Az alábbi szöveg végigkuncogása előtt mindenképpen érdemes elolvasni a fent hivatkozott "első részt", hogy a finomabb pikantériák is érthetővé váljanak a nyájas olvasó számára.

És akkor most hátra lehet dőlni egy pohár jóféle ital mellett:

Érzelmektől túlfűtött, bekiabálásokkal tarkított, telt házas vita helyszíne volt a Bálint Ház szombat este, a kezdéskor még az utcán kígyózott a bejutni szándékozók sora. Dési János újságíró Hohmecolás című beszélgető sorozatában ezúttal két elismert történész, Gerő András és Karsai László mondta el – egymásnak ellentmondó – véleményét a józsefvárosi pályaudvarra tervezett, Sorsok Háza nevű, sokmilliárdos, állami holokauszt emlékközpontról. Ha igaz az emlegetés és a csuklás közötti párhuzam, akkor Schmidt Máriának nehéz estéje lehetett.

A vita messzebbről indult: Gerő András szerint a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont nem sikertörténet, nagyon kevesen látogatják (sorolt számadatokat is), mert nem okoz katarzist, ezért mindenképp szükség van egy ennél jobb koncepciójú emlékhelyre. Leszögezte: amíg nem érzékel vállalhatatlan dolgot az új projektben, addig támogatja az épülő központot. És hangsúlyozta: nem támogat semmilyen, a Horthy-korszak rehabilitálását célzó törekvést. „A kormány kétarcú ebben a kérdésben, nem érték-, hanem érdekalapú politikát folytat, a szélsőjobboldal elvárásai miatt". Erre Karsai László, aki a Páva utcai központ létrehozásában aktívan közreműködött, azt mondta: az átlagember nem szereti a múlttal való nyílt szembenézést, ezért lehet kevésbé népszerű a Páva utcai központ, ám 2009 és 2011 között, az akkori vezetés által szervezett programoknak köszönhetően nőtt a látogatószám, majd a „fideszes kormány kivéreztette az intézményt". Majd a Schmidt Mária vezette Terror Háza Múzeumban tett látogatásáról mesélt, ahol önszántából töltött el két órát. Karsai szerint a kiállítás színvonala történelmi szempontból romlott, sok benne a csúsztatás és a fél-információ. Ám abban egyetértett Gerővel, hogy a Sorsok Házára szükség van, de nem Schmidt vezetésével. „Ha a Terror Háza igazgatója irányítja a Sorsok Házát, az az áldozatok emlékének arcul csapása". Ekkor kapta Karsai az első, de nem az utolsó tapsot. Kijelentését a Heti Válaszban megjelent Schmidt Mária-interjúrészletek felolvasásával próbálta bizonyítani.

Gerő András viszont igyekezett hárítani a Schmidt-vonalat, majd Dési János az új központ nevéről kérdezte a két történészt. Karsai szerint a már sokat említett igazgatónő ízlését dicséri az elnevezés, amely fricska Kertész Imre Sorstalanság című művének. Aggályosnak véli az egész emlékhelyet, hiszen nem tudni semmit a konkrétumokról, a Mazsihisz vezetősége hiába kérte és kereste többször is Schmidt Máriát, hogy tájékozódhassanak a készülő projektről, visszahívást sem kaptak. Gerő András szerint a névvel nincs baj, a felmerült ötletek közül ez volt a legjobb, a Mazsihisz például a Zsidó Sorsok Házát javasolta, ami azért nem lett volna szerencsés, hiszen mindenkinek van sorsa, Kertész Imrének is, tehát szó nincs fricskáról, sőt, terveznek külön Kertész Imre szobát is a Sorsok Házában. S hangsúlyozta, nem csak zsidóknak, hanem mindenkinek szól majd az új emlékhely. Kijelentette: az „idióta határidő" tarthatatlan, „fizikai és intellektuális okok" miatt sem készülhet el idén áprilisra, talán 2015 januárjára. „Hiszen Magyarországon semmi nem készül el időre" – tette hozzá. „A deportálás elkészült időre!" – kiabálta egy hölgy. Erre a pódiumon ülők nem reagáltak, Gerő azt mondta, majd akkor kap nagyobb nyilvánosságot a koncepció, ha olyan fázisba ér.

Ekkor már egyre gyakoribb lett a sorok között hallható hőbörgés, sokan tettek félhangos, nem éppen dicsérő megjegyzéseket Gerő Andrásra. Karsai pedig kötötte az ebet a karóhoz: Schmidt Mária fél a nyílt, szakmai vitától, ezért titkolózik, olyan a világon sehol nincs, hogy egy ilyen központ nem a történészek közreműködésével, a szakma bevonásával, évekig tartó egyeztetések után épül meg. Majd továbbsorolta Schmidt „bűneit": megvédi a Szabadság téren épülő '44-es, hazug emlékművet, felmenti a magyarokat a felelősség alól, s egy interjúban azt mondta, „az emberek sorsát nem lehet elvenni, mert az belül van". Erre megint felhördült a közönség.

Gerő úgy vélte, nem kell türelmetlennek lenni, ki fog derülni a koncepció, majd mutatott néhány látványtervet két, vagonból álló toronyból, amelyet egy Dávid csillag tart össze. A terem hátuljából ekkor érkezett egy „rohadj meg", Gerő Andrásnak címezve, aki erre azt mondta, még egy ilyen és azonnal feláll. Mire a közönség egyik tagja azt kiabálta: és akkor mi van? A vita ekkor rossz vágányra terelődött, Dési János és Karsai is próbálta nyugalomra inteni a néhány, magából kikelt nyugdíjast, igaz, nem sok sikerrel.

Karsai szavait megerősítette a helyszínen lévő és szót kérő Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke: hiába kértek többször is, nem kaptak semmilyen tájékoztatást Schmidt Máriától, majd Gerő András bírálatára, miszerint a Mazsihisz nem készül az 1904-ben elhunyt Herzl Tivadar emlékére, elmondta, az Izraeli Kulturális Intézetben Herzl Központot avattak tavaly év végén, és elsorolta a tervezett programokat.

Ekkor végre Gerő mondott néhány konkrétumot a Sorsok Házáról: a 13-22 éves korosztályt akarja leginkább megszólítani az emlékhely, amely egy tanórányi idő alatt is végignézhető, de akár egy egész délelőttre is kínál programot. Lesz benne oktatóközpont, megjelenik a holokauszt képzőművészeti és szépirodalmi vetülete is, külön rész foglalkozik a tettesekkel és az embermentőkkel, a történelmi kérdésekre pedig egy gépi tudástár, „explorer" ad majd válaszokat, de a „belső térszerkezet még formálódik". A pedagógiai célja pedig az, hogy „válaszd a jót". Sokan akarták megtudni, mi Gerő András szerepe, feladata a projektben. Azt mondta, ötleteket ad, hogy kiket kérjenek fel szakértőnek és segíti a koncepció formálódását.

Gerő többször említette, hogy bocsánatkérő levelet vár a Bálint Háztól az őt ért szóbeli inzultusok miatt. Majd a közönség soraiból először Kovács M. Mária történész kért szót, aki néhány munkatársával fogalmazta meg azt a nyílt levelet, amelyben neves hazai történészek tiltakoznak a német megszállás emlékművének tervezete ellen. Utána Ungváry Krisztián történész intézett néhány mondatot Gerő Andráshoz, tudakolván, nem zavarja–e, hogy Schmidt Mária többször is méltatta Horthy tevékenységét. Úgy vélte, nem csak baráti, hanem szakmai, tudományos szolidaritás is létezik, ám Gerő csak az előbbit gyakorolja egy történelemhamisító javára. A professzor úgy reagált, hogy Ungváry egyes írásaiban védi az antiszemitákat, ami szerinte sokkal inkább elfogadhatatlan. Még aznap éjjel Ungváry Krisztián megírta Facebook-oldalán, hogy Gerő András nagy nyilvánosság előtt antiszemitának nevezte őt, s reméli, kifejti ezt a véleményét egy cikkben is.

A vita tehát nem lett lezárva, Dési János azt ígérte, márciusban folytatják, kérte Gerő András segítségét, hogy a sokat emlegetett Schmidt Mária is részt vegyen a beszélgetésben. Kifelé menet a még mindig felbőszült nyugdíjas tábor Karsait istenítette, vitapartnerét pedig szidalmazta. Lincshangulatban sodródtunk a kijárat felé.