Phyllis Akua Opoku-Gyimah, ismertebb nevén Lady Phyll és társai azoknak alapították meg a UK Black Pride-ot, akiket „hagyományosan kirekesztettek a mindent elsöprően fehér Pride-narratívák” - közli a brit Metro örömhírét az Alapjogokért Központ.
![]() Phyllis Akua Opoku-Gyimah, vagy, amerre a világ halad, rövidesen Sir Lady Phyll... (kép: stylist.co.uk) |
Lady Phyll nemcsak ferde hajlamú, hanem néger és nő is egyben - bár utóbbi esetében lehetnek kétségeink -, így van mire büszkének lennie. E gondolatban az angliai Black Lesbians online közösségi hálózat tagjai is osztoznak vele. Így jött közös ötletükként az elsősorban "fekete örökséggel rendelkező embereknek" szervezett felvonulás ötlete az Egyesült Királyságban, mely a hozzá hasonlóan halmozottan hátrányos, tehát faji-etnikai és szexuális eltévelyedés alapján is kisebbségnek mondható személyeket (pl. afrikai, ázsiai, közel-keleti, latin-amerikai és karibi LMBTQPSTB+) helyezi a középpontba, s nem az elnyomó fehéreket.
![]() Nagy duzzogva az elnyomó fehérek által rendezett vonagláshoz is csatlakoznak, mint itt, 2019-ben (kép: Chris J Ratcliffe/Getty) |
Ennek oka, hogy Phyll szerint a mainstream felvonulás nem volt reprezentatív a származás tekintetében, a feketék a „pálya szélére szorultak”, és csak mellékes szerephez jutottak; ezért kikéri közössége nevében, hogy ők is „épp oly fontosak, mint bárki más”! Ennek bizonyítására szervezik meg idén is a UK Black Pride-ot, mely ahelyett, hogy „ha csak egy délutánra is, de segíthetne elfelejteni, hogy mennyire feketeellenes világban élünk”, emlékeztet rá szüntelenül.