Novák Előd, kezében egy karikás ostort fogva, úgy fogalmazott: ha már vele szemben ilyen erélyesen lépett fel a házelnök, szükséges, hogy más esetekben is rend legyen az ülésteremben, ugyanis pl. a felszólalóknak gyakran kiabálniuk kell, hogy túlharsogják a hangzavart. "A nemzet templomából zsibvásárt csinálókat ki kell kergetni, ha úgy tetszik, egy karikás ostorral" - jelentette ki, hozzátéve, napirend utáni felszólalása után az ostort szimbolikus ajándékként át akarja adni a levezető elnöknek - írtuk tegnap.

S amint a mellékelt ábra mutatja, az átadás meg is történt

Videó a felszólalásról és az ostor átadásáról:
 


Korábban írtuk: Támogatja a Jobbik a kormányt az IMF-fel vívott harcban; Novák karikás ostorral fegyelmezne
 
A Jobbik támogatja azt a stratégiát, amelyet a kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unió delegációjával való tárgyalásokon folytatott.

Hegedűs Tamás, a párt országgyűlési képviselője hétfőn a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: noha számos kérdésben véleménykülönbség van a Jobbik és a kabinet között, ebben az ügyben a kormány mellett állnak.
A politikus szerint az IMF az Európai Unió delegációjának hétvégi hazautazása a nyomásgyakorlás eszköze, a nemzetközi szervezetek így próbálják elérni, hogy a kormány álljon el azoktól a feltételektől, amelyeket szabott.

A Jobbik az IMF megjelenését a nemzeti szuverenitás megsértésének tekinti - mondta.

Hegedűs Tamás egyszersmind felháborítónak nevezte, hogy vannak, akik politikai haszonszerzés vagy "egyéb érdekek" szolgálatának céljából vészjósló előrejelzéseikkel "hátba támadták" a kormányt. Példaként említette, hogy egyes sajtótermékek a hétvégén és hétfő reggel is a forint árfolyamának zuhanását jósolták a tárgyalások félbeszakadása miatt, ez azonban - folytatta - nem következett be, noha a forint valóban kedvezőtlenül reagált a hírre.

A politikus hozzátette: ez még csak "a gazdasági szabadságharc" kezdete, a nemzeti szuverenitás visszaszerzéséhez további lépések szükségesek.

Szimbolikus ajándék
A sajtótájékoztatón megjelent Novák Előd is. A politikus - aki a napirend előtti felszólalásokat követően elnézést kért, amiért a múlt héten bekiabálásával megsértette a Ház tekintélyét - elmondta: ha tréfálkozása bárkiben megütközést keltett, tegyen feljelentést garázdaság miatt, és ő lemond mentelmi jogáról.

Novák Előd, kezében egy karikás ostort fogva, úgy fogalmazott: ha már vele szemben ilyen erélyesen lépett fel a házelnök, szükséges, hogy más esetekben is rend legyen az ülésteremben, ugyanis a felszólalóknak gyakran kiabálniuk kell, hogy túlharsogják a hangzavart.

"A nemzet templomából zsibvásárt csinálókat ki kell kergetni, ha úgy tetszik, egy karikás ostorral" - jelentette ki, hozzátéve, napirend utáni felszólalása után az ostort szimbolikus ajándékként át akarja adni a levezető elnöknek.

Az országgyűlési képviselő arra is kitért, a Jobbik szeretné, hogy a házszabályban határozzák meg a tárgyalóképesség kritériumát, amely a képviselők egyharmadának jelenlétéhez kötné az Országgyűlés ülésezését. Novák Előd szerint ugyanis felháborító és a parlament méltóságát sérti, hogy a plenáris üléseken olykor csak néhány politikus vesz részt.
(MTI, kép: Barikád)