Karsai a Lengyel Intézetben ismét szokatlan dolgokat mondott tegnap. Talán őt is be akarják majd tiltani?
Zoom
"Karsai László történész, a Szegedi Tudományegyetem tanára hangoztatta: a világon a legjobban kutatott, leginkább feltárt téma a holokauszt. Ennek ellenére folyamatosan új dokumentumok kerülnek elő az auschwitzi táborral kapcsolatban, mert a Vörös Hadsereg katonái elvitték magukkal a tábor irattárát, és azóta is szelektíven bocsátják a dokumentumokat a kutatók rendelkezésére – magyarázta.
Azt mondta, az ottani emlékművön még mindig másfél millió halott szerepel, a történészek szerint egymillió áldozat volt. A pontos számon vitatkozni nem holokauszttagadás, és a kutatók szeretnék tudni a neveket – közölte." (Forrás itt.)
Karsai ezzel gyakorlatilag beismerte, hogy gőzük sincs arról, hányan és kik haltak meg Auschwitzban.
Kíváncsian várjuk, vonatkozik-e rá a Btk. azon passzusa, mely szerint "aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő"...
(Skorzeny)
Karsai korábbi holorelativizálás-gyanús megnyilatkozásaiból: