A Kanadából a National Policy Institute rendezvényére érkező, ”közismert fajvédő” Paul Fromm beszámolója a budapesti eseményekről.
A National Policy Institute konferenciája megmenekült, a magyar rendőrállamnak a betiltásra irányuló törekvései ellenére.
BUDAPEST, 2014. október 4. Annak ellenére, hogy a rendőrállam erőfeszítéseket tett a faji realisták konferenciájának betiltására, a találkozó ma este nem maradt el, még ha módosítanunk is kellett a programot. Egy szigorúan titokban tartott helyen gyülekeztünk. 100-nál is több (más forrás szerint 150 – P.O.), Európa különböző országaiból érkezett résztvevő volt jelen a kiváló vacsorán. A megjelentek felállva ünnepelték Tom Sunicot, a korábbi kanadai diplomatát, valamint Jared Taylort, az American Renaissance című folyóirat alapítóját, több könyv és tanulmány szerzőjét.
Zoom
Paul Fromm
A kommunista vörös csillag nem éktelenkedik többé a magyar zászlón, azonban az elnyomás továbbra is létezik a posztkommunista Magyarországon. A jelenlegi rezsim a jelek szerint nemigen van tisztában a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság jelentésével, vagy azzal, hogy egyetlen hatalomnak sincsen joga ok nélkül embereket letartóztatni (…).
A szabadság közismert ellenségeinek nyomására Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy “minden rendelkezésére álló eszközzel” akadályozza meg a kongresszus megtartását. Pintér azt mondta, hogy a rendezvény “nyíltan rasszista ideológián alapszik, a résztvevők nyíltan rasszista eszméket terjesztenek, ezért elveik hirdetése a magyar Alaptörvénybe ütközik”.
Azonban, mint arra a The Budapest Beacon (October 2, 2014) rámutatott, “ a magyar polgárjogi szervezet, a TASZ véleménye szerint a tiltás ellentétes az Alkotmánnyal, melyet pedig éppen a kormányzó párt léptetett életbe”. A TASZ leszögezte, hogy élesen ellenzi azokat az eszméket, amelyeket a kongresszuson hirdetni fognak, a “szólásszabadság ugyanúgy vonatkozik azokra is, akik rasszista elveket hirdetnek”. A TASZ úgy véli, hogy semmiféle büntetőügyről nem lehet beszélni mindaddig, amíg senki másnak a jogai nem sérülnek. “Mindeddig semmi jele nincsen annak, hogy ne lenne békés és törvényes a rendezvény” - szögezi le a TASZ nyilatkozata.

A konferencia szervezője, Richard Spencer hasonlóképpen vélekedik: “A szabad véleménynyilvánítás jogát egyértelműen védi Magyarország nemrég elfogadott alkotmánya. Attól tartunk, hogy az esemény körül sok mindent félreértelmeznek, vagy ami még rosszabb, a minisztérium az igazságnak nem megfelelő üzeneteket kap azoktól az emberektől, akik nem akarják a kongresszus megtartását, és akik ellenségei a hagyományos európai öntudat fennmaradásának” – hangsúlyozta Spencer.
A konferenciára érkező küldöttek Nagy-Britanniából, Írországból, Finnországból, Svédországból, Hollandiából, Németországból, Belgiumból, Kanadából, az USA-ból, Romániából, Horvátországból, Franciaországból, Szlovákiából és Magyarországról érkeztek.
A magyar kormány megtagadta Alekszander Dugintól (állítólag Putyin elnökhöz közelálló, orosz nacionalista gondolkodó – P.O.) a beutazási vízumot. Az NPI alapítóját, Bill Regnery-t, egy ismert könyvek és folyóiratok kiadásával foglalkozó chichagói család tagját pedig még a budapesti repülőtéren tartóztatták le. Az éjszaka fogva tartották, majd kiutasították. A budapesti hotel, ahol a résztvevők meg kívántak szállni, önkényesen törölte a foglalásokat. A kormány nyomására a közelben lévő konferenciaterem üzemeltetői sem voltak hajlandók a rendezvény megtartásához hozzájárulni.
Zoom
A francia Philippe Vardont a francia rendőrség megfenyegette, hogy amennyiben Magyarországra érkezik, le fogják tartóztatni. “Felháborító, hogy ez megtörténhetett” – jelentette ki Jared Taylor a budapesti kávéházban összegyűlt résztvevők előtt. “Magyarország és Franciaország egyaránt részei a schengeni övezetnek. (Ahol is a szabad mozgás a határok keresztül elvileg biztosított.) Azt mondták neki, hogy ő egy közismert rasszista aktivista, és ezért nem engedik be az országba” – tájékoztatott az esetről Jared Taylor.
Az Arktos Kiadó, valamint a Jobbik, melyek szintén jelen lettek volna a rendezvényen, az utolsó pillanatban szintén lemondták részvételüket.
Péntek este gyűltek össze a küldöttek a “The Clock” kávéházban. 10 óra körül 50 termetes magyar rendőr lépett be a helyiségbe. Minden kijáratot lezártak. Kb. 50 küldöttnek azt mondták, nem hagyhatják el a termet. A rendőrség ellenőrizte a személyes okmányokat. Sokan voltak, akiknél csak a jogosítványuk volt. Richard Spencert letartóztatták. Többször is megkérdezte a rendőröktől, hogy mi rosszat tett, mivel vádolják? Őt azóta nem láttuk. Hozzávetőleg 30 személyt elvezettek, beültették őket a rendőrautókba, és elvitték őket a hotelbe, ahol megszálltak, hogy mutassák be útleveleiket. Az egyik zavarban lévő rendőr így szólt a rendezvény valamelyik angol résztvevőjéhez: “Elnézést, hogy elbasztuk az estéjüket.” Több rendőrségi autó is parkolt a szűk utcában. A másik 20 küldöttnek, köztük nekem is, ott kellett maradnunk bárban, de két óra elteltével mindenkit elengedtek — Paul Fromm.
A ma esti megbeszélésekről további tudósítással jelentkezem.
Forrás: Paul Fomm beszámolója. (Fordította: Perge Ottó)
Egy másik forrás szerint nem csupán Richard Spencert tartóztattak le az este folyamán a „fajvédők” közül, hanem egy másik amerikai állampolgárt is. A beszámoló szerint 3 órán keresztül a kávéházban kellett tartózkodniuk a küldötteknek, amíg a rendőrök mindenkinek felírták a nevét. Ezek után a faji realisták még a helyszínen maradtak éjjel fél 2-ig, és evés, iszogatás és flamand dalok éneklése közben tervezgették az újabb (?) holokausztot. A bár személyzete állítólag „megértően” viselkedett, sőt arra kérte a vérszomjas nácikat, hogy jöjjenek el másnap is. Így is történt. Szombat este hozzávetőleg 150 fasiszta jött össze ugyanazon a helyen, köztük Japánból, Oroszországból, Kanadából és Mexikóból érkező, újabb gázkamrák építését életcéljuknak tekintő küldöttek. Jelen volt a BBC Rádió, a Die Welt tudósítója, valamint a Foreign Policy nevű lapnak dolgozó újságíró is.
Perge Ottó - Kuruc.info