Sokak felháborodására Németország szépe idén egy iráni származású édesanya lett.
Az építészként dolgozó Apameh Schönauer a győzelmét kritizálókat vélhetően csak még jobban feltüzelte, amikor elmondta, hogy szenvedélyesen harcol a nők jogaiért, és segíti a bevándorlókat, hogy be tudjanak illeszkedni. Ez a feladat meglehetősen közel áll hozzá, hiszen mindössze hat esztendős volt, amikor Iránból Németországba költözött a családjával, ahol az első évei keservesen teltek, nehezen tudott beilleszkedni az iskolába, és teljesen elvesztette az identitását – írja a Euronews nyomán az Index.
Szervezete, a Shirzan (magyarul oroszlán) segíti az elnyomott nőket, és arra bátorítja őket, hogy osszák meg történeteiket és tapasztalataikat, inspirálják és támogassák egymást, hogy teljes potenciáljukat kiaknázhassák.
Schönauer győzelme jelentős lépés a 2019 óta zajló Miss Németország szépségverseny életében, ugyanis a megméretés idén sokkal jobban elvonatkoztatott már a fizikai jellemzőkről és a bikiniversenyekről a szépség összetettebb meghatározása felé, amely "a versenyzők személyiségére és cselekedeteire összpontosít".
Az idei döntősök ehhez mérten nem is hasonlítottak egyetlen korábbi szépségkirálynőre sem, akit az ország korábban látott – az egyik induló két és fél éve él donorszívvel, egy másiknak ritka autoimmun betegsége van, és tolószékkel közlekedik. Ráadásul idén a verseny korábbi felső korhatárát is feloldották, idén a legidősebb döntős 42 éves volt. A szervezők szerint mintegy 15 ezer nő jelentkezett a több hónapig tartó versenyre.
Hiába azonban az új szempontrendszer, az iráni győztes korántsem tett mindenkit boldoggá. Sőt, ahogyan az a legtöbb társadalmilag kétes megítélésű ügy esetében, úgy a szépségkirálynő-választást követő órákban is ellepték a közösségi oldalakat a dühös, a döntést megkérdőjelező kommentek, amelyekben a legtöbben a győztes németségét kérdőjelezték meg, és hiányolták a korábban megszokott szépségideálokat, amelyek a népüket jellemzik.