Érdekes momentum, hogy az Izrael elleni iráni rakétatámadás után a Twitteren közzétett bejegyzések túlnyomó többsége indiaiaktól származott, akik teljesen megszállottjai a zsidóknak.
Nem teljesen világos, hogy mi ennek az oka, túl a nyilvánvalón (ők is úgy tekintenek magukra, mint akik háborúban állnak az iszlámmal), és nem érdekel, hogy megértsem a motivációikat. Számomra semmit sem jelent, amit az indiaiak gondolnak, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy a „gondolkodni” egyáltalán egy olyan szó, amelyet ezekhez a mutáns fattyakhoz kellene társítanunk. Azt hiszem, senki sem lepődhet meg azon, hogy egy olyan fajzat, amely arra szakosodott, hogy kicsalja az idősektől a személyes megtakarításaikat, bálványozza a zsidókat is. A zsidók átverik az egész világot, és az indiaiak tökéletesíteni akarják a zsidó know-how átvételével ezeket a készségeiket.
Teljesen abszurd, hogy az indiai zsidóimádat gusztustalan mocsarán kell átgázolni, miközben a Twitteren a legfrissebb híreket olvassuk. A Twitternek egyszerűen blokkolnia kellene az összes indiai fiókot, ehelyett az indiaiak kipellengezésére szakosodott Barry Stantont blokkolta. Nincs egyetlen fehér ember sem, aki lemaradna bármiről azzal, hogy nem látja az indiaiak véleményét. Bár ezek látszólag valódi fiókok, valójában mind spam: a Twitteren található zsidóbarát tartalmak 98 százaléka Indiából származik, és ez visszataszító.
Nem valószínű, hogy India fenyegetést jelentene a világ egészére, mivel az indiaiaknak nincsenek megfelelő képességeik vagy intelligenciájuk ehhez, és a kínaiak valószínűleg foglalkozni fognak velük valamikor az érdemeikhez mérten. A fehér országokban lévő gyarmatosító erőik menekülni kényszerülnek majd, amint az őket importáló zsidókat eltávolítják a hatalomból. Nem fognak háborúzni az utcán. Most azonban egyértelmű veszélyt jelentenek az internetre, és alapvetően már tönkre is tették.
A nyugati országokat elárasztották az indiaiak az elmúlt 20 évben. Ostobák, mocskosak és lusták. Sztereotípiaként olyanok, mint egy néger-zsidó mulatt, a négerek minden gonosz, indulatos ostobaságával és lustaságával, valamint a zsidók szégyentelen kapzsiságával és ravaszságával. A zsidók megpróbálták meggyőzni a fehéreket, hogy az indiaiak „okosabbak”, ami teljes baromság. Mint minden csoportnak, nekik is vannak az IQ-haranggörbe felső végéhez tartozó egyedeik, de összességében csak olcsó rabszolga-munkaerő.
Az indiaiakat teljesen elcseszte a genetika és a klíma, és ezt csak fokozza a szörnyű étrendjük (nagyon alacsony fehérjetartalom). Ne becsüljük le a természetes evolúciós jelenséget. Még az indiai muszlimok és keresztények is egy elpuhult, alacsony IQ-jú, erkölcstelen, opportunista típus. Ez mind a génhibás születés és a gyatra táplálkozási szokások eredménye – eleve megrontva a biológia, majd még jobban megrontva a társadalom által.
Bollywoodon keresztül az indiaiakat átverik, azzal hitegetve őket, hogy szerves részét képezik a nyugati normáknak és értékeknek. Indiaiak milliói dolgoznak rabszolgaként a Perzsa-öbölben, és sok pénzt küldenek haza. A gázai konfliktus nyomán hiányzó palesztin munkaerő pótlására Izrael most egyre több indiait importál.
Hindu: India veletek van. – Izraeli: koszos kölykök, nekünk ennél jobb gyerek van itt Tel-Aviv (sic), azt hiszed, hogy a mi gyerekeink kezet fognak a ti bűzlő kölykeitekkel? kopjatok le Tel-Avivból |
Az indiai brit gyarmati uralom maradványai alkotják az elit osztályt, amely az indiai csúcstechnológia, a pénzügyek és a nehézipar nagy részét irányítja. A csoport Angliában és Amerikában élő tagjainak természetesen nem mások, mint a nyugati országokat irányító zsidók engedték meg, hogy magas hivatalokba kerüljenek, mint például Rishi Sunak, Kamala Harris, Nikki Haley stb.
Az izraeli zsidókat nem igazán vonzza India, mert koszosnak és rendetlennek tartják (a kanadai kérdező megjegyzi, hogy Izrael is koszos), aki meg már volt ott, az arra panaszkodik, hogy megpróbálták mindenhol átvágni:
(Link a videóhoz, amennyiben a beágyazás nem működne.)
A hinduk szeretik a zsidókat, és általában nem taszítják őket a sötét vonásaik, hanem inkább igyekeznek utánozni őket. Míg az emberiség többi részét elborzasztja Izrael viselkedése, a hinduk irigykedve nézik, hogy bárcsak ugyanezt tehetnék a muzulmánjaikkal. Ez a fajta viselkedés nem meglepő, mivel a hinduizmus a kötelességet/ritualizmust hangsúlyozza az etikával szemben, és így elválasztja a jámborságot az erkölcstől.
„Izrael nemcsak egy ország számunkra, indiaiak számára, hanem egy érzelem.” (Vicces válogatás indiaiak Twitter-bejegyzéseiből és izraeliek válaszaiból.):
(Link a videóhoz, amennyiben a beágyazás nem működne.)
Egy hindu Indiából: Ingyen csatlakoznék az izraeli hadsereghez. – Egy indiai nő: A radikális iszlám terrorizmus ellen India Izraellel van. Írtsuk ki a terrorizmus betegségét ebből a világból. – Hindu: India veletek van. – Indiai hindu vagyok, és támogatom Izrael harcát a terrorizmus ellen. – Indiai: önökkel vagyunk, asszonyom. Együtt legyőzzük a csótány Törökországot és a disznó Pakisztánt. Izraeli válasza: Ne tedd a mi zászlónkat a tiéd mellé szarosbőrű, currycsámcsogó, bálványimádó. Mi csak magunkkal törődünk, ne keverj bele minket a ti problémáitokba. Nem vagyunk a világ rendőrei. – Indiai: India és Izrael problémái ugyanazok. Izraeli válasza: bocsi, de nekünk vannak vécéink. Egy másik indiai: bocsánat, uram, ne törődjön ezekkel, az igazi indiaiak nacionalista pártok támogatói, ezek nem igazi indiaiak. Izraeli: oké, de miért emeled fel a tökeimet? Indiai: uram, te a nagy Izraelből való vagy, mi szerünk téged és annyira tisztelünk, vezess minket és mi mindig követünk. – Indiai: Izrael is támogatja Indiát, és harcol a pakisztáni terroristák ellen. Izraeli: Talán jobban hajlanék rá, hogy támogassam az indiaiakat, ha abbahagynák az utcát vécének használni. A kamu pakisztániaknak a terrorizmusukkal és antiszemitizmusukkal együtt legalább vannak vécéik. – Izraeli nő: a precíziós bombázás csak a Hamász bázisait veszi célba. Indiai: Ó, jó. Lehetne egy nemzetközi barátom Izraelből, aki ilyen szép? – Netanjahu megköszöni az Izraelnek nyújtott támogatást. Indiaiak kérik, hogy tegye oda az indiai zászlót is a támogató országok lobogói közé. – Sebészek összeesnek egy 32 órás műtét után, hogy kivegyék az indiai nacionalisták nyelvét Izrael seggéből. – Izraeli nő: minden indiai szövetségest meghívok az esküvőmre, amikor hozzámegyek a vaskupolához. Indiai: igen, és én leszek a férj az esküvődön. – Szeretem Izraelt, posztolta egy indiai Adolf Hitler neve és fotója alatt – Hinduk Izraelért – Egy indiai Netanjahunak: uram, végső figyelmeztetés, hogy köszönje meg India támogatását, máskülönben nem fogunk szimpátiatrendeket generálni önnek az interneten, ami masszív csapás lesz a külpolitikájára.
Meglepő lett volna, ha India nem támogatja Izraelt. Az iszlám nem játszik szerepet ebben. India tartozik a zsidó bankároknak, cionistáknak és marxistáknak a termelés fehér országokból Indiába történő áthelyezéséért. India tartozik a zsidóknak azért is, mert rávették a korrupt hűbérurainkat, hogy engedjék be az indiai migrációt a fehér országok jól fizető tudományos-technológiai (STEM) állásaiba. Ez előnyös az átfogó zsidóprojekt számára, mivel végső soron megtagadja a fehérektől azt a STEM-tudást, amelyet a fajuk talált ki. Így végül az indiaiak minden találmányt magukénak mondhatnak az indoeurópaiak állítólagos leszármazottaiként, akiket egykor árjáknak neveztek. Ezért áll érdekükben a végsőkig támogatni a zsidó államot.
H. T.