Az óriásplakátcégek az Önszabályozó Reklám Testületre hivatkozva nem voltak hajlandóak fizetett hirdetésként megjeleníteni a Kuruc.info plakátpályázatának győztes alkotását, mert az szerintük sérti a zsidóságot. Aztán a senkit sem sértő, visszafogottabb pályaművet pedig bár egy cég bevállalta, később szerződést szegve eltávolították a libsik hisztériájára. A zsidók magyarellenes plakátjai ugyanakkor háborítatlanul megjelenhettek Geszti Péter szervezésében. A kettős mérce miatt ingyenesen biztosítjuk képeink matricán való terjesztését.
Zoom
Ezt a plakáttervünket tiltották le az orrnehéz cenzorok - döntésükkel is csak igazolták a kép üzenetének igazságtartalmát
Nem akadt Magyarországon egyetlen óriásplakátcég sem, mely a bérleti díjért cserébe közzétette volna hazánk legolvasottabb jobboldali hírportáljának fenti hirdetését, mely egyúttal kétségkívül a zsidó véleménydiktatúra ellen való tiltakozás is. A kettős mérce jegyében azonban idén is megjelenhettek az ARC óriásplakát-kiállításán (a Hősök tere és az egykori Ragnum Marianum templom közötti közterületen) magyarellenes üzenetek:
Zoom
Boldog hanukát! - ezzel a rovásírásos felirattal és zsidó gyertyatartóval gyalázták a csodaszarvast
Zoom
A vérszerződést is gyalázták, a magyar népmesék motívumának döglött madárral való ábrázolása a magyarság elpusztítását is jelképezi
Zoom
Ez már a magunkfajták válasza, persze még bennünk sem merült fel, hogy ezt az előbbire való méltó válaszként kihelyezhetjük
Mivel tehát nemhogy a holokamucáfoló, de a cenzúra ellen tiltakozó óriásplakátunk sem jelenhet meg a magyarországi reklámpiacon, kénytelenek vagyunk matricán terjeszteni üzeneteinket. A portál támogatása céljából továbbra is egyfajta téglajegyként megrendelhető, ötféle matrica mostantól ingyenesen is kapható többek közt a Budapest belvárosi Szkíta Kézművesboltban, a XII. kerületi Magyar Menedék Könyvesházban és a XI. kerületi Viking Boltban, kérésre, illetve a Harcos márka bármilyen ruházati termékének megrendelése esetén ajándékba kapja (kérésre többet is). Egyelőre korlátozott számban, de ha több támogatónk lesz, akkor nagyobb mennyiségben is tudjuk gyártani-terjeszteni a Kuruc.info társadalmi célú hirdetéseit. Kérjük, hogy a kis méretű matricát ne villanyoszlopokra, hanem jobban látható helyekre: tömegközlekedési eszközökre vagy társasházak kapualjába, liftekbe tegyék ki!
Zoom
Többek közt ez a matricát terjesztjük ingyen is
Zoom
Szilágyi György, Zakó László és Z. Kárpát Dániel háromféle kuruc.infós laptopmatricával a Parlamentben, baloldalt az eltávolított óriásplakátunk képe, melyet már Volner János is kiragasztott a sajátjára - köszönjük mindenkinek a szolidaritást!
(Kuruc.info)