"Korábban egy Budaörsi úti társasház falán éktelenkedett a Kuruc.info plakátja, csütörtök reggelre viszont már eltávolították" - írja megelégedetten egy VS nevű oldalacska.
Zoom
Zsidójárás előtt...
Mint ismeretes, miután az egyik legmérsékeltebb plakátunk - ha az eredetileg tervezett, pályázatgyőztes óriásplakátunk kihelyezését mindenhol meg is tiltották - megjelent egy Budaörsi úti társasház falán, egy Dezső András nevű lúdtalpas firkász azonnal hisztizni kezdett a hirdetésszervező cégnél, hogy merik hirdetni ezt a "szélsőséges, rasszista hírportált", illetve alig észrevehető, finom célzással megkérdezte: "Tervezi-e a Hungaroplakát, hogy leveteti az óriásplakátot?" S persze mindezt közzé is tette a Zsindexen, persze nevét már nem adta hozzá, úgy kellett nekünk megneveznünk a cikkszerzőt.
A Hungaroplakát pedig - mit ad Isten - a zsidó nyomás alatt azonnal elkezdte "tervezni" a plakát eltávolítását. Ma reggelre pedig sikerült is megvalósítani a tervet:

...zsidójárás után
Dezsőke közben telesírta az internetet azzal, hogy ő már cikket sem tud írni, oly sokat zaklatják a nácifasiszták (ráadásul szerinte felháborító, hogy sokan névtelenül, miközben ő is úgy közölte a hisztériát kiváltó alapcikket), holnap talán még azt is kideríti, hogy még Pelikán elvtárs is rá gondolt a Dezső kinyírásáról szóló jelenetben.

Akkora az orra, hogy szegény a fejét is alig tudja tartani
A viccet félretéve azonban ebből az esetből is kristálytisztán kiviláglik, hogy működik a zsidó gyarmattá süllyesztett országunkban a hatalomgyakorlás: miközben áldozatnak tüntetik fel és sajnáltatják magukat, valójában az ő szavukra ugrál szinte mindenki és minden intézmény.
De tényleg: melyik országban történne meg az, hogy egy nyamvadt kis senkinek nem tetszik egy köztéri reklám, erre azonnal eltávolítják, ráadásul törvénytelenül?
A helyesen válaszolók jó, ha tudják magukról: ők is nácik, megmondta Dezső András is. Akinek a telefonszáma, mint ismeretes: 06-30/592-0353.
(Kuruc.info)
Frissítés: egy kedves olvasónk felhívta Dezsőt, aki hebegett-habogott a kérdések hallatán, s összevissza hazudozott, például azt, hogy ő mindig névvel vállalja a cikkeit: