Január második Heti progressziója jelentkezik szokás szerint három témával. Szenegálban fellélegezhet a "meleg közösség", egy pillanatra visszatekintünk az év embere díjakra is (ha már Rowling nem lehetett az a The Guardiannél, valaki más a Magyar Hangnál igen), de kedves olvasónknak köszönhetően egy szürreális történetet is elhozok Svédországból. Vágjunk is bele!
3. Leszavazták december végén azt a törvénymódosítást, amely Szenegálban az azonos nemű szexuális kapcsolatot öt év helyett tíz év börtönnel sújtotta volna. A kormánypárti politikusok elvileg azért szavazták le a törvénymódosítást, mert szerintük az ellenzék csak a közelgő, január végi választások előtt akarja kimutatni a saját LMBTQ-ellenességét (ebből arra következtetünk, hogy az afrikai ország társadalma jelentős részben LMBTQ-ellenes). Ez persze nem azt jelenti, hogy a kormánypárt a "melegjogok" zsoldjában állna. 1966-ban már született egy törvény a kérdésben – ezt akarta az ellenzék átalakítani – amely ha nem is annyira szigorúan, mint a tervezet, de azért ellenáll az LMBTQ térhódításának. A Nemzetközi Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű és Interszexuális Szövetség (ILGA) 2020-as jelentése szerint már most is kaphat öt évet az, akit azonos neműek közötti szexuális kapcsolat létesítésével érnek tetten, de több a letartóztatás és a folyamatban lévő büntetőeljárás is. Az Amnesty International szerint az LMBTQ-aktivistákat "rágalomhadjáratokkal" és "halálos fenyegetésekkel" is zaklatják. Szegénykék.
Zoom
Emlékeztetőül egy régebben már csatolt kép: az afrikai kontinens nem éppen a toleranciájáról híres (Forrás: advocate.com)
Az ellenzék által benyújtott törvényjavaslat egyébként mindamellett, hogy tíz évre növelte volna a kiszabható börtönt, az LMBTQ-embereket támogató posztokért öt évet szabott volna ki, az interszexuális embereket (értsd: nem sorolhatóak be a férfi-női kategóriába) pedig automatikusan tíz évre küldték volna hűvösre.
Az afrikai országok többsége egyébként rendkívül szigorúan áll a "melegjogi" kérdésekhez. Egy korábbi Heti progresszióban például a Kongói Demokratikus Köztársasággal foglalkoztunk hasonló okokból.
2. Törekedjünk teljességre! Számoljunk be arról is, hogy ami nem sikerült a világhírű J. K. Rowlingnak, az bizony sikerült kis hazánkban Gulyás Mártonnak. Ő nyerte ugyanis a magát valamiért "konzervatív jobboldalinak" nevező Magyar Hang Év Embere-elismerését az olvasók szavazata alapján. A díj mellé egyébként jár némi jelképes pénzösszeg is. Mindössze százezer forint, melyet a nyertes egy "számára szimpatikus kezdeményezésnek" ajándékozhat. Így lett a pénz boldog tulajdonosa az Egyenlő Esélyekkel az Iskolapadban Egyesület, amely a Deviszont közösségi Teret is fenntartja (feltételezem, hogy a rebellis név onnan ered, hogy minden korábbi tiltás ellenére pár éve a tudomány végül engedélyezte a "deviszont" szó használatát, mert az túlságosan beleivódott a közhasználatba). A kispesti kezdeményezésről nem sok médiában fellelhető anyag született eddig, de annyit leszűrhetünk, hogy az "alternatív utakat" járó csoportosulás "minden bizonnyal" nem fasiszta alapú.
Zoom
A "konzervatív" olvasótábor Gulyás Mártont szavazta meg az év emberének. "Magas szinten" művelhetik a világnézeti kérdéseket a "kedves olvasók" (Forrás:YouTube)
1. Végül pedig egy mókás történet Svédországból. Arvid Haag, a Stockholmi Egyetem diákja a több pénzzel kecsegtető új ösztöndíjszabályok miatt felvette a "Critical Whiteness Perspectives on Nordic Culture" órát (szabad fordításban: "kritikai rasszelmélet az északi kultúrkörben"), persze csak poénból, hogy modern szóval élve széttrollkodja az órákat. Félév végi dolgozatát is rendkívül "tudományosra" fogta, ugyanis a "fekete és fehér italokról" értekezett, természetesen a kritikai fajelmélet tükrében. Reflektorfénybe a tejeskávét állította, a szintézis szerint az Afrikából behozott kávét a fehér tej hozzáöntésével lényegében gyarmatosítjuk, hiszen a tejjel elvesszük a fekete kávé valódi tulajdonságait. A kávéhoz a "fekete" és "egzotikus" szavakat társította, míg a tejhez a "fehéret" és a "helyit". "A forró és erős kávét a tej segítségével lehűtjük, eredeti ízétől megfosztjuk, szabályozzuk és domesztikáljuk" – követhetjük nyomon Haag gondolatmenetét.
Zoom
A kis alattomos rasszista! (Forrás: Wikipédia)
Annak ellenére, hogy a diák nem olvasta az általa hivatkozásként leközölt írások jelentős részét és a kritikai rasszelméletet sem tanulmányozta részletesen, az oktatótól "B"-t, tehát 4-est kapott, sőt, arra buzdította Haagot, hogy részletesebben is fejtse ki gondolatait. Az egyetlen kritika az oktató részéről az volt, hogy az általa közölt képek nem tartalmaztak forráshivatkozást.
Arvid Haag-nak egyébként Facebook-oldala is van, "politikai jelöltként" van feltüntetve, habár nem posztol különösebben sokat. Egy bejegyzésében például a svéd kormány Covid-stratégiáját is bírálta, mondván, hogy felesleges intézkedéseket vezetnek be védekezés címszóval.
Ennyi fért bele mára, a leveleket mint minden héten, ismét köszönöm, ezeket továbbra is várom szokott címünkre, a hetiprogresszio@protonmail.com címre.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info