Tudja-e a kedves olvasó, hogy ki is volt Pavel (Pavlik) Trofimovics Morozov? Pavel egy „hős" volt, egy „példakép" a sztálini Szovjetunióban. De mitől is lett ő „hős"?

Pavel egy szegény paraszti családban született. A történet szerint a 13 éves fiú feljelentette az édesapját, a falusi szovjet elnökét, mivel „dokumentumokat hamisított, és banditáknak, valamint a szovjet állam ellenségeinek adta el őket". Az apát ezután kényszermunkára ítélték, majd később kivégezték. Pavlik családja azonban bosszút állt: nagybátyja, nagyszülei, öccse és unokatestvére megölték a fiút. A nagybácsi kivételével a GRU mindenkit elfogott és kivégzett.

A rendszer példaképnek és mártírnak tekintette a saját apját feljelentő Pavlikot, aki cselekedetével bizonyította, hogy az államhoz való hűség felülírja a családi szeretetet. Pavliknak a szovjet állam emlékműveket állított, iskolákat nevezett el róla, története kötelező olvasmány lett, s dalok, versek, színdarabok, szimfóniák és operák hirdették a Szovjetunió fiatal hősének dicsőségét, kultuszával több generáció erkölcsi normáit befolyásolva.

De mi köze ehhez a Német Demokratikus Köztársaságnak Szövetségi Köztársaságnak?

A gyerekek agymosása ugyan még nem tart ilyen szinten az egykori Németországban, ám az irány, amelyet az iskolák követnek hasonló végkifejletet vetít előre. A jelenlegi német állam nem a valódi tudást akarja átadni a gyerekeknek, hanem az állam, s az általa képviselt kultúrmarxista "értékek" gondolkodás nélküli elsajátítását és gyakorlását.

Három olyan példát hozok most, amik nem egy-egy kiragadott, s szórványos példa akar lenni, hanem mindössze egy hét termése!

Április 17-én egy hamburgi általános iskola udvarán, a szünetben, alsós gyerekek tartottak „spontán" tüntetést. No nem a több kakaóért, a nagyobb udvarért, esetleg a kevesebb leckéért tüntettek, hanem az AfD ellen! A mintegy 40 gyermek saját készítésű transzparensekkel vonultak fel, s azt skandálták, hogy „Egész Hamburg gyűlöli az AfD-t!"

Az iskola vezetése azt állítja, hogy ők aztán semmiről sem tudtak, nem vették észre, hogy a gyerekek mire készülnek, ahogy azt sem tudják, hogy otthon vagy az iskolában készültek a gyűlölködő molinók. Lehet, hogy - egy hazai „klasszikussal" élve - a tanárok „ott se vótak„? Kissé nehezen hihető.

Alexander Wolf, az AfD parlamenti frakciójának helyettese és az AfD hamburgi parlamenti képviselőcsoportjának iskolapolitikai szóvivője rémületét fejezte ki az eset kapcsán: „Valami nagyon rosszul sül el ebben az országban, amikor 8 és 9 éves gyerekeket manipulálnak és gyűlöletre uszítanak egy politikai párt ellen".

2024. április 23-án a szászországi Riesa városának egyik középiskolájában az énekórán a diákok azt a feladatot kapták, hogy el kell énekelniük egy több versszakos dalt. Az egyik osztály a Das Lied der Deutschent választották, vagyis Németország himnuszát. Nyilván a jelenlegi lebutított változatát, nem az eredetit, amelynek vannak tiltott versszakai. A dal választásra reagálásként a tanár 6-os osztályzatot adott mindenkinek. Németországban az 1-es érdemjegy a legjobb, míg a 6-os a legrosszabbnak számít. Az énektanár egyébként még le is nácizta a gyerekeket, amiért a himnuszt el akarták énekelni.

A megdöbbent szülők felvették a kapcsolatot a helyi AfD-vel, akik az önkormányzatnál követeltek magyarázatot az esetre, ám a polgármester csak annyit tudott reagálni, hogy nehéz elhinni a dolgot. Az iskola igazgatója később megerősítette a sajtónak az eset megtörténtét. Az énektanár a sajtónak azzal a magyarázattal próbált szolgálni, hogy a himnusz eléneklése csak különleges alkalmakkor lehetséges, s nem az énekórai dalokkal.

Ha el is fogadjuk ezt a nagyon szánalmas érvelést, azt még mindig nem értjük, hogy a 14 éves gyerekek miért is kaptak náci bélyeget.

Az iskola igazgatója szerint felesleges a háborgás, mert a gyerekek érdemjegyét csupán ceruzával írták be a naplóba, s ezáltal még javíthatják a rossz osztályzatot. Látszik, hogy maga az igazgató sem érti a lényeget: nyilván a rossz érdemjegynek nem örül sem a szülő, sem a diák, ám itt a lényeg az, hogy a nemzeti himnusz éneklése szankciókat von magával!

Az igazgató azt is kijelentette, hogy a probléma már amúgy sem aktuális, ugyanis a gyerekek már bocsánatot kértek az énektanártól...

2024. április 24-én a Kasseli Egyetem egyik előadásán az oktató, Oliver Pye háromszor is elkezdte skandálni, hogy „Alerta, alerta, antifascista!" (Riadó, riadó antifasiszta!), s arra kérte a mintegy 200 hallgatót, hogy ők is tegyenek így, s ez meg is történt. A skandálás minden alkalommal erősebb volt az előzőeknél.

Az egyik diák úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy Pye a „nácinak" és jobboldalinak titulált hallgatókat kizavarta az előadásról, amit hatalmas taps és üdvrivalgás követett.

Pye tettét azzal indokolta, hogy „nem lehet közömbösnek maradni az Európában újjászülető fasizmus láttán".

Az esettel kapcsolatban a Kereszténydemokrata Ifjúsági Szövetség az Egyetem Jogi Felügyeleti Bizottságához fordult, amiért Pye az erőszakos antifasisztákat méltatta, bár következménye aligha lesz a dolognak.

Németország a bizonyíték arra, hogy ami az elején csak „ártatlan" toleranciának indul, az a végén kőkemény öngyűlöletté válik. A baloldali „érzékenyítés" nem áll meg ott, hogy az ifjúság „befogadóbb"legyen - egyébként miért is kellene abnormális dolgokat befogadni, elfogadni? - hanem előbb-utóbb elvárja, hogy az ember ne csak elfogadja, de harcoljon is az új „normálisért", s ennek eredményeként a korábbi normális válik szélsőségessé és üldözendővé.

Nekünk, magyar szülőknek az élet számos területe mellett a gyermekeink nevelésénél is helyt kell állnunk, mert láthatjuk: ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség! Gyermekeink jelentik a magyar jövőt, amit mi adunk nekik, azt adják vissza a társadalomnak. Nem elég az anyagi síkon „mindent megadni" (s nem is ez a legfontosabb), hanem a lelkükbe kell ültetnünk az őseinktől örökölt értékek magvát, s azt nap mint nap táplálnunk kell. József Attila után: „Ez a mi munkánk, s nem is kevés."