Naptári évünk 365 napból áll, a Föld azonban 365,2421 nap alatt (nagyjából) kerüli meg a meleget árasztó csillagunkat, ez az idők során pedig bizonyos korrekciókat igényelt, ha nem akartunk teljes időösszecsúszást tapasztalni mindennapjainkban. Négyévente a február egy nappal hosszabb, így 29 napos, de ha teljesen pontosak akarunk lenni, nem február 29. a szökőnap, hanem hanem 24., ugyanis az „eredeti” 24-e elé ékelődik be még egy (ezen a napon senkinek nincs névnapja, s mivel egyébként ez Mátyás-nap, mindenki „eltolódik” eggyel, ezt nevezzük „Mátyás ugrásának”). Ennek ellenére a „népnyelv” 29-et emlegeti mindig szökőnapnak, ezért úgy döntöttem, én is ehhez tartom magam, és nem 24-re időzítem az írásomat.

Julius Caesar előtt a római naptár meglehetősen kaotikus volt, sőt, aki panaszkodik ma azért, mert minden átpolitizált, akkor valószínűleg az ókori Római Birodalomban még rosszabbul érezte volna magát (Caesar színre lépése előtt legalábbis biztosan), ugyanis a rendszertelen helyzetben sokszor a consulok döntötték el, milyen hosszú legyen az adott év – nyilván a saját érdekeiknek megfelelően. A római naptárak működése máig sem teljesen tisztázott, azonban a holdciklusok is jelentős szerepet játszottak benne. Kezdetben tíz holdhónapos volt, a téli időszakkal pedig nem sokat foglalkoztak, valószínűleg azért, mert akkor nem lehetett mezőgazdasági munkákat végezni. A folyamatos eltolódás miatt később beiktatták a bizonytalan téli időszak helyébe a januárt és a februárt, ez pedig időtállónak bizonyult, hiszen ma is léteznek. Ezek még mindig holdhónapok voltak, így az eltolódás miatt bizonyos időközönként (erről döntöttek önkényesen a konzulok) beiktattak februáron belül egy interkaláris „szökőhónapot” Mercedonius néven. Mondanunk sem kell, hogy a dolog nem segített az időeltolódáson, és nem csak az önkényeskedés miatt. Aztán színre lépett Caesar.

Mivel diktátorként már nem kellett foglalkozni a sok önjelölt politikussal, a naptári évek rendbetételét is kézbe vehette, az intrikákat a munka váltotta fel. Julius Caesar a ma használatos naptár alapjait fektette le, méghozzá egyiptomi segítséggel, ugyanis Egyiptom mintájára kezdett a szoláris naptárral foglalkozni. Azonban ezt is továbbfejlesztette, ugyanis Egyiptomban a csillagászok megfigyelései alapján szervezték a naptárat, amely messze nem volt tökéletes, így öt vagy hat napból álló interkaláris, időközi „hónappal” egészítettek ki itt is. Caesar a filozófus Szoszigenész és más tudósok segítségével arra a következtetésre jutott, hogy a csillagok megfigyelése helyett jobb és egyszerűbb négyévente egy nappal megtoldani az évet, ezzel pedig lerakták a ma használatos naptár alapjait. Caesar még 2 hónapot adott hozzá az évhez Kr. e. 46-ban, így a julián naptár Kr. e. 45. január 1-jén lépett életbe.

Évszázadokon keresztül használta egész Európa a julián naptárat, azonban Szoszigenészék sem végeztek tökéletes munkát. Kb. 11 perccel hosszabbnak ítélték meg az évet (365,25 nap), így a hosszú évszázadok alatt az eltolódások felgyülemlettek. Ezt legfőképpen a húsvét eltolódásán lehetett érzékelni, XIII. Gergely pápa pedig orvosolta a problémát egy bizottság felállításával 1572-ben. Október 4. csütörtök után október 15. péntek következett, így az eltérést sikerült megoldani, a négyévenkénti szökőnapot is megtartották, ám az újabb elcsúszást elkerülendő, mindezt – mármint a szökőnapot – kihagyták minden 400-zal nem osztható évszázadkezdő évben. Így 1600 után minket ért a megtiszteltetés, hogy először élhettünk szökőévvel rendelkező évszázadkezdő évben, vagyis 2000-ben (fiatalabb olvasóinkat leszámítva, persze). A következő 2400-ban lesz, így számunkra 2000 nemcsak az első, de legnagyobb valószínűség szerint az egyetlen ilyen év is volt.

Ennyi. Ez volt az utolsó korrekció a ma használatos naptárban, amelyet a pápa után Gergely-naptárnak neveztek el. Egyébként Caesarékhoz hasonlóan a 365,2421 is kerekítés, így idővel ismét korrekcióra lesz szükség, de nem kell sietnünk, nagyjából 3030 évente fog egy napot tévedni a Gergely-naptár, így ezzel a feladattal ráérünk később is foglalkozni.

Egyébiránt február 29-hez kötődnek vicces hagyományok, babonák, hiedelmek is, melyek a szerelemhez, házassághoz kapcsolódnak. Február 29. az agglegények napja, így aki esetleg belefásult a magányba, ma egy kicsit vidámabb lehetett. Egy ír legenda szerint az 5. században Kildare-i Szent Brigitta arról panaszkodott Szent Patriknak, miután hallotta azon egyedülálló nők panaszait, akiknek udvarlói túl félősek voltak ahhoz, hogy megkérjék a kezüket, hogy a nők nem kérhetik meg a férfiak kezét. Szent Patrik úgy döntött, hogy február 29-et kitűzi erre a célra, így aki feltétlenül ragaszkodott félős udvarlójához, négyévente egyszer megpróbálhatott javítani a kapcsolaton. A szokás később Angliában és Skóciában is elterjedt, az a férfi pedig, aki visszautasította a kezét megkérő nőt, jó minőségű kesztyűt kellett hogy vásároljon a hölgynek, hogy ne maradjon az adósa (és hogy elfedje azt, hogy a hölgyön nincs jegygyűrű). Elvileg Skóciai Margit törvénybe iktatta, hogy a férjet kérő nőknek piros szoknyát kell viselniük február 29-én, az elutasítás pedig bírságot (értékes ruha vagy csók) jelölt ki. Mindez persze megmaradt legendák, hagyományok szintjén. Egyes országokban továbbá balszerencsés napnak számít, ha február 29-én kötnek házasságot.

Érdekesség még, hogy négyévente február 24-én senkinek nincs névnapja, illetőleg, hogy nagyjából ötmillió ember él a Földön, aki szökőnapon, február 29-én született (erre az esély nagyjából 1461 az egyhez). Az össznépességhez meglehetősen kicsi szám ellenére vannak ismert magyar emberek is, akik február 29-én látták meg a napvilágot (ettől még persze ugyanúgy öregedtek, öregednek). Az egyik ilyen Kovács Katalin háromszoros olimpia bajnok kajakozónk, illetőleg a 20. századból ismert Apor Vilmos püspök. Külföldieket is kiemelhetünk, például Rossini olasz zeneszerzőt, vagy éppen Herman Hollerith statisztikust, feltalálót, aki a lyukkártyás rendszer megalkotásával a számítástechnika egyik nagy, rendkívül korai úttörője volt.

Amúgy jó lassan telik ez az év. Tavaly ilyenkor már március volt.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Ui.: A zárszónak szánt viccért ezúton is elnézést kérek.