A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya hamis magánokirat felhasználása vétség miatt indított nyomozást egy helyi lakossal szemben. A férfi 2023. szeptember 18-án délután megjelent a város egyik vendéglátó egységében, ahol magát revizornak kiadva mutatkozott be, működését pedig egy valótlan tartalmú okirattal, valamint egy „ELLENŐR” feliratú jelvénnyel próbálta igazolni.
Zoom
"Ellenőrzést tartok! Bezáratom ezt a lebujt! Kérek két deci vörösbort!” frázisok kíséretében kezdte meg nem túl hivatalos ügyintézését a 70 éves kaposvári férfi.
Az álrevizor arra próbálta meg rávenni az ott dolgozókat, hogy térítésmentesen kiszolgálják, de hitelességét a fellépése, okmányai önmaguknak is ellentmondó tartalma, valamint a tény, hogy évekkel korábban a hely törzsvendége volt, egyaránt kétségbe vonták.
Zoom
Az adatgyűjtés során a nyomozók megállapították, hogy férfi több vendéglátóhelyen is hasonló módon szeretett volna ingyen italhoz jutni, de próbálkozásai rendre kudarcot vallottak.
Az álellenőrt a rendőrök azt követően fogták el, hogy másnap ismét megjelent az italozónál. Ruházatának átvizsgálása során a hamis okmányokat megtalálták és lefoglalták, a 70 éves férfit pedig előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol a gyanúsítottként hallgatták ki - közölte honlapján a rendőrség.