A napenergia jelenleg felszálló ágában van. Ezt nehéz vitatni, és ez a tendencia már egy ideje tart. Viszont arról már lehet gondolkodni, hogy a jövőben lesznek-e olyan korlátok, amik megakaszthatják ezt a fejlődést. Erre több teóriát is lehet találni, de az egyik fizikai korlátot a rendelkezésre álló tetőterület jelentheti. Most erről szóló tanulmányok eredményeit mutatjuk be egy hír mellett.
Az NREL-tanulmány
Az USA-ban az egyik tekintélyes megújuló energiával foglalkozó központ az NREL. A szervezet a források között látható egyik tanulmány szerzője.
Az NREL tanulmánya kiszámolta, hogy az USA területén jelenleg mekkora a rendelkezésre álló, technikailag hasznosítható tetőfelület. Számításba vették, hogy a különböző éghajlatú területeken különböző a napelemek termelésének a mértéke. A számítások alapján arra jutottak, hogy az USA teljes alkalmazható tetőfelületét beborítva éves szinten 1432 terawattóra elektromos áramot lehetne megtermelni.
Ez mire elég? Ez az USA éves áramfogyasztásnak 38.6 százaléka. Ami azt jelenti, hogy a napenergia akkor sem lenne elég, hogyha minden épületet beborítanának.
Rövid távon ez valószínűleg nem lesz korlát, de amennyiben tényleg jelentős mértékű megújuló energiafelhasználást akarnánk, akkor ez ahhoz vezethet, hogy egyrészt óriási beruházásra lenne szükség, másrészt kutatni kell majd a még szabad tetők után.
A tanulmány amúgy kiemelte, hogy ezen a téren az egyes települések, azokon belül pedig az egyes épületek között is nagy különbségek vannak. Például egy egyszintes, vidéki családi ház tetőfelülete szinte biztosan elég. Ezzel szemben egy sokemeletes panelnél már más a helyzet.
Az EU esetében ugyanezen témáról szóló tanulmány
Az EU esetében készült, ugyanezen témáról szóló tanulmány hasonló eredményekre jutott. A tanulmány eredményei alapján Európában az összes rendelkezésre álló tetőfelület lefedésével 1500 terawattóra elektromos energia megtermelésére lenne elég. Amennyiben a teljes felhasznált energia környezetbarát megtermelésével számolunk, úgy ehhez a napelemek 35 százalékkal járulhatnának hozzá.
Zoom
Térkép az idézett tanulmányból: a kép azt illusztrálja, hogy az egyes országokban a klímacélok eléréséhez a tetőfelület hányad részét kell beépíteni
Ez amúgy rövid távon szintén nem jelent korlátot, de azt is jelenti, hogy az elektromos hálózat nem fog megszűnni. Ugyanis amennyiben a rendelkezésre álló tetőfelület nem elég, akkor az energia többségét továbbra is kívülről kell az épületek számára biztosítani.
Egy új probléma: Paksot idén már többször vissza kellett terhelni a napenergia betáplálása miatt
Idén már néhány alkalommal előállt olyan helyzet, ami a jövőben egyre komolyabb problémát okoz a magyar rendszerirányító számára és elég komoly gazdasági érdekkonfliktust okoz majd a magyar energiaiparon belül: a paksi atomerőmű termelését vissza kellett fogni a napenergia betáplálása miatt.
Zoom
A Paksi Atomerőmű
Ilyenkor egy elég komoly problémába-dilemmába kerül a rendszerirányító. Ugyanis a napenergiát a jogszabályok értelmében kötelezően át kell vennie a naperőművektől. Viszont amikor a naperőművek sokat termelnek, akkor ezen ok miatt néha már a Paksi Atomerőmű termelését is vissza kell fogni.
Ez viszont ezt jelenti, hogy egy-egy ilyen alkalom az atomerőmű számára óránként több milliós vesztséget okozhat, egy nap alatt pedig akár több tízmillióst is. Egyetlen ilyen alkalom amúgy elég messze van még az éves szinten százmilliárd forint feletti bevételtől.
Idén még csak néhány ilyen alkalom volt (a forrásként használt cikk megírásáig), de a jövőben, amikor a hálózatra csatolt napenergiás termelő-kapacitás a mostani többszöröse lesz (ha kiépítik) akkor ez szinte mindennapos gond lesz.
(Olvasónktól)
Források:
https://www.nrel.gov/docs/fy16osti/65298.pdf
http://www.europeanenergyinnovation.eu/Articles/Spring-2018/The-Rooftop-Potential-for-PV-Systems-in-the-European-Union-to-deliver-the-Paris-Agreement
https://atombiztos.blogstar.hu/2021/06/16/paks-ii-avagy-amikor-ugrik-a-tu-a-baloldalnal/109977/
Korábban írtuk: