A titkos elit létezésének már a feltételezése is halálos gondolatbűn a világot szellemi rabságban tartó szuperstruktúra számára, így a szerzők tudása és bátorsága példaadó lehet mindenki számára.
Zoom
Túlzás nélkül állíthatom, történelmi alapmű Gerry Docherty és Jim Macgregor A Titkos Elit című könyve, minden ember polcán ott a helye, aki keresi az igazságot, érteni akarja a világ történéseit, azokat a folyamatokat, amelyeknek mindannyian részesei vagyunk. Rengetegen érzik, hogy a "hivatalos" magyarázatokkal valami nem stimmel, ennek is köszönhető A Titkos Elit rendkívüli sikere: két hónap alatt már az 5. újranyomásnál tart, ami szinte példátlan a történelmi vonatkozású könyvek világában, főleg a mai időkben. Tehát ez is nyilvánvaló bizonyíték, hogy sokan érteni akarják a világ eseményeit. A kötet egy konkrét eseménysorozaton, az “első világháborúnak” nevezett konstrukció “csináltsága” rejtett mélyszerkezetének feltárásán keresztül mutatja meg miként is „működik” a világ. A titkos elit létezésének már a feltételezése is halálos gondolat-bűn a világot szellemi rabságban tartó szuperstruktúra számára, így a szerzők tudása és bátorsága példaadó lehet mindenki számára.
A világ “nem létező” (vagyis saját létüket is tagadó) urai azt állítják, hogy a világot nem irányítja senki, a világ dolgai “csak úgy” spontán módon alakulnak. Ha ez így lenne, akkor a világban a véletlen uralkodna, de vajon lehet-e a “véletlen műve”, ha mindig mindenütt ugyanazok a mintázatok ismétlődnek?
Például lehet-e a véletlen műve, hogy az első, a második és a most elindított harmadik világháborúban a legfőbb stratégiai cél a két nagy kontinentális hatalom, a német és orosz birodalom egymás ellen uszítása, hogy minél súlyosabb konfliktusok során rendszeresen és kölcsönösen földig rombolják egymást?
És lehet-e a véletlen műve, hogy ezt a világtengerek feletti uralomra épülő angolszász globális szuperstruktúra titkos elitjei “konstruálják”? A mű bizonyítja, hogy ez nem összeesküvés-elmélet, hanem gyakorlat.
A Titkos Elit című kulcsfontosságú könyvet a Kárpátia Stúdió online könyvesboltjában lehet megvásárolni. Ezzel támogatjuk a lényeglátó új könyvek megjelenését.
(Kárpátia Stúdió)