Az afgán és a csecsen háború számos tapasztalatot szerzett az orosz hadsereg számára. Az egyik az volt, hogy a hagyományos harckocsik nem ideálisak a városi és a hegyvidéki harcra, több okból is. Az egyik, hogy korlátozott volt a fegyverzet csőemelkedése, ami miatt az orosz tankok magas épületek tetején lévő célpontokra nem is tudtak visszalőni.

Az előbbi és más okok miatt az oroszok kifejlesztették a BMPT harcjárműcsaládot. Ezek a járművek ugyan harckocsikon alapulnak, de attól jelentősen eltérő a fegyverzetük és a szerkezetük. A nevük fordítása harckocsitámogató harcjármű. A Magyar Honvédség számára lehetőséget a BMPT-72 jelentene, ugyanis az oroszok ezt a változatot szándékosan arra fejlesztették ki, hogy régi T-72-es harckocsikat alakítsanak át BMPT-72-vé.

A BMPT-72 fejlesztése során leszedték a 125 mm-es löveget a harckocsikról, és több más fegyvert alkalmaznak helyette. Az egyik fegyver a BMPT páncélzata felett elhelyezkedő 4 darab páncéltörő rakéta. Ezekkel a rakétákkal a jármű bármilyen harckocsit támadhat, nagyon nagy távolságból is. Emellett nem csak harckocsik ellen, hanem épületek ellen is lehet alkalmazni a rakétákat. A rakéták mellett a jármű rendelkezik géppuskával és két gépágyúval. Ezek úgy vannak kialakítva, hogy magasan lévő célpontokat is tudjanak támadni.

Az oroszok ezeket a járműveket nem önmagukban, hanem más harckocsikkal együttműködve ajánlják bevetésre. Általában 2 harckocsi és egy BMPT a járművek aránya, városi harcban viszont fordított az arány.

Ez a koncepció alapvetően abból a szempontból lehet előrelépés, hogy a modern korra jellemző aszimmetrikus hadviselésre fejlesztették ki, ami a hidegháború vége óta a hadviselés meghatározó formája (Irak, Afganisztán). Emellett a hagyományos hadviselésben sem lenne hátrányos a járművön alkalmazott innovációk révén.

Az orosz harckocsik által viszonylag régóta alkalmazott egyik fegyver az ágyúcsőből kilőhető páncéltörő rakéta. Ezek bizonyos szituációkban előnyt jelentenek a páncéltörő lövedékekhez képest, bár viszonylag magas az áruk.

Egy modern tűzvezető rendszerrel ellátott harckocsi több kilométerről is el tud találni egy célpontot az ágyújával. Viszont mozgó vagy nagyon messze lévő célpont esetében már jelentős problémák adódhatnak. Ezért az oroszok alkalmaznak a harckocsik lövegén keresztül kilőhető páncéltörő rakétákat. Ezek egy lézersugárral vannak a célra vezetve, ennek köszönetően egy Refleks rakéta akár 5 kilométeres távolságból is célba találhat. Ez elvileg előnyt adhat az orosz harckocsiknak a lőtávolságot tekintve.

Vannak hátulütői is a dolognak, például, hogy jóval drágább, mint egy páncéltörő lövedék. Viszont az is igaz, hogy ezzel a technológiával akár viszonylag régi harckocsik is veszélyeztethetik a legújabb haditechnikát.

Az orosz haderő rendelkezik a világ jelenlegi legnagyobb tűzerejű önjáró lövegével, a Pionnal. Ez egy nagyon nagy pusztító képességű fegyver, amihez foghatóval a NATO egyáltalán nem rendelkezik és egy hagyományos háborúban előnyt adhatna az oroszoknak.

Miközben a NATO önjáró lövegjei 155 mm-es űrméretűek, addig a Pion 203 mm-es. Emiatt, míg a NATO lövegjei 50 kiló alatti gránátokat lőnek ki, addig a Pion 100 kiló felettieket. A Pion nem csak tűzerőben, hanem lőtávolságban is felülmúlja a NATO lövegjeit. Míg a NATO lövegjeinek tipikusan 30 kilométer körül van a lőtávolságuk, addig a Pion hagyományos lőszerrel megközelíti a 38 kilométert, rakéta-póthajtással pedig 47 felett vannak. Ez egy tüzérségi párbaj esetében kritikus jelentőségű lehet.

A Pion olyan messzire lő, hogy mire a gránátjai becsapódnak, addigra elhagyhatja a tüzelőállását, ami a túlélőképesség szempontjából jelentős előny. A Pion lőtávolsága révén az oroszok képesek mélyen a frontvonal mögött lévő, nagy értékű objektumok, mint például parancsoki bunkerek támadására.

A Piont ugyan még a hidegháború idején tervezték, viszont az oroszok a haderő fejlesztése keretében előveszik a raktárakból és modernizálják, ami miatt a jövőben is számottevő fenyegetés marad. A Piont azért emeljük ki mint fejlesztést, mert az orosz haderő nagy mértékben támaszkodik a tüzérségre. Ennek következtében az ukrajnai konfliktusban a veszteségek 85 százalékát tüzérségi tűz okozza. Ezért az elmúlt években a NATO tagországai is elkezdtek gondolkodni a tüzérség megújításán.

A hidegháború vége óta az egyik megfigyelhető változatás az orosz tüzérségben a sorozatvetők arányának növekedése volt. Míg korábban 20 százalék körül volt a sorozatvetők aránya, addig napjainkban már eléri a 40 százalékot. Ennek nagy szerepe van abban, hogy a felkelők tüzérsége nagy veszteségeket okoz az ukránoknak.

Az orosz képességek egyik megtestesítője a BM-30 Smerch sorozatvető. Egy ilyen jármű képes 90 kilométeres távolságig tűzcsapást mérni az ellensége. Nagyon hatékonynak bizonyult a repterek, csapatösszevonások, tüzérségi ütegek és egyéb célpontok elleni tűzcsapásban. Egyetlen Smerch sorozatvető 67 hektáros területen képes pusztítani egyetlen sortűzzel.

A 20. század végére a legtöbb haderőben a páncéltörő rakéták kiszorították a vontatott páncéltörő lövegeket. Ez bizonyos szempontból racionális volt. Viszont az ukrajnai konfliktus során az ukránok (és a felkelők) elővették a raktárjaikból a régi vontatott lövegjeiket, és jelentős sikerrel alkalmazzák azokat. Ennek az az egyik oka, hogy hosszú távon egy ágyú behozhatja az árát a páncéltörő rakétákhoz képest. Egy modern páncéltörő rakétát ellőni egy harckocsira több tízezer dollárba kerül. Egy ágyú ugyan nagyobb kezdeti befektetés, de elsütni töredékébe kerül egy rakétáénak. Emellett az ukránoknak nem is kellett újakat legyártani, raktárjaikból szedték elő a régieket.

(Olvasónktól, források itt.)