Bezár!
2019. november 15., péntek, Albert, Lipót, Hajnalka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:40 Szükségállapotot hirdetett az olasz kormány Velencében22:28 Marad az enyhe idő22:01 15 éves ázsiai lövöldözött egy kaliforniai iskolában, halott is van21:44 Csúcson a "német" judeokrácia: egyetlen szó miatt zárták ki az AfD-s parlamenti bizottsági elnököt21:36 Most éppen a lengyel törvényalkotásba pofázik bele az EP21:11 Bolívia "átmeneti elnöke" elismerte Venezuela "ideiglenes elnökét"20:45 Tizenhárom év fegyházra ítéltek egy erőszaktevő szörnyeteget20:03 "Elképesztő szuperfegyverek készülnek a titokban megvásárolt magyar fegyvergyárban"19:48 Afgán, marokkói és tunéziai embercsempészt ítéltek el Zalaegerszegen19:22 Katonai kutyák tépték szét az osztrák hadsereg egyik altisztjét19:00 Újabb bátorítás az ellenőrökre támadóknak: a késsel fenyegetés is csak felfüggesztettet ér18:36 Pályák, bérlemények, hely- és időpontfoglalások kezelése gyorsan, egyszerűen, online (x)18:22 Moszkva is elismerte bolíviai elnöknek az önjelölt szenátort18:02 A Harcos őszi kínálata (x)17:54 Ritkán látott képek egy szovjet atombunkerből
24 óra legolvasottabbjai

Extra :: :: Hozzászólások

(Több mint) 60 év dokumentumokban (IX.): Dr. Vida Ferenc vérbíró feljegyzései

Reklám

1977. októberében dr. Vida Ferenc vérbíró (1911-1990), huszonegy halálos ítélet kimondója – köztük Nagy Imre és mártírtársai ügyében, 1958-ban -- egy feljegyzést ad át dr. Korom Mihály igazságügyi miniszternek. A 21 gépelt oldal terjedelmű irat címe: „Emlékeim az 1956-os magyar ellenforradalom bírói felszámolásáról.” Közli, hogy a feljegyzés eredetijét a Párttörténeti Intézet zárt irattárába kívánja letétbe helyezni.
 
Dr. Korom Mihály (1927-1993), aki 1966. december 7-től 1978. április 22-ig volt igazságügyi miniszter, 1977. október 31-én elolvasás végett átküldi a feljegyzést Biszku Bélának, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának. A kísérő levélben ezt azzal indokolja, hogy:
 
„A feljegyzés sok figyelemre méltó momentumot tartalmaz, érdemes elolvasni. Úgy gondolom, helyeselhető Vida elvtárs eljárása, hogy az aktív résztvevő emlékezésével leír egy fontos időszakot, a magyar ellenforradalom felszámolásának történetéből.”
 
Zoom
Korom Mihály és Biszku Béla levélváltása Vida feljegyzéseiről
 
Biszku Béla nagyon gyorsan végez a feljegyzéssel, mert már másnap, november 1-én borítékba teszi és  a kísérőlevélre saját kezével ráírja:
 
 „Köszönettel visszaküldöm Korom elvtársnak!”
 
Korom Mihály 1978. április 22-én átadja a miniszteri posztot dr. Markója Imrének (1931-2008), aki 1988. június 29-ig töltötte be azt. A hivatalos átadás-átvétel során, április 26-án előkerül dr. Vida Ferenc feljegyzése is és Korom Mihály a Biszku Bélának írt, majd a KB titkár által visszaküldött levél jobb felső részébe feltűnő módon, erőteljes betűkkel ráírja:
 
 „Markója e! Megőrzésre átadom! IV. 26. Dr. Korom Mihály.”
 
 Markója Imre megőrizte, így ma is fellelhető az Igazságügyi Minisztérium irattárában.
 
Zoom
Markója Imre igazságügyi miniszter
 
Emlékezésre késztette a „Stern”
 
Vidát az késztette írásra, hogy a forradalom 20. évfordulója alkalmából terjedelmes cikksorozatot közölt a nyugatnémet „Stern” magazin 1976 október-novemberében (42.-49. szám), hivatkozva alapos adatgyűjtésére, amelyben részt vett Gosztonyi Péter történész, újságíró (1931-1999) is, aki a forradalom idején a Kilián laktanya parancsnokának: Maléter Pálnak a helyettese, disszidálása után Svájcban a berni Osteuropa-Bibliothek vezetője.
 
Vida érintettsége és elmarasztalása okán formált jogot a válaszra, a rágalmak visszautasítására és az általa vélt valóságos helyzet felidézésére.
 
A „Stern” Nagy Imrével kapcsolatban Gosztonyin kívül informátoraként hivatkozott a Fő utcai kihallgató központ különleges vizsgáló csoportjának egyik volt állambiztonsági tisztjére is. Ennek alapján is írta, hogy Nagy Imre sorsa a Kremlben dőlt el.
 
Zoom
Vida feljegyzéseinek első és aláírt utolsó oldala
 
Márciusban Kádárt megkérdezték a KB-ülésen: mi lesz Naggyal? A válasza az volt: „Amikor a per aktuális lett volna, - nem voltunk elég erősek. Most, hogy elég erősek vagyunk, - a per nem aktuális.„
 
Május 9-én a lengyel párt vezetője tudakozódott Nagy Imre sorsáról. Kádár válasza a lengyeleknek: „Ez a probléma vértelen megoldást fog nyerni.”
 
Három héttel később megkezdődött a per. A magyar pártvezér – állította a „Stern” – nem egyszer beleszólt az ítéleti döntésbe. A volt miniszterelnök halálát azonban május végén a Kremlben döntötték el. Kádár végrehajtotta a szovjet akaratot, megszegve minden korábbi ígéretét. A tárgyalás előtt készen volt az ítélet. – idézi Vida Ferenc a nyugatnémet magazint.
 
Ezt követően, még a tárgyalás leírása, Vida ítélkezési elvei, s az 1956 utáni bírói gyakorlat megismerése előtt, következik egy rész a „Stern”-ből, mely látszólag kitérő, konkrétumai azonban a korabeli állapotrajz olyan momentumait villantják fel, melyeket alig ismerünk, ám meglehetősen jellemzők, érdekességük miatt pedig a mai bulvárlapok is megirigyelhetnék. Nos, tán éppen ezért, a bizalmas és szokatlan információk okán, valaki a törlés szándékával át is húzta a ránk maradt hivatalos példányban. Szó szerint közlöm ezt a részt, a kissé darabos fordításban:
 
„A Fő utcai épületben a szovjet titkosszolgálat vezérőrnagya, Sumilin vezette a virtsaftot. (Sic!) A magyar segéderők fegyelmezetlensége a szigorú oroszoknak, különösen a kiszolgált állambiztonsági tisztnek, mindig új problémákat vetett fel. A Nagy különítmény vezetőjét, Szalma Józsefet le kellett váltani, mert titkárnőjével összeszűrte a levet. Csoportjának egy tagja teherbe ejtett egy 13 éves lányt. Dr. Bence a fogházorvost arra kényszerítette, hogy tiltott műtétet hajtson rajta végre.
 
Amikor Takács Péter főhadnagy azt tapasztalta, hogy a halálos ítélet előkészületei megtörténtek, egyik állambiztonsági szolgálatbeli társának azt mondta: „De hát Kádár megígérte, hogy senkit sem állítanak bíróság elé.” Aztán hazament és a fürdőszobájában főbe lőtte magát.
 
Öt DDR  [keletnémet] állambiztonsági tisztnek szabad volt a Fő utcai kihallgatásokon megfigyelőként részt venni. A mindig udvarias németek a látogatást továbbképző tanfolyamként tüntették fel. A volt Gestapo főhadiszálláson a foglyok kivételével mindenki úgy élt, mint a főfunkcionáriusok, naponta ötször a Belügyminisztérium speciális konyhájáról hordták nekik a válogatott ételeket.”
 
Zoom
A kihúzott rész a Stern cikkéből
 
 Vida itt még nem fejezi be a „Stern” szövegének magyar fordítását, szükségesnek tartja azt folytatni, s így megemlékezni Losonczy Gézáról, a bírói tanács tagjairól, Nagy Imre viselkedéséről és a halálraítélt jelöltek személyének kiválasztásáról a szovjet döntéshozók és Kádár János által. Elkerülhetetlen, hogy szó szerint közvetítsem a leírást:
 
Losonczy Géza kommunista fogoly egyike volt Nagy legszorosabb barátainak és azon kevesek egyike, akinek a demokratikus szocializmusról tiszta elképzelése volt. Éhségsztrájkba kezdett. Ő már a Rákosi féle fogság kínzásai következtében súlyos beteg volt. Bencze fogházorvos csövön táplálta. Amikor ezt a munkát az őrnek átengedte, az a csövet – gyaníthatóan tévedésből – légcsövébe vezette. Néhány óra múlva Losonczy meghalt. […]
 
Zoom
Losonczy Géza
Az elnök [ti. a bírói tanácsé] sovány, bajuszos férfi, veterán és jogász: Dr. Vida Ferenc. Mellette a mindig jól vasalt Sulyán György veterán. A másik ülnök sápadt, sovány mindig ideges asszony: Lakatos Péterné, egyik túlélője az 1956. október 30-i budapesti pártház ostromának. Férjét, a pártiskola igazgatóját a pártház előtt lincselték meg. Lakatosné a sokk hatása alatt üldözési mániában szenvedett. A sofőrjének sem volt szabad tudnia privát címét.
 
Kádár azt kérte a szovjetektől, hogy a tárgyalás ne a sztálinista látszatperek mintájára, hanem a „szocialista törvényesség elvén” rendeztessék meg. A vádlottak nem lettek fizikai kínzással vallomásra kényszerítve. A tárgyalás hangja korrekt volt. Csak akkor már készen volt az ítélet. A börtön udvarán az akasztófát felállították.
 
Zoom
Nagy Imre és Maléter Pál
 
A sápadt, lefogyott Nagy Imre mindig újra és újra visszhangozta, hogy az állítólagos ellenforradalom a magyar nép valódi felemelkedése volt. A bíróság előtt sem alkudott meg politikai meggyőződéséről. Dr. Vida Ferenc elnök meg sem kísérelte a tárgyaláson az előkészített ítéletet megalapozni. Ez megoldhatatlan feladat lett volna. Mindazt, amit az ügyész felvetett, mint főbenjáró bűncselekményt, Kádár ellen is irányulnia kellett, hiszen Kádár pártvezetőként és a kormány tagjaként azt a felkelés alatt helybenhagyta és nyilvános beszédeiben szenvedélyesen alátámasztotta.
 
Zoom
Szilágyi József
Zoom
Gimes Miklós
 
A szovjetek négy halálos ítéletet parancsoltak, két delikvenst név szerint: Nagy Imrét és utolsó honvédelmi miniszterét: Malétert. A másik két hullajelölt kiválasztását Kádárnak engedték ét. Ő nem a prominens vádlottak közül választott, hanem Nagy titkárát: dr. Szilágyi Józsefet és Gimes Miklós újságírót. Kihallgatásukkor mindketten a magyar nép Júdásának nevezték Kádárt.”
 
Zoom
A szovjetek négy halálos ítéletet parancsoltak
 
A Nagy Imre és társai ellen folytatott bírósági eljárás ma már elég jól ismert, ezért nem ismétlem, csupán Vida Ferenc szemszögéből idézem fel legfontosabb ellenérveit, melyek értékelését az olvasóra bízom.
 
Vida a bíráskodás alapvető nehézségeként említi, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás olyan körülmények között kezdődött, amikor még nem tisztázódtak az 1956-os események belső összefüggései, erre csak az egyes perek tényállási elemei utaltak halványan. Éppen ezért az első időkben kétféle tendencia bontakozott ki az ítélkezésben. Az egyik a mozaikszerű eseményeket kiragadta a történések egészéből, mintha azok nem is az „ellenforradalom” részeként történtek volna. Ez épp úgy kirívó aránytalanságokhoz, az ítélkezés eltorzulásához vezetett, mint az ezzel ellentétes tendencia, amikor a tények hiányát elméleti feltételezésekkel helyettesítették és az egyes személyek szándékától független objektív felelősség érvényesült.
 
Szerinte a Legfelsőbb Bíróság – az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának az ellenforradalom okairól és előzményeiről hozott határozata alapján - menet közben, lépésről - lépésre egyre egységesebbé tette az ítélkezést abban, hogy:
 
„…az egyes személyek felelősségre vonásánál fény derüljön a vád tárgyává tett cselekmények tényszerű konkrét összefüggéseire és az értékelést is nyerjen a büntetés kiszabásánál, jusson kifejezésre a büntetésben, hogy az elkövetők a népi hatalom megdöntésének szándékával követték-e el cselekményüket, vagy az ellenforradalmi események ragadták magukkal vélt, vagy valós sérelmeik megtorlására, agresszivitásuk kiélésére, mennyiben voltak tudatos és szándékos előidézői az ellenforradalmi eseményeknek, illetve mennyire úsztak együtt az árral, s ennek során milyen súlyos, vagy kevésbé súlyos bűncselekményeket követtek el.”
 
Vida utólag úgy látta, hogy az LB differenciált ítélkezésre vonatkozó iránymutatása meggyőző és önként követhető volt a bírák számára. Hozzátette:
 
„Ez az irányítás azonban természetesen nem jelenthette azt, hogy az ellenforradalmi események során elkövetett gyilkosságok, rombolások, súlyos bűncselekmények motívumuk folytán a büntető ítélkezésben bocsánatos bűnné váljanak, de megszüntette, vagy legalábbis tompította azt a látszatot – ami valóban észlelhető volt az ítélkezés korai szakaszában -, hogy az egész ellenforradalom a kurvák, a bűnözők és más társadalomellenes elemek randalírozása lett volna, bár ezek az ellenforradalmi eseményeket valóban felhasználták arra, hogy társadalomellenes ösztöneiket kiéljék és ezért szigorúan büntetni is kellett őket.”
 
Zoom
Biszku Béla és Kádár János
 
Vida elismeri, hogy amíg az ítélkezés egységes politikai vonalvezetése ki nem alakult, elvétve születtek szélsőséges, kirívóan szigorú és aránytalanul súlyos ítéletek is, és az is előfordult, hogy az elsőfokú és a fellebbezési bíróságok értékelése merőben eltért: enyhe szabadságvesztéseket súlyos, sőt, a legsúlyosabb büntetésre változtatták át és fordítva: első fokon kiszabott halálbüntetésből 1-3 évi szabadságvesztést hagytak jóvá. Éppen ezért – írja – az ilyen és hasonló visszásságok megszüntetéséért az MSZMP Országos Értekezletének 1957. június 30-i határozata az alapvető feladatot az ítélkezésben úgy határozta meg, hogy érvényesüljön a kérlelhetetlenség a bűncselekményeket elkövetett és a népi hatalom ellen 1956. november 4-e után is aktívan harcoló ellenséggel szemben, de a jó szándékú, megtévesztett dolgozókkal szemben , akik cselekményük népellenes voltát időben felismerték és megbánták, a megtorlás helyett a nevelő jellegű büntetést alkalmazzák, az erősíti a népi hatalmat. Egyidejűleg az Elnöki Tanács úgy rendelkezett az 1957. évi 34. tvr.-ben , hogy az ellenforradalmárok cselekményeit úgy első fokon, mint fellebbezési szakaszban népbíróságok intézzék: négy népbíróból és egy szakbíróból álló tanács, ezzel is biztosítsák mindkét szakban egységesen a meghatározott politikai szempontok érvényesülését.
 
 
Ennek ellenére – teszi hozzá a bíró – az MSZMP Politikai Bizottsága a népbíróságok féléves működése után, 1957. december 10-i határozatában az ítélkezés hiányosságaként állapította meg, hogy a bíróságok nem mindig büntették a törvényesség teljes szigorával az ellenforradalmi bűncselekményt elkövető osztályidegen és huligán elemeket, viszont nem egyszer túlzott szigorral léptek fel azokkal a munkásokkal és dolgozó parasztokkal szemben, akik az ellenforradalomban nem játszottak vezető szerepet, csak megtévesztettekként követtek el kisebb súlyú bűncselekményt, később pedig igyekeztek cselekményüket jóvátenni. Vida erről az időszakról leszögezi:
 
„Az MSZMP-nek esze ágába sem jutott a bírákat bábként mozgatni, a büntetés mértékére vonatkozó utasításokkal az ítélkezés terhét és felelősségét magára vállalni.”
 
Zoom
„Az MSZMP-nek esze ágába sem jutott a bírákat bábként mozgatni”
 
Majd felteszi a kérdést: milyen is volt a bírói testület és milyen volt a közhangulat a bírák körében?
 
„1957-ben a bírói apparátus nagy része olyan bírókból tevődött össze, akik a felszabadulás előtt is tagjai voltak a bírói testületnek, s többé-kevésbé kiszolgálták a Horthy fasizmus politikai céljait. Ezért őket – egy-két kirívó esettől eltekintve – soha sem vonták felelősségre. Ezek a bírák, akik tisztában voltak azzal, hogy Horthyék hogyan számoltak le minden egyes olyan bíróval, aki tényszerűen nem tudta bizonyítani, hogy ellenségesen áll szemben minden forradalmi irányzattal, a felszabadulást követő rövid vacillálás után ugyanolyan engedelmes eszközei, sőt bábjai lettek az új rendszernek. Politikai ügyeket többségük nem igen tárgyalt, ez egy kiváltságos kis csoport, néhány név szerint ismert bíró privilégiuma volt. A bírák zöme nemcsak a szocializmus célkitűzéseit tette magáévá, vagy meggyőződés nélkül ítélkezése alapjává, hanem a Rákosi korszak népellenes torz koncepcióit is, például a terménybegyűjtéssel, a munkakényszerrel, a népesedéspolitikával, stb. kapcsolatban. Ám akár meggyőződésből, akár megalkuvásból tette magáévá összes visszásságával együtt az új rendszer politikai célkitűzéseit, ezeknek a torz koncepcióknak a logikáját nem tudta, de nem is lehetett elsajátítani, így konkrét ítélkezésüket átszőttek külső beavatkozások, tanácsok, feltételezett elvárások. Ebben az időben – legjobb tudomásom szerint –az ítélkezés a párt részéről nem részesült elvi-kritikai elemzésben, hanem az Igazságügyi Minisztérium konkrét példákon keresztül igyekezett a kiszabott büntetéseket a büntetési tétel maximumáig felsrófolni.” […]
 
„Ilyen légkörben alakult ki az un. osztályharcos tárgyalásvezetés, ahol a vádlottakat a bíró, az ügyész, sőt nem egyszer a védő is, egyszerűen nem hagyta szóhoz jutni, szocialista frázisokat vagdostak a fejéhez és saját hangjukkal lovalták bele magukat a tényektől független, szigorú ítélkezésbe.”
 
Zoom
Korom Mihály a parlamentben
 
Vida meglátása szerint, 1953-ban következett be a fordulat, a párt elhatárolta magát az előbbi torz koncepcióktól és a régi bírók alappal féltek attól, hogy ezentúl a nép hatalom nem ugyanolyan nagyvonalúan tér napirendre az új rendszer elvtelen kiszolgálása felett, mint ahogyan azt tette az 1945 előtti tevékenységükkel kapcsolatban.
 
„Én ebben az időben nem voltam bíró. Amikor az Igazságügyi Minisztériumban áttekintést nyertem 1951-ben az ítélkezés eme torzulásáról, terjedelmes cikkben tiltakoztam az ilyen jelenségek ellen. Cikkem lényegét abban tudnám összefoglalni, hogy az osztályharcnak semmilyen körülmények között nem lehet fegyvere a hazugság. Meg voltam ugyanis győződve arról, hogy ezek a jelenségek csupán azzal függnek össze, hogy vannak a bírák között hivatásukba belefásult, rutinból ítélkezők és ezek – főleg, ha ezen tulajdonságuk karrierizmussal párosul – teszik alkalmassá őket arra, hogy utasításokra, feltételezett elvárások szerint ítélkezzenek és ha az ilyen típusú bírák válnak a bírói testületben hangadóvá, - erre az ingoványra terelik többi társukat is. Amikor 1953 végén, az említett fordulat után, magam kértem, hogy ítélőbíróként bekerüljek a bírói testületbe, azzal az elhatározással kezdtem új hivatásomnak, hogy harcba szállok az elfásult, karrierista rutinítélkezéssel és annak a többiekre gyakorolt hatásával, befolyásával szemben.”
 
Vida Ferenc ezután azokról a megrázó csalódásairól ír, melyek megrendítették a rendszerbe vetett hitét. (A hitelesség kedvéért elkerülhetetlen, hogy hosszabban idézzem vallomását.)
 
„Míg e harcra készültem, ért életem egyik legnagyobb megrázkódtatása: rá kellett döbbennem, hogy a párt nevében – amit én szentebbnek tartottam, mint a katolikusok az oltári szentséget - csaltak és hazudtak. Nemcsak elfásult, karrierista, rutinból ítélkező bírák büntettek utasításra, feltételezett elvárások szerint olyanokat, akiknek bűnös voltáról nem voltak meggyőződve, de olyan elvtársaimat is, akikre példaképeimként néztem fel, és olyanokat, akikkel meghitt baráti viszonyban voltam, hazug ürügyekkel ítéltettek el olyanok, akikre ugyancsak, mint kommunista vezetőimre néztem fel.
 
Csorbát ejtett önbecsülésemen, hogy a sajtóban, rádióban, pártértekezleteken elénk tárt hazug ürügyeket való tényként elfogadtam, sőt, úgy éreztem, hogy ha én kerülnék szembe a párt politikájával és az én múltam egyes pontjait értelmeznék negatívan és elítélnének érte, ez csak azt jelentené, hogy a kommunistáktól meg kell követelni múltjuk minden momentumában a félreérthetetlen és fedhetetlen tisztaságot, nemcsak tisztának kell lennünk, de tisztának is kell látszanunk. És amikor módom adódott ezeknek a koncepciós politikai pereknek a mélyére tekinteni – felülbirálatuk során –nemcsak nyomát sem találtam ezeknek a magas erkölcsi követelményeknek, de piszkos kis hazugságokat, tudatos ferdítést találtam bennük, a tények tudatos meghamisítását, intrikát, mindazt, hogy a bíróság által megállapított tényállásoktól, azok bírói értékelésétől függetlenül és kívülről mások döntötték el, hogy kit miért és hogyan büntessen a bíróság.”
 
Zoom
„A párt nevében csaltak és hazudtak… büntettek utasításra…”
 
Vida úgy érezte, hogy húsz éves bírói tevékenysége alatt a szocialista törvényesség kimunkálásában és a sablonos ítélkezés elleni harcban való részvételéért érdemelte ki kollégái megbecsülését. Ehhez azonban szerinte szerencse is kellett:
 
„A szerencse is mellém szegődött: olyan időpontban léptem több mint negyvenévesen a bírói pályára, amikor a testület rendkívül érzékenyen reagált minden olyan felvetésre, amely az eljárás törvényessége, a differenciált ítélkezés irányába hatott és ez irányú előrehaladásunkban a kollektív erőfeszítések – mindenkinek egyéni felelősségét alátámasztó, egymást segítő közös döntések – virágkorukat élték. A bírói hivatás egyedülálló sajátos szépsége a közös döntésekért való egyéni felelősség: a bíró soha semmit egyedül el nem dönt, minden döntése nemcsak az itélőtanács határozata, de szükségképpen beilleszkedik, részévé, gyümölcsévé kell válnia az egész bírói testület kollektív erőfeszítéseinek, - az ítélkezés egészének. Ahol és amennyiben a döntések közös elvi alapjainak kidolgozásában a maga obulusát minden bíró leteszi és a konkrét döntésben – személyes és oszthatatlan felelőssége tudatában – megvalósítja, ez méltó a szocialista bírói ítélethez.
 
Boldog és büszke vagyok arra, hogy az ellenforradalmi cselekmények feletti ítélkezés 1957/1958-ban, - amelyben derekasan kivettem részemet – ilyen volt és hogy ilyenné váljon, abban tisztes szerepet játszottam.”
 
Zoom
„Boldog és büszke vagyok… derekasan kivettem részem…”
 
A Nagy Imre és mártírtársai büntetőeljárásának megindításával kapcsolatban Vida azt írja, hogy neki, mint bírónak semmilyen beleszólása nem lehetett abba, mikor emeljenek vádat ellenük. Ennek időpontját nem a belső erőviszonyok alakulása, nem a külföldi ellenpropaganda intenzitása, s nem Nagy Imre népszerűségének halványulása határozta meg, hanem mindenekelőtt a terhelő adatok összegyűjtéséhez szükséges idő.
 
A „Stern” magazin azon állításával kapcsolatban, miszerint a per korrekt mederben folyt, csak éppen a bíró volt az, aki meg sem kísérelte a vád tárgyává tett tényállás bizonyítását, hiszen „az ítélet már készen volt”, Vida Ferenc ezt válaszolja:
 
„Mindennek pont az ellenkezője igaz: bár hatalmas, harminc-negyvenezer oldalas, rendkívül alaposan összeállított, sokoldalúan nyomozott anyag állt rendelkezésre, olyannyira, hogy szinte a bőség zavarával küzdöttünk – a vádnak voltak olyan pontjai, amelyekre vonatkozó nyomozati adatok ellentmondtak egymásnak és csak a tárgyaláson a tanúk és vádlottak, valamint a vádlottak egymással szembesítése során tisztázódott a való tényállás.”
 
Ezután azt írja, hogy utóbbi megállapítása illusztrálására csak emlékezetből kibont néhány momentumot.
 
Zoom
Nagy Imre a tárgyalóteremben
 
„Egy szó sem igaz abból, hogy a tárgyaláson „a sápadt, lefogyott Nagy Imre mindig újra és újra visszhangzotta, hogy az állítólagos ellenforradalom a magyar nép valódi felemelkedése volt.” Nagy Imre jóhiszeműségével védekezett, azzal, hogy ő csak Rákosi ellen harcolt, lehet, hogy nem mindig pártszerű eszközökkel, de a párton belül. Neki nem volt szándéka e harcba az ellenforradalmi erőket mozgósítani, ha ezt tették elvbarátai, akkor ezt az ő tudtán és szándékán kívül tették. Ő az 1956. október 23 utáni első napokban is teljes összhangban együttműködött a népi hatalom védelmezőivel, még ha ezt az események sodrásában le is tagadta. Nem tagadta, hogy voltak egyéb „kisiklásai” is, de ezek csak azért történhettek meg, mert az elvbarátai a kelleténél jobban befolyásolták őt.
 
November 4-én hajnalban is olyan szöveget olvasott fel – az imperialista hatalmak felé katonai beavatkozásra felhívást – amit ő előzetesen el sem olvasott, mielőtt felolvasta, annak tartalmát nem ismerte, de ő nem szándékosan ártott a népi hatalomnak. Hogy banálisan fejezzem ki magamat: a vádak alól úgy próbált kimosakodni, hogy a hozzá legközelebb állókra fröccsenjen a gyanú. Így nemcsak szembesíteni kellett minden egyes apró momentumra is vádlott társaival, de tanúként meg kellett hallgatni mindazokat a „híveit”, akik nem követték végig végzetes útján, de közvetve, vagy közvetlenül az egyes részmomentumokról tudomással bírtak és csak ezek figyelembevételével lehetett eldönteni, hogy melyikük mond igazat.”
 
Zoom
„Egy szó sem igaz abból…”
 
Még megemlíti Losonczy Géza és Szilágyi József példáját, majd összefoglalja bizonyítási nehézségeit.
 
„…a nyomozás során valóban meghalt Losonczy Géza – a nyomozati iratokban nem volt nyoma, hogy éhségsztrájkot folytatott volna, holott ez Szilágyi Józsefnél szabályosan és pontosan fel volt tüntetve – a beismerő, saját szerepét halványító, társait rosszindulatúan, feltételezésekkel befeketítő vallomások olyan özönét árasztotta a nyomozó hatóságokra, amelyből csak azt a terhelő adatot lehetett vádlott társai vonatkozásában elfogadni, amit egyéb bizonyítékok sokszorosan alátámasztottak.”
 
„Ezek és ehhez hasonló apró momentumok százaiból – amik tisztázásához számszerűen meg nem tudom mondani hány tanút kellett kihallgatni – lehetett csak következtetni arra, hogy kinek milyen szerepe volt abban, hogy a Nagy Imre köré csoportosulók egy része párton belüli frakcióból 1955 második felében a hatalom megragadására irányuló, a „legális” – párton belüli ellenzéki – és illegális módszereket kombináló, a népi hatalommal szembenálló összes reakciós erők összefogását célzó államellenes szervezkedéssé alakult át. Nagy Imre hívei sem lettek ugyanis azonos módon bevonva a szervezkedésbe, voltak hívei, akik teljesen értetlenül álltak a harci módszereik változását illetően, sőt, a szűkebb magon belül,- akik elhatározták és részt vettek az államellenes szervezkedésben – egyesek előtt bizonyos részleteket elkonspiráltak. Hogyan lehetett volna bűnösségük arányait, büntetésük mértékét ezek tisztázása előtt eldönteni?”
 
Zoom
Maléter Pál
 
Vida Ferenc végül feleleveníti emlékeit Maléter Pálról. A kommunista tanácsvezető bíró a saját szemüvegén át, ítélkezésének sajátos szempontjai szerint és a tárgyalóterem közvetlen logikája alapján, így látta a Kilián laktanya parancsnokát, mielőtt elítélte. (Most sem tehetem másként, minthogy szó szerint idézzem.)
 
„Felelevenedik emlékeimben Maléter Pál példája: ő úgy a nyomozás során, mint a tárgyaláson, illetve annak nagyobbik felén, nagyon következetes egyértelmű védekezést nagyon megnyerően és hihetően adott elő. Ő nem tartozott Nagy Imre hívei közé 1956. október 23 előtt, nem is tudott államellenes szervezkedésükről, őreá azok ebben nem is számíthattak. Október 23 után pedig – e védekezés szerint – a honvédelmi minisztériumbeli azon magas rangú tiszttársaival működött együtt, akik a népi hatalom hívei maradtak. Mindazt, amit tett, az ő megbízásukból tette. Az így kialakult szerepe félreérthető szituációkba sodorta, olyan látszat alakult ki körülötte, mintha kétkulacsos politikát folytatna. Elismerte, hogy nem elég átgondoltan, de jóhiszeműen a kétkulacsosság e látszatát túlzott magatartásával félreérthetővé tette, messzebb ment a kelleténél és annak során valóban el is vesztette szóban forgó tiszttársai bizalmát, valóban egyes gesztusai félreérthetők voltak, de a jószándéka változatlan maradt. Mindent megmagyarázott, hibáit elismerte, sajnálkozott felettük.
 
A tárgyalás második felében egy tanút hallgattunk meg, aki a nyomozás adatai szerint Maléternek, mint a Kilián laktanya parancsnokának a Korvin-közi ellenforradalmi csoporttal való kapcsolatát, együttműködését bizonyította. Már a tanú kihallgatása előtt Maléter kijelentette, hogy ő nem teszi vitássá a tanú állítását, valóban volt a Korvin-köziekkel ilyen érintkezése, erről a tanú tudhatott. Ennek ellenére kihallgattuk a tanút, aki vallomásában – nyomozati vallomásával egyezően – elmondta, hogy őt a Korvin-köziek elfogták és Maléter parancsára huszonnégy óráig a Kilián laktanyában volt őrizetben. Nekem az tűnt fel, hogy a tanút előzetes letartóztatásból vezették elő és annak okára rákérdeztem, valamint rutinkérdéseket intéztem hozzá: hogyan került a Korvin-köziek fogságába, miért, mikor, stb.
 
Ezekre a kérdésekre válaszolva derült ki, hogy ő önként csatlakozott a Korvin-közi ellenforradalmi bandához, azok terrorakcióiban október 29-ig lelkesen részt vett, de az az alaptalan gyanú merült fel ellene, hogy ő a honvédelmi minisztériumbeli néphatalomhoz hű tiszteknek kémkedik és minthogy már akkor tudott a budapesti pártház készülő ostromáról, azért adták át a Kilián laktanyába való őrzésre a Korvin-köziek Maléternek, hogy semmiképpen ne találhasson érintkezést állítólagos megbízóival. Aztán sikerült magát tisztázni a vád alól és fegyveresen tovább harcolhatott a Korvin-köziekkel, de a Tisza Kálmán téri akcióból kimaradt.
 
Ez az elképesztő tanúvallomás mindenkit, ki hallotta – bírákat, ügyészt, vádlottakat – frappírozott. Szinte várta az ember, hogy Maléter feláll és a maga logikus, tényekkel alátámasztott védekezési módján megcáfolja a tanú állítását. Hiszen ha előzetesen tudott a Pártház készülő ostromáról és közreműködött abban, hogy az ne juthasson a népi hatalomhoz hű fegyveres erők tudomására, összeomlik az egész védekezése. Eddig minden őt terhelő tényre talált hihető, vagy legalábbis megfontolást érdemlő kibúvót.
 
Maléter tényleg felállt és ugyanolyan magabiztosan, ahogy eddig védekezett, a hazardőr flegmájával kijelentette, hogy sajnos neki is be kell látnia védekezése összeomlását, s most már csak a bíróság irgalmasságára számíthat.
 
Zoom
„Maléter belátta védekezése összeomlását…”
 
A bíróság nem irgalmas ítéletet hozott sem vele, sem társaival szemben, hanem a tárgyaláson bizonyítást nyert tények alapján bűnösségük arányában büntette őket. Ez is egyik építőköve volt annak az erkölcsi alapnak, amelyen a népi hatalom konszolidációja, az olyannyira rágalmazott Magyarország nemzetközi megbecsülése felépült.”
 
 
Dr. Vida Ferenc
 
Vida Ferenc (1911-1990) gazdag csongrádi ügyvéd fiaként 21 éves korában már részt vett a cionista mozgalomban. Szegeden szerzett jogi diplomát 1934-ben, majd Izraelbe ment, részt vett a Palesztin Kommunista Párt tel-avivi szervezetének megalapításában.
 
Magyarországra visszatérve, 1936-től ügyvédjelölt, 1937-től az illegális kommunista párt tagja „Tunisz” fedőnéven. 1942-ben illegális szervezkedésért életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A német megszállás után Németországba deportálták, szabadulása után Budapesten ügyvédként kezdett dolgozni.
 
Zoom
Dr. Vida Ferenc (mindhárom képen)
Zoom
Zoom
 
 1945 június és 1946 február között az MDP V. kerületi titkára, majd a BM tanácsosa és az MDP Központi Ellenőrző Bizottságának alosztályvezetője. 1949 nyarától az Állami Ellenőrzési Központ osztályvezetője. 1951 decemberében került az Igazságügyi Minisztériumba. Csaknem 20 évig volt a Legfelsőbb Bíróság bírája (1953. november 18 – 1972. október 31), tanácsvezető, kollégiumvezető-helyettes nyugdíjba vonulásáig.
 
Az 1957-ben gyorsított büntetőügyeket tárgyaló I. sz. Népbírósági Tanács vezetőjeként ő hirdette ki az első halálos ítéletet. Összesen 21 halálos ítéletet hozott, 18 személyt kivégeztek, hármat távollétében ítéltek halálra.
 
 1958. április 22-én előbb halálra ítélte dr. Szilágyi Józsefet (kivégezték április 24-én), , majd 1958 június 15-én Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált, akiket június 16-án végeztek ki. (Vida a Nagy Imre perben a megbetegedett dr. Radó Zoltán helyett vezette a Népbírósági Tanácsot.)
 
Vida Ferenc mondta ki a halálos ítéletet még a következő kivégzettek felett: Oláh Miklós, Micsinai István, Kanyó Bertalan, Balázs Géza, Szász Zoltán, G. Tóth László, Lengyel László, Komjáti Ferenc, Sikó Dezső, Iván Kovács László, Szente István, Szente Károly, Bódi József és Zsendovics László.
A távollétükben halálra ítéltek: Minárik István, Buri István és Som Károly.
 
Vida nevéhez fűződnek azok a perek, melyekben súlyos ítéleteket hozott – többek között – Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós, Déry Tibor, Erdős Péter, Haraszti Sándor, Kardos László, Lőcsei Pál, Mérei Ferenc, Zsámboki Zoltán és társaik, valamint Corvin közi és csepeli fegyveres felkelők ellen.
 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében végzett tevékenységéért a Magyar Szabadság Érdeméremmel tüntették ki. Élete végéig tagadta, hogy politikai parancsra, vagy bármely pártvezető személyes utasítására hozta halálos ítéleteit.
 
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
 
Forrás: Dr. Révész Béla: „Iratok az Igazságügyi Minisztérium történetéből, 1944-1990”, I.-III. (2016)
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready