Még az ősszel született meg egy (vagy több) hazafi fejében a gondolat, hogy a Bajnai-Draskovics-rezsim tömlöcében sínylődő Budaházy Györgyöt és tucatnyi más politikai foglyot a Jobbik országos listájára való jelöléssel (pártonkívüliként) szabadítsa ki a nemzeti tábor. Azért, mert egyrészt természetes erkölcsi kötelessége a fogságba esettek megsegítése a valóban magyar oldal legerősebb tömörülésének, aztán, mert maga Vona Gábor pártelnök is többször nyilvánosan elmondta, hogy Budaházyval kezdődött a cionista diktatúrával szembeni ellenállás, továbbá, mert hatalmas pofon volna Bajnaiéknak és a parlamenti tolvajpártoknak, s végül, mert a Jobbik nem egyszer közölte: az álellenzéki Fidesszel szemben megvédi a magyarokat. Ahogy meg is tette, a Gárdával együtt, lásd a cigányterrort például.
Vitaindítónkhoz várjuk - egyebek közt - a Jobbik-vezetők  hozzászólását, állásfoglalását, öntsön mindenki tiszta vizet a pohárba. Bár szomorú, hogy egyáltalán vitáznunk kell róla. Amúgy e pillanatban csak egy leány van talpon e vidéken. A Jobbik európai parlamenti képviselője (aki azonban nem elnökségi tag), Morvai Krisztina a jelek szerint tökösebb a férfiakból álló Jobbik vezérkarnál és támogatja Budaházy pártlistára tételét, sőt, személyesen kampányolni is hajlandó mellette, akármilyen formában és jelöléssel is indul - értesültünk.
Most azonban úgy fest, a Jobbik elnöksége nem kíván foglalkozni Budaházyékkal, nem sietnek segítségükre, inkább hallgatnak, vagy mellébeszélnek a nyilvánosság előtt. Novák Előd Jobbik-alelnök például az Indexnek nyilatkozva, kvázi Budaházy nevében, megkérdezése nélkül, szinte helyette döntve a következőket mondta: "Novák Előd, a párt alelnöke az Indexnek azt mondta, a jelölés azért sem valószínű, mert a listán való szerepeltetés csak rövid ideig adná meg Budaházynak a mentelmi jogot, befutó helyre pedig azért sem tennék, mert nem az a típus, aki hisz a parlamentben."
Vona Gábor pártelnök még Budaházyné Trencsányi Bernadett (aki három kisgyermeküket neveli egyedül) állásfoglalást kérő levelére sem válaszolt - tudtuk meg a hazafi feleségétől, és mindössze egy Jobbik elnökségi tagról van tudomásunk, aki közölte, ő igent mondana a mentőtervre, ha megszavaztatná a pártelnökség.
Budaházy természetesen nem kuncsorgott a Jobbiknál, ez nem reá vallana, és nagy valószínűséggel vissza is utasított volna egy tőlük érkező felkérést, de ez nem változtat azon, hogy a pártnak kutyakötelessége lett volna-lenne az elhurcolt szabadságharcosnak mentőkötelet dobni.
A Kuruc.info úgy tudja, bár formális döntés nem születetett, a Jobbik-vezetőség körében többen kellemetlen koloncnak tartják Gyurit, s nagyjából a következő (ál)érvek merültek fel jelöltsége ellen: (Emlékeztetnénk, hogy Budaházyt nem ítélték el még első fokon sem terrorizmusért, de ha tegyük fel, köztörvényes, népirtó, 2006-ban tömegbe lövető, szemeket kilövető, magyarokat verető, kórházbezáró, választási csaló, tömegeket otthontalanná tevő, cionista bankoknak kiszolgáltató, gyarmatosító komcsikat akart volna felrobbantani, az, ha nem is a mi vagy a Jobbik módszere is, nem lehet elítélendő. Ahogy a Sinn Féin képviselőnek jelölte a börtönben lévő IRA-s Bobby Sands-et, holott az ír hazafi nem feltehetően, és nem is csupán akart, hanem ténylegesen a másvilágra küldött jónéhány brit megszállót)
- Az OVB úgysem hitelesítené jelöltségét (ilyen alapon, tesszük hozzá mi, a Jobbik se induljon, hisz a komcsik "úgysem engedik" a tiszta választást. No és, miféle hozzáállás egy nemzeti radikális párttól az "úgyse"?)
- A Jobbik el akarja törölni a mentelmi jogot, tehát "visszaélés" volna annak ilyen célra való felhasználása (nevetséges, mondjuk mi, egy diktatúra ellenében teljesen természetes és jogos igénybe venni, pláne, hogy börtönt sem kell ostromolni és egy tollvonásba kerül. Hogy majd egyszer a Jobbik megszüntetné a képviselők és jelöltek mentelmi jogát, ha többségre jut, egészen más téma)
- Budaházy miatt a libsi média leterroristázná a pártot, erről szólna a kampány stb. (mintha a libsi média nem hazudna, uszítana amúgy is éjjel-nappal a nemzeti radikálisok, így a Jobbik ellen is, tesszük hozzá a Kuruc.info részéről).
 - Budaházy ellenzi a pártrendszert (És?! Akkor hát hagyjuk a tömlöcben??!! - a szerk.)
- Lehet, hogy Gyuri tényleg komcsikat akart likvidálni, a Jobbik pedig a rend és törvényesség pártja (És ha, feltéve, de nem megengedve igen?? Ez elítélendő?? A rend és törvényesség a szemkilövető Gyurcsány-Bajnai horda "rendjével és törvényességével" azonos??!! Vagy a Jobbik úgy véli, ha például, helyesen, de illegálisan Turul-szobrot kell megvédeni, akkor nem kell figyelembe venni a rezsim szabályait, de máskor igen?? És végül: azért, mert a Jobbik kiáll Budaházy mellett, ahogy szóban többször megtette, még nem felelős tetteiért. Mellékesen: a Zsidesz még a valóban bűnöző M. Róberttől, a "Fekete Sereg" vezérétől sem határolódott el, akivel Viktor-Viktor együtt fotózkodott)
Amikor tettek ideje volna, meg keresztényi-jobboldali értékek gyakorlatba ültetése, akkor tehát ezt kapjuk, furán csengő szavakat, szöveget.
Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, ismert nemzeti jogvédő, és immár a Jobbik egyéni képviselőjelöltje a sajtónak elmondta, nincs jogi akadálya Gyuri indításának, sőt, az OVB is kifejtette, hogy nem avatkozna be durván, csakhogy ne lehessen a hazafira szavazni. Természetesen mindez elsősorban nem jogi, hanem erkölcsi, lelkiismereti kérdés, amelyre a Kuruc.info szerint csak egyféle jó válasz létezhet. Mindent meg kell tenni érte és a tömlöcben embertelen körülmények közt rothadó, törvénytelenül elhurcolt többi politikai fogolyért. Akiknél a legaljasabb börtöntöltelékek, rablógyilkos cigányok is jobb bánásmódban részesülnek.
Amennyiben a helyzet nem változik, az kissé demoralizálhatja a radikális tábort, hiszen azt üzenné, hogy a Jobbik egyes esetekben csak szövegel, és mégsem számíthat védelmére automatikusan az, akit magyarsága, meggyőződése miatt fognak le. Az ellenséget pedig ugyanez erősítené és perverz örömét lelhetné megosztottságunkban. Már eltekintve attól, hogy a nemzetiradi tábor portálunk néhány héttel ezelőtti  felmérése szerint nem is igazán megosztott,  - a voksolást most megismételjük, egyszerűbb kérdéfeltevéssel és válaszokkal - olvasóink (többségük Jobbik-szimpatizáns) mintegy 90%-a elvárja a Jobbiktól Budaházy országos listára vételét.
Nos, mégegyszer: ha minden így marad, akkor Gyuri valószínűleg a főváros egyik választókörzetében méretteti meg magát független országgyűlési képviselő-jelöltként, lapunk és a Hatvannégy Vármegye Mozgalom támogatásával. Illetve, nem utolsósorban Morvai Krisztináéval. Sajnos ez a mód csupán ideiglenes szabadságot jelenthet neki (a 750 kopogtatócédula összegyűjtése után, amikor hivatalos jelölt lehet, a kampányidőszak végéig), hiszen mi nem indíthatjuk pártlistán, ahonnan a parlamentbe is bekerülhet, miután kevéssé valószínű, hogy megverhetné a többi párt valamennyi jelöltjét. De legalább megtesszük érte, amit mi megtehetünk és tükörbe is tudunk nézni a jövőben.
Amennyiben az imént vázolt kényszerforgatókönyv lép életbe, úgy arra szólítunk minden, a körzetében élő tisztességes magyar honleányt és hazafit, hogy reá voksoljanak egyéniben, listán a Jobbikot ajánljuk. Pártlistán nem szavazhat Budaházyra senki, tehát nem veszélyezteti a Jobbik országos eredményét, maximum erkölcsi leckében részesítheti az áttörés előtt, a siker küszöbén megzavarodni látszó, a médiára pislogó Jobbik-vezérkart. A Jobbik szárnyalását annak köszönheti, hogy, igen helyesen magasról tesz a cionista sajtó és a rezsim szempontjaira, mondja és teszi a magáét, igazat mond. Ha most meginog, és taktikázó, gyáva voksvadász pártként akár egyetlen ügyben is az ellenség játékszabályai szerint játszik, az nagyon rossz üzenet a jövőre nézve.
A Kuruc.info nem tehet mást, ez a dolga: figyelmezteti Vona Gáborékat, hogy szavazói nem azért támogatták őket, hogy betojjanak vagy megalkudjanak. Legyenek szívesek korrigálni, még nem késő.
Nem engedünk Budaházyból! (Alább levele, amelyben állást foglal a választásokon való indulásáról)
Libényi János - Kuruc.info
* * * * * *
Hazafiak, testvéreim!
Már a nyolcadik hónapomat töltöm a neoliberálkommunista rezsim börtönében. Most nem akarok itt azon panaszkodni, hogy az átlag rabokhoz képest milyen extra szigorításokkal nehezítik meg itteni mindennapjaimat. Méltatlan lenne ez a panaszkodás, ha az olyan hazafiakra gondolok, akik régebben – a magyar történelem gyászos korszakaiban – ennél sokkal zordabb körülmények között sínylődtek hasonló okokból. Először is szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik segítik családomat, s a többi bebörtönzött bajtársunk családját. Azoknak, akik hallatják értünk a hangjukat. Köszönet a nemzeti jogvédőknek, Morvai Krisztinának, a Szent Korona Rádió munkatársainak és minden értünk kiálló média munkásnak, az üzenőfalon át bíztatóknak és mindenkinek, aki tesz értünk, és velünk érez. Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül…
De! Soha nem gondoltam volna, hogy lesznek közöttünk olyan gyáva kutyák, akik a megvetett hatóságok riogatásaitól berezelve, gaz vallomásaikkal hazafiak sorát juttatják az elnyomók kezére, de úgy tűnik, ez is megtörtént. Mikor behoztak, „még” csak két dologgal vádoltak meg. Ma már tizenakárhány rendbeli „bűnszervezetben elkövetett terrorcselekménnyel, emberölés előkészületével” és hasonló agyrémekkel vádolnak. Ezt csak azért tartom fontosnak itt megemlíteni, hogy átérezzétek, amint az ellenállás nélkül múló idő előrehaladtával egyre jobban felbátorodnak és elpofátlanodnak velünk szemben a gazemberek. Mert jelenleg nemzeti ellenállás nincs! Azok győztek, akik azt hirdették, hogy elég helyette a nemzeti radikális politizálás. Most ez van, „alkotmányosan”, „demokratikusan”, „bejelentve”. Én idealista vagyok, hiszek a tökéletes megoldás felé való törekvés értelmében. Láttam, hogy képesek voltunk megingatni az országrombolók hatalmát, és megrémiszteni őket. Tudom, hogy képesek lettünk volna elkergetni őket. S tudom, hogy képesek lennétek megtenni ezt nélkülem is, véget vetve ezzel a mi rabságunknak is. Tudom, mert látom, hogy tartanak tőletek. Tapasztalom milyen kommandózást rendeznek miattatok, ha valahova szállítanak engem. De úgy látszik, ti nem hisztek magatokban, és nem hisztek nekem sem. Terrorizmussal vádolnak (miközben a terrorcselekményeket ők követték el, mikor a nemzeti érzelmű magyarok megfélemlítése céljából, maszkos rendőrökkel ütötték-verték-lövették az embereket 2006 őszén), a külvilágtól teljesen elzárnak. Nem engedik, hogy kapcsolatot tartsak barátaimmal, vagy nyilatkozzak a sajtónak. Tömeges hazafias kiállással, elszánt fellépéssel lehetne ezeken változtatni, de ez jelenleg nincs, és nem is látszik számomra a látóhatáron (sajnos). Az Interneten írogatott együttérző levelek pedig ezen a helyzeten – fájdalom, de – nem segítenek (félre ne értsen senki, nagyon jól esnek, de ez a tény). Jogi beadványainkat is csuklóból lesöprik, mert megtehetik, mert meg merik tenni, mert nem történik semmi, ha megteszik.
Tudjátok mennyire megvetem ezt a rendszert, hogy mennyire feleslegesnek érzem részt venni ebben a pártokrácia bohózatban. Most mégis szörnyű elvtelenségre készülök. Nem hagytatok számomra választást. Többek unszolásának engedve vállalom a képviselői jelöltséget. Nem mintha a legkisebb mértékben is vágynék ennek a rendszernek a parlamentjében (mert országgyűlésnek nem nevezném) ülni, de ki akarok innen jutni, és a jelöltséggel – a rendszer megalkotói által a saját számonkérhetetlenségük érdekében létrehozott mentelmi jogot kihasználva – ez sikerülhet. Persze sokan mondhatják, hogy nincs ebben semmi, ki kell használni minden eszközt az ellenséggel szemben, engem ez a megalkuvás mégis megvisel. De ki akarok jutni, hogy megszólalhassak, hogy pusztán ezzel is borsot törjek a gazemberek orra alá, hogy megmutassam nekik, nem győzhetnek le minket, hogy legyen, aki a 2002 óta politikai okokból elítéltek amnesztiájának ügyét képviseli (mert akik megígérték nekem, azoktól sem igazán hallani). Ki akarok innen jutni, ha csak egy időre is, hogy szabad levegőt szívhassak, hogy végre a családommal lehessek. Eddigi életem során megalkuvásaimért többnyire megbüntetett a sors (talán ezért is lettem ilyen megalkuvás ellenes), most mégis meggyőztem magam. Isten bocsássa meg ezt nekem.
Vác, 2010. január 28.
Budaházy György

Olvasónk írja:
Kedves Magyar Testvéreim, Hazafiak és Kuruc Olvasók!
Igyekszem röviden összefoglalni gondolataimat a föntebbi cikkel kapcsolatban.
Sajnálatosnak és mindenképp elítélendőnek tartom, hogy Budaházy Gyurit és még sok hazafit börtönben tart a jelenleg már csak vegetálni képes, reményeim szerint haldokló rezsim.
Annál is inkább, mert Gyurinak és Toroczkai Lászlónak elvitathatatlan szerepe van a sukorói és más, hazaárulással egyenértékű botrányok felderítésében, napvilágra kerülésében. Mint ismeretes, a Draskovics-féle "rendőrség" ennek az ügynek a kipattanása után nyilvánította Gyurit terroristának és tartóztatta le, amikor ő egy tüntetést szeretett volna bejelenteni...
Engedjétek meg nekem, hogy most ne soroljam föl mindazt, amit Gyuriék a hazáért, értünk, magyar emberekért tettek! Egyfelől mert nem is tudnám mindet, másfelől pedig nagyon hosszú lenne ez a levél.
A jelöltséggel és ezáltal a mentelmi jog megszerzésével azonban van néhány gond. Gondolkozzunk el egy kicsit!
1.: A Jobbik Magyarországért Mozgalom zászlajára tűzte a képviselői mentelmi jog eltörlését. Ennek fényében, ha így hozna ki bárkit a börtönből, elég visszás eredményt szülne. Többek között abban a pillanatban, ahogy ez megtörténne, a párt rögtön a liberális média kereszttüzébe kerülne és joggal csámcsognának rajta, hogy: Lám, lám! Bort isznak és vizet prédikálnak.
Mennyien éreznék ugyanezt a választók közül? Mekkora veszteséget jelentene ez?
2.: Nemrégiben volt szerencsém meghallgatni Toroczkai Lászlót az egyik kampánynyitó rendezvényen. Fölvetődött ez a kérdés is. Laci elmondta a következőket (és itt engedjétek meg, hogy emlékezetből idézzem, hiszen nem rögzítettem semmilyen módon a beszédét...)
- Én (Toroczkai László) és Budaházy Gyuri tettünk egy fogadalmat. Ez pedig úgy szól, hogy mi, ameddig Magyarországon az 1947-es alkotmány van érvényben, semmiféle parlamenti képviselőjelöltséget nem vállalunk...
Ez egyenes, érthető beszéd és jogos is. El lehet gondolkozni azon, ha ezek után megtörténne az, hogy Gyuri mégis elfogadja a jelölést.
Én is azt vallom és gondolom, hogy Budaházy Györgyöt és minden politikai fogvatartottat ki kell hozni a börtönből, ezért minden lehetséges módon harcolni, tenni kell!
De ha eldobjuk azt a lehetőséget magunktól egy meggondolatlan, forrófejű lépéssel, hogy olyan emberek kerüljenek a törvényhozásba, akiknek már rég ott lenne a helyük, tehát értünk, magyar emberekért tevékenykednek és ezalatt értem a Jobbik képviselőjelöltjeit, akkor meglehet, hogy sokkal többet ártunk, mint használunk, akár Gyurinak, akár magunknak is.
Keserű kenyér ez mindenhogyan. De sokan vagyunk, és egyre többen leszünk minden egyes nappal a választásokig és remélhetőleg utána is. Építsük, segítsük ennek a radikális jobboldalnak az erősödését és próbáljunk ne forró fejjel dönteni, kamikaze módon elpusztulni! Ahhoz sajnos még mindig nem vagyunk elegen, hogy hibás döntéseinknek még több áldozata legyen...
Természetesen teljesen más lenne a helyzet egy spontán népi megmozdulás, egy forradalom esetén.
Budaházy György és a politikai fogvatartottak pedig hamarosan szabadok lesznek! Isten minket úgy segéljen!
Tisztelettel:
Tamás

Tolna megye 3. vk. képviselőjelöltjének levele:
A bonyhádi Jobbik-alapszervezet régóta dolgozik azon, hogy a médiában elterjedt nézetet - miszerint szélsőségesek vagyunk - megváltoztassa. Próbálkoztunk már sok mindennel: almát és péksüteményt osztogattunk karácsony előtt, ruhagyűjtést szerveztünk szegény családok gyerekeinek. Adventi keresztállításra nem kaptunk engedélyt, annyira szélsőséges ötletnek találták egyesek. Szent Korona-előadásunkra az általános iskolák nem küldték el a tanulóikat, annyira szélsőséges ötlet volt tőlünk ez is. Nemrég a környék összes iskolásának kötelezővé tették az Auschwitz-album című kiállítás megtekintését, mert ez nem szélsőséges a fideszes vezetésű város elöljárói szerint.
Rájöttünk, miért nem fogadnak el minket: közénk nem köztörvényes bűnözők és hazaárulók tartoznak. Bármennyire is kutattunk, tagjaink között nincsenek ÁVH-s leszármazottak, közpénztolvajok, off-shore bárók. A mi miniszterelnök-jelöltünk nem egy volt pufajkás, nem zsidóktól villát lopó antifasiszta, nem gazdákat öngyilkosságba kergető szélhámos. Még csak nem is Soros-ösztöndíjas KISZ-vezér.
Ezért akarnak minket karanténba zárni balról, két pofonnal hazazavarni jobbról.
Nem tudunk és nem is akarunk megfelelni nekik. Velük ellentétben nincs paripánk, nincs fegyverünk. A mi erősségünk a hitelességünk. Tetteinknek összhangban kell lennie a szavainkkal. Ezért erkölcsi kötelességünk mindent megtenni azért, hogy a szabadságharcos / és nem terrorista / Budaházy Gyurit kiszabadítsuk a hatalom fogságából.
Sajnos még ma is érvényes a mondás: Magyarországon nem az igazságnak van hatalma, hanem a hatalomnak van igazsága.
Amennyiben a parlamenti garnitúra megkérdőjelezi szándékunk jogosságát, idézzük fel Budai Bernadett ex-szóvivő hírhedt szavait : „Mindenkit megillet az ártatlanság védelme”.

Szebb jövőt!
Ritzel Rita, Jobbik, Bonyhád
László Ferenc, a Jobbik képviselőjelöltje Tolna megye 3.vk.

Munkatársunk, Perge Ottó írása:


A liberális demokrácia erkölcsileg zülleszt, korrumpál és elveink feladására késztet
A Budaházy ügyében kialakuló vita egy mélyebb konfliktusra világít rá: arra nevezetesen, hogy egyre mélyül a szakadék a nemzeti ellenállás és a Jobbik között.

Mert sajnos igaz, amit a "liberális" "véleményformálók" annyiszor elmondanak: a radikális pártok, amennyiben részt vesznek a választásokon és beleilleszkednek az úgynevezett demokrácia kereteibe, akkor maguk is mérsékeltté válnak.

A parlamenti politizálás pedig további kompromisszumokra kényszeríti a "szélsőségeseket", amelyek így egy idő után nem lesznek "szélsőségesek" - hangoztatják a cionista "nagy pártok" holdudvarában sertepertélő újságírók és politológusok. Én ugyanezt úgy mondanám, hogy ezek a demokráciának nevezett rendszerek működésük logikájából fakadóan szükségképpen korrumpálják és elveik fokozatos feladására kényszerítik a hazájuk sorsának jobbra fordításán fáradozó nemzeti erőket.

Ez az oka annak, hogy például az IRA vagy a baszk függetlenségi mozgalom, az ETA, sohasem akart "beilleszkedni a fennálló demokratikus rendszer kereteibe". Ez a "demokratikus rendszer"ugyanis alapjaiban rossz, hazugságra, csalásra, a pénz mindenhatóságára épül, és a bátorságot, elvhűséget, önfeláldozást bünteti, a talpnyalást, a gyávaságot, az árulást pedig jutalmazza. A demokráciának nevezett rendszerek mai formájukban mindenfelé elősegítik a korrupció mértéktelen burjánzását. Egyszóval: a "liberális demokráciák" a teljes erkölcsi szétbomlás állapotába jutnak. Egyébként hangsúlyozom, csalás és szemfényvesztés az egész: nem a népakarat érvényesült a "nyugati demokráciákban", hanem a pénzoligarchia érdekeinek megfelelően történik minden, és az egyre inkább lezüllesztett, agymosott tömegekkel azt a politikai erőt juttatják hatalomba, amely a leginkább kiszolgálja a jórészt zsidó pénzarisztokrácia érdekeit. Akinek pénze van, uralja a médiát, a média megteremti a közvéleményt, a közvélemény pedig úgy szavaz, ahogy az uralkodó rétegek akarják. Valójában ez az egész távol áll a démosz uralmától, de ezt a fajta rendszert nevezik "demokráciának". Nevezzék, de nekem ez a rendszer nem kell.
Azonban ha egy politikai párt indul ezeken a teljesen értelmetlen és fölösleges, sőt, nevetségbe és közröhejbe fulladó választásokon, akkor, ha sikert akar elérni, előbb-utóbb idomulnia kel a pénzoligarchia járszalagjára fűzött média teremtette közvéleményhez. És akkor bekövetkezik az, ami már a Jobbik esetében is jól látható: a párt képviselői, főleg, ha megjelennek a médiában, elkezdenek az úgynevezett "közvélemény" elvárásainak megfelelően beszélni, vagyis elhallgatnak tényeket, visszafogják radikalizmusukat, a "mérsékeltség" pózában tetszelegnek, poltkorrektkednek, bizonygatják, hogy ők "nem rasszisták és nem antiszemiták", elkezdik mondogatni, hogy "nekik semmi bajuk a zsidókkal és a cigányokkal", "alkalmazkodnak a realitásokhoz", és a végén eljutunk oda, hogy nem mernek kiállni a börtönbe vetett hazafiak, így Budaházy György mellett sem. És egyáltalán semmi mellett sem állnak ki többé. Mert a fő elvárás az, hogy legyünk "mérsékeltek", vagyis illeszkedjünk be a rendszerbe, azaz ne veszélyeztessük a zsidó bankároligarchia diktatúráját.

Ennek az egésznek semmi értelme sincs. Két nagyszerű, karizmatikus politikai személyiség volt csupán képes átverekedni magát az elhülyítő és korrumpáló úgynevezett demokrácia ezernyi akadályán: Benito Mussolini, illetve Adolf Hitler. Főleg az utóbbi teljesítménye érdemel figyelmet, akinek sikerült választást nyerni, és sem ő, sem pártja nem züllött le, nem alkalmazkodott a fennálló hazug "demokráciához". Mi több, ígéreteit is betartotta. Jó lenne, ha a Jobbik nem lépne a "beilleszkedés", az "alkalmazkodás" vagyis az elvfeladás útjára, mert ha így cselekszik, a magyar nemzet pusztulása már csak idő kérdése lesz.
Perge Ottó

Újabb olvasói vélemény:


Kedves Szerkesztők!
Szolidáris vagyok Budaházy Györggyel ugyanúgy, mint minden politikai fogollyal, azonban ellenezném, hogy a Jobbikban mint képviselő kapjon helyet, azt pedig, hogy a mentelmi jogot kijátszva kerüljön szabadlábra, a kampányban öngólnak tekinteném a Jobbik részéről, hiszen pont ők akarják eltörölni.

Budaházyt kiválónak tartom, mint aktivista, mint tényfeltáró hazafi, aki képes az igazság után menni és kockáztatni saját szabadságát és testi épségét (lásd Sukoró- és Baumag-ügyek), igaz magyar ember, ez tény, de egyáltalán nem képviselő alkat. A Jobbik mindig is igényes volt szakmai szempontból, olykor sokkal műveltebb, képzettebb és intellektuális szinten is magasabban álló szakemberekkel dolgozik együtt, mint a többi párt. Ha Budaházyt bevennék ebbe a csoportba, az ennek ellenkezőjéről adna számot.

Leginkább valami olyasmi feladatot kellene ellátnia, amit eddig is tett a hazájáért, például a Nemzeti Igazságtételi Központnak segíthetne, amelyet a Jobbik kíván létrehozni. Elképzelhető, hogy a Jobbikban is hasonlóan gondolkodnak, mint én - vagy nem, ez majd talán a vita során ki is derül - de ha a Jobbik hatalomra kerül, biztos vagyok benne, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az összes politikai foglyot (természetesen Budaházyt is) kiszabadítsa, és nem ócska mentelmi jogi trükkel, hanem a megfelelő jogi eszközökkel. Sajnos azt kell, hogy mondjam, nagyon nem tenne jót most a Jobbiknak, ha Budaházy arcával kellene fellépnie - sokkal inkább arra kellene koncentrálni, hogy minél több szavazatot szerezzenek - ha ez megvan, utána lehet tevékenykedni.

Nyilván nagy változások lesznek, és már nagyon várom, de semmiképpen sem szabad megengedni, hogy akár Budaházy ügye, akár más megossza a nemzeti oldalt, mert az nyilvánvaló, hogy az ellenségeink (akik eddig tönkretették az országot) érdeke lenne, szerintem ezt Budaházy (habár bizony nehéz helyzetben van) is tudja és elismeri, elvégre nem egy áldozatot hozott már saját kontójára a nemzeti oldalért, a hazáért.

A nemzeti oldal véleményformálói leginkább Ti vagytok, kedves Kuruc.info, így nektek a legnagyobb a felelősségetek arra nézve, hogy megosztottság alakul-e ki ebben az ügyben és egyesek elfordulnának-e a Jobbiktól emiatt – aminek mindnyájan tudjuk, mi a következménye. Jó lenne, ha nem hagynátok idáig fajulni a dolgot!
Szebb jövőt!
Ács Pál

Még egy jobbikos levél:
Tisztelt Hazafiak, Tisztelt Olvasók!

Budaházyt vádolják sok mindennel, de bizonyítékokat eddig még nem láttunk. Az ártatlanság vélelme pedig mindenkit megillet, senki nem tekinthető bűnösnek a bíróság jogerős végzéséig.

Véleményem szerint ki kell állni minden hazafi mellett, akit meghurcol a rendszer, és minden törvényes eszközt be kell vetni a megsegítésük érdekében. A Jobbik ellenzi az EU jelenlegi formáját, mégis 3 képviselője van az Európai Parlamentben, mert, felmérve a helyzetet, ezzel tud a legtöbbet tenni a magyarságért. Ugyanígy ellenezzük a mentelmi jogot, és még sok minden mást a jogrendszerben, de ettől még fel kell mérnünk, hogy ez a helyzet, jelenleg ilyen jogrendszerben élünk, ezek között a keretek között kell megtennünk a lehető legtöbbet. Amíg meg nem változtatjuk a rendszert, botorság lenne bármilyen törvényes eszközt elvi okokból eldobni magunktól - olyan eszközöket, amelyeket ellenfeleink használnak, hiszen ezzel őket juttatnánk előnyhöz.

Akik azt gondolják, hogy Budaházy meggyanúsítása, előzetes letartóztatása árthat a Jobbiknak, fontolják meg: ha Vona Gábort vagy más jobbikos vezetőket megvádolnának, majd hasonló körülmények között fogva tartanának, akkor vajon visszavonnák-e a jelölésüket csak mert a hatalom "rossz fiúnak" állítja be őket, és ez árthat a pártnak?

Azoknak pedig, akik úgy látják, Budaházy túl "szélsőséges" a Jobbiknak, csak annyit mondhatok: akinek az igazság túl szélsőséges, az rossz úton jár.

Szabó Áron

elnök
Jobbik, Ráckeve

Olvasók:
Kedves Szerkesztők!
Budaházy szempontjából is meg kéne vizsgálni a témát. Ő eddig és ezután sem indulna pártlistán, és nem támogat semmit, ami a pártrendszerhez kötődik.
A Jobbiktól miért várnánk el, hogy Gyuri a listáján legyen, amikor ebbe pont ő nem egyezne bele? Azért, hogy a Jobbik listáján többek között a Jobbik ellen harcoljon?
Még az egyéni, független indulásba is egyes elveinek feladásával ment bele. Viszont ha így gondolja, akkor támogassuk őt így, de ne a Jobbiktól várjuk el azt, amit Budaházy sem szeretne!
Üdvözlettel:
Marci

Tisztelt Szerkesztőség!

Olvasom, hogy Budaházy György esetleg elindul függetlenként a parlamenti választásokon. Ha ez így lesz, szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akik mindenképpen rá akarják adni voksukat.

Igazolással ugyanis bárki az ország egész területéről szavazhat ott, ahol Gyuri el fog indulni.
Ennek részletei itt találhatók: http://www.valasztas.hu/hu/parval2010/356/356_7_2.html

Megfontolásra ajánlom a Jobbiknak, hogy ebben a körzetben ne indítson jelöltet.

Így szerintem lenne esélye Gyurinak, hiszen ha jól belegondolunk, Gyurinak minden szimpatizánsa odamehet az egész országból és ez már elegendő lehet a többi pártnak az adott körzetbeli szavazóival szemben.

Adjon az Isten!

Krisztián

Kedves Kuruc.info!

Minden tiszteletem a Tiétek, de kérlek, ne hagyjátok, hogy elinduljon egy lavina, és szétessen a nemzeti egység. Adjuk meg a lehetőséget a Jobbiknak, hogy olyan hatékony fórumokon képviselhessék a hazafiakat és a magyar embereket, amihez kulcsfontosságú, hogy bejussanak a parlamentbe.
Tudjuk jól, hogy parlamenti párton kívüliként elfojtják őket, nem hívják meg a közéleti vitaműsorokba, nem engedik őket még véleményt formálni sem, így sokkal korlátozottabbak a lehetőségeik. Természetesen nem az a fő cél hogy bejussanak a parlamentbe, de ez egy eszköz a hatékonyabb képviseletre.
A választások előtt 3 hónappal ne engedjük a megosztottságot, ne rontsuk az esélyeiket. A nem kis munkával felépített bizalmat semmi perc alatt le lehet rombolni. Emberek százezrei bíznak bennük, majd kérjük őket számon, ha parlamenti pártként valóban lejjebb adják a lelkesedésüket.

Sajnos előre látom, hogy a ballibsi média rá fog ülni erre a témára, és elkezdenek propagandát gyártani azzal a címszóval hogy szétesett a Jobbik… Ne adjunk nekik muníciót!

Szebb jövőt!

S. B .

Tisztelt Hazafiak, Tisztelt Olvasók!
Olvasva ezeket az érveket és ellenérveket, komoly félelem ébredt bennem. Vitatkozunk azon, hogy ki kell-e szabadítani Gyurit a börtönből vagy sem? Ha igen, milyen hatása lesz a médiára? Mit fognak szólni rólunk? Hogy a mentelmi jog eltörlését szorgalmazzuk, s lám, mi is azt használjuk fel egy nemzettársunk megmentésére? Rágjuk a gittet, amíg Gyuri a börtönben sínylődik? Etikai kérdéseken morfondírozunk, amíg Gyuri nap mint nap a poklot éli át a börtönben?
Tisztában vannak azok, akik Gyuri jelölése ellen érvelnek, miről is van szó? Volt már valamelyikük is börtönben? Hurcibálták már tárgyalásról tárgyalásra? Alázták meg őket mindenféle módszerekkel? Szakították el őket hónapokra a családjuktól?
Én többször láttam és hallottam Budaházy Gyurit beszélni, kemény szavai, nyílt tekintete erős embert láttatott. Nem véletlen, hogy lecsapott rá a hatalom. Gyuri képes volt magával ragadni az embereket. 200 embert 4000 fős droidhadsereg ellen vezetni. Gyuri erős ember. Hihetetlenül erős.
De összeszorult a torkom, mikor a levelének utolsó sorait olvastam. Az az ember fuldoklik, haldoklik odabent! Levegőért kiált! Mi meg idekint, a jó meleg otthonunkban arról vitatkozunk, hogy a média mit szól majd, ha a mentelmi jog eszközével, ha csak egy kis időre is, de lélegzethez juttatjuk Gyurit? Hát kinek akarunk megfelelni?
A médiának vagy a radikális, nemzeti szavazóinknak? Nem a Bethlenek, Aczélok, Havasok fogják az x-et a Jobbik mellé tenni, hanem a radikális, nemzeti érzelmű emberek! Hát nekik kell, hogy megfeleljünk és nem amiatt riadozni, hogy mit írnak majd a Jobbikról. Ki az az igaz, magát nemzetinek érző, valló ember, aki el fogja marasztalni a Jobbikot azért, mert a mentelmi jog eszközét használta arra, hogy Gyurit megmentse? Én megmondom a választ: senki. Mert aki ezt teszi, az se nem radikális, se nem nemzeti. És ezek véleménye meg nem érdekel sem engem, sem a nemzeti radikálisokat.
Csak egyetlen ember meri felemelni a szavát Gyuriért jobbikos vezetők közül? Csak ő látja Gyuri megmentésének a fontosságát?
Tisztelt Dr. Morvai Krisztina! Arra kérem, hogy ne adja fel! Továbbra is álljon ki Gyuri mellett. Tegyen meg minden lehetőt, hogy kikerülhessen a börtönből. Ön erős és bátor asszony. Sokaknak példaképet mutat. Nem kellene kérnem, mert tudom, hogy minden erejével küzd Gyuriért. Remélem, hogy munkája és küzdelme nem lesz sikertelen.
Adjon az Isten Budaházy Gyurinak is szebb jövőt!
Hrebenku Ferenc
alelnök
Jobbik, Herceghalom