Korábban: Gyurcsány a hibás:
A szemkilövető zsebéből: 2006 rendbontás volt, többé nem fordulhat elő:
Frissítés: "a magyar ellenállás megcsúfolása"
Megdöbbenve állnak Jakab kijelentése előtt a Jobbik korábbi tagjai, írja a Magyar Nemzet. Novák Előd, a párt alapítója a lapnak úgy fogalmazott, 2006-ot ribilliónak nevezni a magyar ellenállás megcsúfolása, és már csak egy lépésre van Vadai Ágnestől, aki 2015 októberében ennyit írt egy Facebook-bejegyzésben: „2006 Rendőrei! Köszönjük!”
Egy kormányváltás esetén „az első héten minden olyan törvényt és jogszabályt hatályon kívül kell helyezni, ami lehetővé tette a pártállam kiépítését, a pártállam vezetőit pedig meneszteni kell” – erről beszélt a baloldali miniszterelnök-jelöltek minapi „vitájában” Jakab Péter. Noha a baloldal mindeddig „csupán” az ügyészséget és a bíróságokat támadta, a Jobbik elnöke most a rendőrségnek is nekiment. – A felső vezetésben tehát teljes sorcserét kell végrehajtani, beleértve a rendőri vezetőket is. Itt nem lesz még egyszer 2006, nem lesz ribillió, nem lesz rendbontás, biztonságos békés átmenet lesz, rend és stabilitás – jelentette ki.Hangsúlyozta: a Jobbik a 2006-os események nyomán megerősödött nemzeti radikális ellenállásnak köszönheti a parlamentbe jutását, most mégis a rendőrterror legfőbb irányítója, Gyurcsány vezeti az elvtelen balliberális szivárványkoalíciót, amelynek a párt is részese.
– Jakab láthatóan arra számít, hogy remélt kormányra kerülésüket az emberek csalódása, utcai tüntetések követik majd, s a jelek szerint a rendőri vezetők cseréjével arra készül, hogy ismét vérbe fojthassák a magunkfajtákat – vélekedett Novák.
– Jakab Péter nyilatkozata mind tartalmában, mind nyelvezetében egyértelműen annak bizonyítéka, hogy teljes mértékben elárulta a 2006. őszi nemzeti ellenállás Gyurcsány-kormány ellenében képviselt törekvéseit – jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás. A jogvédő a Jakab-féle Jobbik árulási folyamatának betetőzését látja abban, hogy a párt szövetségbe forrt azokkal, akik ezt a kegyetlen, emberi jogokat sárba tipró és magyarellenes rendszert működtették.
A nyilvános szerepléstől teljesen visszavonult Morvai Krisztina már 2018-ban a Jobbik nyilvánvaló közeledéséről beszélt „a szemkilövető és migránspárti erőkhöz”. – Amikor Heller Ágnes elkezdte reklámozni a Jobbikot és arra biztatni a balliberálisokat, hogy szavazzanak a Jobbik Magyarországért Mozgalomra, akkor éreztem, hogy nagyon nagy a baj. (…) Milyen érdeke fűződhet Heller Ágnesnek és a többi balliberális, 2006-ot tagadónak ahhoz, hogy a Jobbikra történő szavazásra buzdítsa elvtársait? Az én gyanúm a következő: Gyurcsány, illetve a balliberális erők a Jobbik hátán próbálnak visszakapaszkodni a hatalomba – fogalmazott akkor a Jobbik volt EP-képviselője.