Nem kérdés, hogy egy alapvetően jobboldali beállítottságú ember számára fontos a család és a vérség. Kíváncsiak vagyunk rá, kik voltak a felmenőink, mit tettek vagy éppen nem tettek, hogy honnan származtak. Magyarországon ez a kérdés – mivel sok európai néppel keveredtünk – különösen izgalmas és érdekes lehet. Tudjuk és érezzük, hogy nem csak úgy egymagunk állunk a világban, mindentől atomizálva és izolálva. Őseink tovább élnek bennünk, bizonyos tulajdonságaik révén is, amelyeket megörököltünk tőlük. De mi a helyzet azokkal, akik családjában híres emberek, történelmi személyiségek is léteztek? Az alábbiakban egy igen tanulságos történet tárul elénk örökségről, megfelelési kényszerről, politikai korrektségről.
Egy adott személyt önmagában még semmire sem determinálja az, ha "nagy emberek" is éltek a felmenői között (sok nagy múltú, egykor magasra törő magyar családot láttunk már elsorvadni), de nem hiába tartja a mondás, miszerint a "vér kötelez". Hogy büszke-e az adott személy a "híres" felmenőjére, ez igazából csak tőle függ, van azonban az egésznek egy speciális dimenziója: történetesen amikor a politikai-társadalmi légkör próbálja sulykolni beléd, hogy márpedig te ne legyél büszke és szégyelld magad azért, ahonnan származol. Tucatnyi ilyen történetet olvastam már, szinte kivétel nélkül a Harmadik Birodalom vonatkozásában, habár magyarországi esetektől is halhattunk már (ennek egy egészen furcsa és röhejes esete, amikor maga az érintett teljesen önszántából kezd melankóliázni, bocsánatért esedezni, lásd: Pokorni Zoltán.)
Na de hát mi lehet annál "megalázóbb", mint a világhódítók által irányított világ persona non gratajának, Adolf Hitlernek a rokonságához tartozni? Ahhoz képest, hogy balliberálisék háza táján a vérség nem szokott fontos tényező lenni, nemrég belebotlottam egy undorítóan bicskanyitogató cikkbe, ahol az indexes Bolcsó Dániel, vagy ki a túró, éppen azon örömködik, hogy az egykori Führer vérvonala valószínűleg pár éven belül megszakad. "Így alakult, hogy a faji felsőbbrendűség legnevesebb hírnöke, az árja vér tisztaságáért tevékenyen dolgozó népirtó vérvonala alighanem örökre megszakad" – böfögi ki a végszót az "ismeretterjesztésnek" szánt tömény propagandacikkében.
 Adolf Hitler és húga, Paula Hitler. Élete végéig tisztelte bátyját és kételkedett bűnösségében (Forrás: bitchute.com) |
Szegény Dani annyira nem ért az egészhez. Csak talált egy "jónak ígérkező témát", ki ctrl C - ctrl V-zte valahonnan Adolf Hitler még élő rokonainak nevét, majd két mondatban leírta azt, amiért igazából az egész cikket összeeszkábálta: megszakad A vérvonal.
Szegény Dani, ha tudná, hogy ez miként működik a gyakorlatban, alighanem elszomorodna. Egy vérvonal ugyanis – bizonyos öröklött tulajdonságokon, családi emlékezeten és hagyományokon túl – egyáltalán nem biztosíték arra, hogy egy örökösből is nagy ember lesz. Az örökség ugyan nagy segítség és plusz erő tud lenni, ha termékeny táptalajra hullik, de az égbolton több csillagnak kell szerencsésen együtt állnia ahhoz, hogy valaki érdemes legyen a "megkezdett munka folytatására". Ez fordítva is igaz. Egy "senki" is képes lehet a felemelkedésre, potenciálisan egy új vérvonalat teremtve, amely akár az előzőleg kihalt örökébe is léphet. Dani legnagyobb bánatára tehát annak is megvan az esélye, hogy a majdani "új Adolf Hitler" már éppen él és virul valahol egy bajor kocsmában sörözgetve.
 A "függetlenobjektív" és "tudományos" indexes cikk írója, Bolcsó Dániel. Az ő vérvonala vajon folytatódni fog? (Forrás: index.hu) |
A cikkből egyébként kiderül, hogy akár kötöttek Hitler leszármazottai egy bizonyos "paktumot", akár nem, utódot vállalni egyikőjük sem lelkesedett, ebben pedig egészen bizonyosan szerepe van annak a "beletáplált bűntudatnak", amelyet rengeteg szerencsétlen agyában ültettek el, akiknek felmenői a II. világháború vesztes oldalán tevékenykedtek. Olyasféle önsorsrontás ez, amelyet büszke európai fejjel mi sosem fogunk megérteni, mint ahogyan azt sem, hogy mégis mi szégyellnivaló van abban, ha rokonságban állok Adolf Hitlerrel, Rudolf Hessel vagy Hermann Göringgel? Persze ez is egyoldalú. Hallott már valaha a kedves olvasó bűnbánó sorokat olyan emberektől, akik mondjuk kommunista funkcionáriusok leszármazottai? Mert én soha egyet sem.
Az európai fehér nemzeteket felváltó, kevert rasszokból létrejött, gyökértelen létformáknak nyilvánvalóan nem sok öntudata lesz, vagy ha lesz, akkor semmi esetre sem európai. Így mindamellett, hogy a saját múltunkat és örökségünket szégyellnivalóvá minősítik, felcserélnek minket egy engedelmesebb, a globális világrend szempontjából "megbízhatóbb" lakosságra. A Hitler család még élő maradéka pedig akarva-akaratlanul hozzájárul ehhez. Így kell hűtlennek lenni egy (a balliberálisok szerint "terhes") örökséghez. Az egykori vezér és kancellár aligha lenne büszke rájuk.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
