megfoganni, nem hajt gyökeret. A fa rezisztens és ellenáll. Amikor viszont taplósodni kezd a fakéreg és odvasodásnak indul a törzs, megszűnik a vackorfa természetes ellenálló képessége, s a fagyöngy magva megfogamzik. Így fogant meg a hegyvidéken a kazár. A vackorfa kérge már eltaplósodott-korhadt. A fagyöngy embriója élni kezd. A törzs pedig pusztul. Tavaszi hajtása gyönge, idétlen, terméketlen és életképtelen, virága kevés, gyümölcse silány. Minél inkább sorvad és fogyatkozik a megtámadott fa életereje, a fagyöngy vaskos, egyre sűrűbben burjánzó merev és érzéketlen levélzete annál jobban díszlik. Azonban megmarad fagyöngynek. Ahhoz már nem nyújt elég tápanyagot a sínylődő-pusztuló vackorfa, hogy a fagyöngy önálló fává fejlődhessen. A fa lombozatának végzete beteljesedik, amikor megjelenik a kora téli dér. A halványpirosra kínzott levél ekkor már váltogatja az elmúlás sárga színét, és a legenyhébb szélfuvallatra tömegesen szállingózik az enyészet világába. Éppen ezért a fagyöngy bokrok még inkább feltűnnek az ágak között. Mert ezek nem veszítik el színüket a dér csípése alatt. Kiállják a legzordabb időjárást is. Télen is zöldek, merevek, érzéketlenek. Baljóslatú energiával indázzák körül a megtámadott fa redvesedő ágait.
Végkövetkeztetésként Bartha Miklós azt a tételt fogalmazza meg, miszerint nem minden esetben igaz az a filozófiai tézis, hogy a semmiből csak semmi lehet: ex nihilo fit nihil. A kazár esetében ugyanis a semmiből is lesz valami. Ráadásul mérhetetlenül sok valami…
Lipusz Zsolt – Kuruc.info