Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a két világháború közötti világról már bőven vannak fényképeink, mozgóképeink, hang- és rádiófelvételeink. A filmek nyújtotta vizuális élmény pedig olyan oldalát tudja megmutatni a Horthy-korszaknak is, amelyet leírni vagy elmesélni lehetetlen volna. Példának okáért, teljesen más tizedszerre is leírni, milyen örömkönnyek közepette fogadták a bevonuló magyar csapatokat és elöljáróinkat, magas rangú politikusainkat, s teljesen más az is, mikor az ember a korabeli technikának köszönhetően saját szemével látja azt. Szó szerint könnyeinkkel küszködünk, amikor látjuk az ünneplő tömeget, a boldog arcokat, a Horthyt köszöntő kisgyermekeket.

A korabeli technika természetesen köszönőviszonyban sincs a mostanival, ebből leszűrhetjük, milyen fáradtságos munka volt a Filmiroda fényképészeinek és a Honvédelmi Minisztériumnak megalkotni az Észak felé!-t. A tudósítóknak, újságíróknak pedig gyakran a honvédség előtt meg kellett érkezniük a kijelölt területekre, amely nem volt veszélytelen vállalkozás. A gyorsan elkészült művet 1938 novemberének végén már az Uránia filmszínházban is vetítették. A visszacsatolt felvidéki területekre való bevonulás mellett a film röviden tudósít az elmúlt hetekben történt politikai eseményekről, így például a Belvedere palotában való ratifikálásról is.

Minden nagyobb felvidéki városba történt bevonulást láthatunk, sőt, emellett kisebb községek visszafoglalásába is betekintést nyerhetünk Horthy-bakanóták közepette. Az előkelőségeknek előre meghatározott „menetrendjük” volt, így a kisebb településeken a honvédséggel, illetőleg a sajtósokkal, a Filmirodában dolgozókkal találkozhatunk „csak”. Számos párbeszédet hallhatunk falubeli elöljárók, illetve a honvédségi elöljárók között. Ezeket természetesen sosem jegyezték le, így az Észak felé! az egyetlen értékes forrás, ahol fül- és szemtanúi lehetünk a történelmi unikumnak számító jeleneteknek. A napról napra történt visszafoglalást pedig térképek segítségével szemléltetik a nézőközönség számára, hogy napra pontosan el tudjuk helyezni az eseményeket.

Politikatörténeti szempontból pótolhatatlanok azok a politikai beszédek, amelyeket szintén hallhatunk a kerek 1 óra folyamán. A dokumentumfilm utolsó tíz perce Kassa ünnepélyes visszafoglalásáról és az ünnepségről szól, melyet november 10-én vettek birtokba a magyar honvédek. Másnap, a díszes ünnepélyen a kormányzó úr is beszédet mondott nem csak magyarul, hanem szlovákul is, gesztust gyakorolva azon szlovákok felé, akik mostantól Magyarország lakói voltak. Bizony, éles ellentétben állt ez a hozzáállás azzal, amit a csehek tanúsítottak a kiürítés napjaiban. Nem voltak ritkák az atrocitások, lövöldözések, előfordult gyilkosság is. A film képekkel is bemutatja, hogy a csehek szó szerint minden mozdíthatót elvittek, a vasúti kocsiktól a gyógyszerkészletekig, csak az üres betonbunkereik maradtak utánuk. Mindezek pótlása nagy anyagi terhet rótt országunkra.

Van valami egészen megmagyarázhatatlanul felemelő és könnyfakasztó, ahogy 81 év távlatából látjuk a Horthy, Imrédy, Hitler, Mussolini nevét kiáltó, ünneplő tömeget, a boldog öregurakat, a népviseletbe öltözött mosolygós magyar lányokat, a meghatódott katonákat. 81 év után is olyan élőnek hat, mintha csak tegnap tértek volna vissza a felvidéki területek. Valóban, 81 év nem sok idő az emberiség történelmét szemlélve, nekünk mégis egyszerre oly közeli és távoli. Vajon sejtették az ünneplő emberek, a Horthy-korszak politikai és katonai elitje, hogy a születendő Új Európa, amit már annyira várt és óhajtott mindenki, 7 év múlva nem lesz más, mint egy füstölgő romhalmaz, amelynek tetején vörös ázsiai hordák fognak örömtáncot lejteni? Aligha. S talán pont ez a nagyszerű az Észak felé! című dokumentumfilmben. A többi országrész visszatérésével ellentétben itt még el sem kezdődött a második világháború, az arcokon pedig csak a határtalan boldogság, a tengelyhatalmak alkotta örömteli jövőbe vetett hit látszik. A filmnek köszönhetően nekünk is lehetőségünk van egy órán keresztül betekinteni ebbe az eufórikus időszakba, ha már személyesen nem lehettünk jelen. Milyen szép is lenne, ha ma olyan Európában élnénk, amit ők 1938 novemberében elképzeltek.

(A film megtekinthető egyben és részleteiben is a YouTube nevű portálon, de mivel a Facebookhoz hasonlóan itt is előszeretettel alkalmaznak kettős mércét a „náci” tartalmak iránt, érdemes inkább megvásárolni DVD-n. Ezt meg is tehetjük a Gede Testvérek kiadónál a Kelet felé! és a Dél felé! filmekkel együtt.)

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info