Holtan találták dél-londoni otthonában Jason Ardayt, a Cambridge-i Egyetem 41 éves egykori professzorát. Arday alig több mint egy héttel korábban mondott le, miután plágiummal vádolták meg, majd egyre több kérdés merült fel tudományos pályafutásával és korábban elmondott élettörténetével kapcsolatban. Családja szerint az évek óta tartó támadássorozat túl nagy terhet jelentett számára. A rendőrség a halálesetet váratlanként kezeli, idegenkezűségre nem gyanakszik, a halál okát azonban egyelőre nem közölték - szomorkodik az Index. Alább a folytatás.
Jason Ardayt péntek délután találták eszméletlenül dél-londoni otthonában. A mentőszolgálat riasztotta a rendőrséget, de a 41 éves férfi életét már nem lehetett megmenteni. A The Guardian szerint a Metropolitan Police közölte, bár idegenkezűség nem merül fel a váratlan halálesettel kapcsolatban, az ügyet tovább vizsgálják, és jelentést készítenek a halottkémnek.
Arday mindössze kilenc nappal a halála előtt mondott le a Cambridge-i Egyetemen betöltött professzori állásáról. A 2023-ban kinevezett akadémikus az oktatás szociológiájával foglalkozott, és ő volt az egyetem történetének legfiatalabb fekete professzora. Távozását egy hónapok óta egyre terebélyesedő botrány előzte meg, amely előbb tudományos munkáját, később pályafutásának és élettörténetének több részletét is érintette.
A legsúlyosabb vád doktori disszertációjával kapcsolatban merült fel. Kritikusai több mint száz olyan szövegrészre hívták fel a figyelmet, amelyek hasonlóságot mutattak egy hat évvel korábban elkészült másik dolgozattal. Arday mindvégig tagadta, hogy plagizált volna, a doktori fokozatát kiadó Liverpool John Moores University pedig egy korábbi vizsgálat során nem állapított meg plágiumot.
Idővel azonban már nemcsak tudományos munkáját vizsgálták. Arday korábban azt állította, hogy 11 éves koráig nem beszélt, 18 éves koráig pedig nem tudott írni és olvasni. Ez a rendkívüli élettörténet fontos része volt ismertségének és felemelkedésének.
Kérdések merültek fel látványos sport- és jótékonysági teljesítményeivel kapcsolatban is. Arday arról beszélt, hogy két évtized alatt mintegy ötmillió fontot gyűjtött jótékony célokra, valamint hat nap alatt 600 mérföldet futott. Utóbbit később úgy pontosította, hogy pihenőnapokat is tartott, így a távot valójában 12 nap alatt teljesítette. Két egyetem később módosította a honlapján az erre vonatkozó információkat.
UNFORTUNATE CLAIMS‼️— Johnnny Know All (@johnnnyknowall) August 8, 2026
Jason Arday’s most outrageous claimed achievements:
1. Ran 600 miles in 6 days (near world-record ultra feat). Later revised to 12 days with rests.
2. Completed 30 marathons in 35 days — including the last 9 after fracturing his leg / having an epileptic… pic.twitter.com/81wa13dO1d
Lemondott, családja szerint túl sok volt a támadássorozat
Cambridge kezdetben határozottan kiállt Arday mellett, és az ellene megfogalmazott vádakat egy lejárató kampány részének nevezte. Ahogy azonban újabb kérdések merültek fel, az egyetem vizsgálatot jelentett be tudományos képesítéseivel, tiszteletbeli címeivel és az ellene folyamatosan érkező panaszokkal kapcsolatban.
Arday augusztus 5-én azonnali hatállyal lemondott. Közleményében azt írta, Cambridge professzorává válni szakmai életének legnagyobb megtiszteltetése volt, a folyamatos vádak, találgatások és nyilvános kommentárok azonban súlyos terhet róttak rá és szeretteire. A vita az egyetemen belül sem csillapodott. Cambridge végül független felülvizsgálatot jelentett be annak tisztázására, milyen folyamatok vezettek Arday kinevezéséhez.
A professzor családja a halálhír után azt közölte, hogy Ardayt cambridge-i kinevezése óta több mint három éven át folyamatos támadások érték. Szerintük a félretájékoztatásra épülő kampány túl nagy terhet jelentett számára. A hozzátartozók „szelíd emberként” emlékeztek rá, és arra kérték a sajtót, hogy hagyják békén a családot.
Sadiq Khan londoni polgármester szerint Arday elfogadhatatlan nyilvános meghurcolásnak volt kitéve. Deborah Prentice, a Cambridge-i Egyetem alkancellárja pedig azt közölte, mélységesen megrázta őket a professzor halálának híre.
Jason Arday halálának pontos okát egyelőre nem közölték.







