Bajnai Gordon annak kapcsán, hogy Ágoston Tibor, a Jobbik debreceni önkormányzati frakcióvezetője egy nyilvános ünnepségen az ún. holokausztról állítólag mint holokamuról, illetve holokasztról beszélt, felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét, "tegyék világossá a véleményüket az ügyről", a kormány pedig tegye egyértelművé, hogy csak elhalasztja a Szabadság térre tervezett emlékmű felállítását, vagy végleg lemond róla.
Zoom
Bajnai és a főnökség
Minden honfitársunkat megvédjük, akit támadás ér - jelentette ki az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. (A "minden honfitársunk" alatt természetesen csak a zsidók, buzik, cigányok, komcsik és liberálisok értendők - a szerk.)
Szegedi István, az Összefogás debreceni jelöltje a Bajnaival közösen tartott sajtótájékoztatón bejelentette: az Együtt-PM feljelentést tesz Ágoston Tibor idézett kijelentése miatt.
Zoom
Ágoston Tibor (b) egy korábbi sajtótájékoztatón
A libatolvaj hozzátette: "azoknak a szellemi elődei, akik ma a holokausztot tagadják, népirtást követtek el, az egész országot romba döntötték. Akik ma a holokausztot tagadják, erkölcstelenek, Magyarország ellenségei, s polgárháborút szítanak". (Igen, jól látja a kedves olvasó, Bajnai mondja meg, ki minősül erkölcstelennek... - a szerk.)
"Magyarországnak nem kizárólagos, de jelentős szerepe volt a holokausztban, amivel szembe kell nézni, és nem letagadni kell. Akik letagadják, szellemi kútmérgezést követnek el, s minden meg kell tennünk annak érdekében, hogy e szellemileg mérgezett kútból kevesen igyanak" - mondta el a politikusbűnöző, hogy mit kellene gondolni, illetve tenni a magyarnak a zsidó gyarmaton.
(MTI - MHO nyomán)
Frissítés: Jobbik-közlemény:
A Jobbik minden emberirtást elítél, és minden ártatlan emberi áldozat előtt fejet hajt, ugyanakkor sajnáljuk, hogy a magyarországi zsidóság egy része nemcsak emlékezni akar a holokausztra, hanem azt a saját anyagi és politikai céljai érdekében is felhasználja.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője
2. frissítés: Ágoston Tibor közleménye
A Jobbik szóvivőjének mai közleményében leírtak - ami a párt hivatalos véleménye - egyben a saját álláspontommal is megegyeznek.
Ágoston Tibor, a Jobbik képviselőjelöltje