![]() |
A pártcsahos szintjére züllõ Demokrata számos hamis, rágalmazó cikke után információink szerint pénzért sem volt hajlandó
megjelentetni semmilyen harmadik utas politikai hirdetést. Bencsik András nyílt elzárkózása mellett az ellenséges hozzáállást jól jelzi, hogy a hetilap DVD-mellékletének választások elõtti számában az Antall-kormány alatt szélsõliberális, ma fõfideszes Kerényi Imre azt sugalmazta, hogy a Jobbikot a Moszad pénzeli. Meglehetõsen furcsa ez az összeesküvés-elmélet, hiszen épp a Fidesz tekinti testvérpártjának az izraeli Likudot... Kerényi elvtárs üzelmeit egyébként korábban maga a Demokrata leplezte le, az elvtársozás is tõlük származik.
A Hír TV ravaszabb módon bojkottálta a MIÉP–Jobbik fizetett politikai hirdetését: pl. nem tartották megfelelõ minõségûnek ugyanazt a kampányfilmet, melyet az m1-en kötekedés nélkül sugároztak. A Hír TV viszonyulását persze a legjobban az mutatja, hogy jobbikos politikust utoljára 2004-ben (!) hívtak be bármilyen mûsorukba. (Híradókban vágottan persze tessék-lássék megjelenhetett a párt, de élõben, álláspont kifejtésére egyszer sem adtak módot.) Volt példa rá, hogy a Jobbik egy szakemberét megkeresték, de miután õ ragaszkodott ahhoz, hogy a párt kabinetvezetõjeként tüntessék fel, megváltozott a mûsorterv...
![]() A Likud testvérpártjánakex-SZDSZ-es hordószónoka |

A MIÉP–Jobbik a Harmadik Út parlamenti küszöb alatti szerepléséért, így a kormányváltás elmaradásáért egyértelmû a Fidesz-közeli média felelõssége.
(Kuruc.info)