Orbán Viktor ugyan azzal dicsekszik, hogy a zsidók számára Magyarország a legbiztonságosabb hely a világon, egy minapi incidens azonban nem ezt mutatja.
A sokkoló bűnesetről készült videó, amelyet minden öntudatos sábeszgoj csak szörnyülködve tud végignézni, főleg egy iráni születésű zsidó nő révén terjed a Twitteren.
![]() Nioh Berg póneme eredeti és retusált változatban, ékes cáfolatként azok számára, akik kétségbe vonják a 220 ezres fanklubbal rendelkező jenta valódiságát |
Jelenleg Nioh még a ködös Albionban eszi a száműzetés keserű maceszát, de reményei szerint rövidesen a napfényes Floridából folytathatja Dávid-csillagos hadjáratát a fehér nácik és a perzsa nácik ellen, ez utóbbiak alatt a jelenlegi teokratikus rezsimet értve. Hiába szeretett volna alijázni, a procedúra legalább két évig tart, neki viszont sürgős lett az exodus. Valójában ugyanis menekülnie kell. Iráni monarchistaként, tehát az elűzött sah híveként azért vált forróvá a lába alatt a brit talaj is, mert – őt magát idézve – „5-7 fanatikus muszlim vadászott rám és megpróbált megölni”. A brit rendőrök azonban negligálták az üldözési mániáját, és nem voltak hajlandók megvédeni.
Nyilvánvalóan antiszemitizmus motiválhatja a hozzáállásukat. Mi más? Plusz rasszizmus. Nioh ugyanis nem tartja magát fehérnek, és bizonyára az antiszemita és rasszista rendőrök sem tartják annak, ezért hagyták szabad prédának a rá vadászó muszlim martalócok kénye-kedvére.
A fehér echte nácik és a perzsa síita nácik mellett Nioh alkalmanként a kínai kommunista nácikat is kipellengérezni, azt állítva például, hogy a Kínai Kommunista Párt csak drónfelvételeket mutogat a kínai városokról, mert azok utcaszinten a lehető legdisztópikusabb és legnyomasztóbb látványt nyújtják.
Nioh politikai és faji pedigréjének vázlatos ismertetése után következzen az általa felplankolt videó – csak erős idegzetűeknek!
Huhh, ez tényleg kemény volt. Még végignézni is, nemhogy elszenvedni. Ilyen brutális erőszak láttán az ember hátán futkározik a hideg, és úgy érzi magát, mintha a harmincas évek Németországában lenne.
Szerencsére az áldozatok nem vették túlságosan a lelkükre az őket ért borzalmas inzultust.
![]() Nioh abszolút objektív és maximálisan tényszerű interpretálásában „megpróbálják megfélemlíteni őket, de a zsidók csak nevetnek rajtuk” |
A felvételen ugyan csak egyetlen szál félelmetes keretlegényt látni (meg legfeljebb egy másikat takarásban), de, mint tudjuk, a költői túlzásra való hajlam a zsidók egyik faji sajátossága. Ezért tartják őket az antiszemiták Schopenhauer nyomán beteges hazudozóknak, és bizony a számtan sem tartozik az erősségeik közé, hiába űzik ősidők óta az uzsoráskodást, amelyhez pedig elvileg elengedhetetlen a számok világában való jártasság.
Legjelentősebb irodalmi alkotásuk szerzői például úgy számoltak, hogy a Bar Kohba-lázadást követő „római holokauszt” során Hadrianus egyedül Betar városában négymilliárd (!) zsidót irtott ki, míg 64 millió gyereket a rómaiak „betekertek a tekercseikbe és tűzzel elégették őket” (ld. Babiloni Talmud Gittin 57b, illetve 58a). Ennek ismeretében antiszemita tényellenőrök (vö. revizionista történészek) a „náci holokauszt” kanonizált számát sem tartják teljesen kósernek. Legutóbb „a Hamász által lefejezett 40 csecsemő” esetében is felmerült egy kis számítási hiba, már ha a 40 és a 0 közötti különbséget egyáltalán annak lehet nevezni.
Mindez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy bagatellizálni kellene a Nioh által leleplezett barnainges erőfitogtatás jelentőségét. Szó sincs róla. Minimum elvárható, hogy ennek kapcsán Szabó Rebeka és Tordai Bence felemelje szavát a Parlamentben, ha a legalább 15 ezer gázai gyerek kapcsán, akiket Izrael meggyilkolt, el is mulasztották ezt megtenni, ahogyan azt Apáti István a fejükre olvasta.(1) Igaz, hogy a piszlicsáré gázai genocídiumot egy lapon sem lehet említeni a budapesti náci ámokfutással, amelynek most a tanúi voltunk.
Ugyanakkor Orbán Viktornak mint a kereszténycionizmus európai apostolának és Izrael legodaadóbb európai gólemének tesuvát kell gyakorolnia a rettenetes kálvária miatt, amelyen „Isten ajándékai” kénytelenek voltak átmenni éppen Judapesten. Bűnbánata kifejezésének lehető leghatékonyabb módja egy gáláns sékelsumma lehet, amely remélhetőleg segíteni fogja őket abban, hogy feldolgozzák az általuk elszenvedett lelki traumát, és elviseljék a nyomában szükségképpen bekövetkező poszttraumás stressz szindrómát. Ráadásul a zsidók önmagukról tudományosan bebizonyították, hogy ők ezeket átörökítik az utódaiknak egészen az idők végeztéig. (Holocaust trauma can be inherited, study finds, timesofisrael.com, 2015. 08. 26.) Így Orbánnak rájuk is gondolnia kell a kárpótlás összegének megállapításánál.
Ez egyúttal remek alkalom a miniszterelnök számára arra is, hogy megemelje az összes nélkülöző zsidó szervezet költségvetési támogatását, a hivatalos zsidólobbitól a habadnyik mikroszektán át a gojüldöző gárdáig, különös tekintettel a bodrogkeresztúri falurehabilitáció haszid zarándokegyletére, hogy a jövőben sokkal hatékonyabban védekezhessenek a virulens náciveszély ellen.
Időközben internetes szikofanták már kiderítették, hogy ennek az egész világot megdöbbentő antiszemita terrorcselekménynek a szálai Németországba, konkrétan a Die Heimat „szélsőjobboldali és részben neonáci párt” (wikipedia.de) ifjúsági szervezetéhez vezetnek – mondhatni magától értetődően.
Mert termékeny még az öl…
(1)Érdekes módon a felebaráti szeretet prédikáló keresztény-konzervatív és a humanista értékekről papoló balliberális képviselők sztereóban fütyülnek a palesztinok szenvedésére, akik iránt egyedül az „emberellenes” eszmék terjesztésével vádolt Mi Hazánk képviselői tanúsítanak emberséget.
GI - Kuruc.info