Bezár!
2020. július 3., péntek, Kornél, Soma, Napsugár napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
18:04 Alig vált muzulmánná egy angol nő, máris székesegyházat, szállodát és metrót akart robbantani17:25 Bemutatták Münchenben a Magyar Honvédség újbeszerzésű Leopard harckocsijait17:15 Szombaton is extrém lesz az UV-sugárzás17:05 Zavargásokba torkolló tüntetések voltak a chilei fővárosban a karantén ellen16:28 Dúró Dóra kiállt a lincselni akaró cigányok miatt meghurcolt mentősök mellett16:10 Összeütközött két vonat egy svájci hegyi alagútban16:01 Megvan Macron új kormányfője15:54 Szoborrongálás Judapesten is: vörös festékkel öntötték le Horthy Szabadság téri emlékművét - videók a biciklis támadóról15:52 Így üldözi a normalitást a "genderlobbi"15:49 HARCOS 2004-2020 - nemzeti ruházati márka már 16 éve (x)15:41 Zsidó tüntetés New Yorkban: Izrael vonuljon ki a megszállt palesztin területekről!15:32 Megkezdődött Törökországban a volt Nissan-vezér ügyében vádolt hét ember pere14:35 Milliárdokból adunk tiszta vizet és szívgyógyászati központot Ugandának - Szijjártó ettől várja, hogy majd otthon maradnak14:17 Nyolc év fegyházra ítéltek egy férfit, amiért drogot akart eladni13:47 Sorozatos rendőrségi bírságok a Mi Hazánk vezetőinek, Facebook-bejegyzésekért is
24 óra legolvasottabbjai

Extra, Videók ::

Egy férfiakat megszégyenítő bátorságú nő: Leni Riefenstahl

Reklám

A dolgok közepébe vágó, in medias res kezdéssel mindjárt adjuk is meg írásunk hangvételének alaptónusát azzal, hogy arról a zseniális német színésznőről, filmesről és rendezőről lesz szó a következőkben, akit „Hitler propagandafilmeseként”, „cukorfalatjaként” szoktak – természetesen degradáló és hitelrontó szándékkal – a fősodratú, polkorrekt média és a kanonizált filmművészet világában emlegetni.

Leni Riefenstahl
Christina Weiss egykori német kulturális miniszter véleménye szerint „Leni Riefenstahl művészetét beszennyezi szoros kapcsolata a nemzetiszocializmussal, amit súlyosbít, hogy a háború után sem volt hajlandó szembenézni azzal, hogy munkásságával mennyire kiszolgálta az embertelen náci propagandát, és hogy mennyire közel volt Hitler rezsimjéhez” – nos, a kötelezően elvárt nyilvános lelki élveboncolás és meakulpázás elmaradása olyan főbenjáró bűn az 1945 utáni Európában, ami által az érintett személy azonnal kiírja magát a „szalonképes” politikai, szellemi, művészi társasági körökből. A véleményterrorizáló „mértékadókból” mindenképpen.
Leni Riefenstahl 1902. augusztus 22-én született Berlinben. Az öntörvényű, „fiús” viselkedésű leánynak kemény természetű apjával kezdettől sok vitája és konfliktusa támadt, így titokban járt édesanyjával színházba, moziba és bálokra. Először balettet tanult, majd egy balesete után az 1920-as évek közepétől színésznő lett. Korai filmjeiben többnyire hófehér erkölcsi tisztaságú leánykákat alakított, akik idillikus, eszményített alpesi környezetben élik a maguk életét, de vonzerejükkel, erotikus kisugárzásukkal alaposan feldúlják a környezetükben élő férfiak lelki békéjét. Filmrendezőként a Balázs Bélával közösen rendezett Kék fény című játékfilmmel mutatkozott be 1932-ben.
Kék fény (a teljes anyag, a film nyelve: német)
Életének meghatározó fordulata a film forgatásának idején következett be. Ekkor olvasta el ugyanis Hitler Mein Kampf című könyvét, amelynek teljesen a hatása alá került, s állítólag egyik barátjának már ez időben kijelentette, hogy a nemzetiszocialistáknak fog dolgozni. 1932-ben elment egy NSDAP-tömeggyűlésre. Az ekkor szerzett élmény „olyan volt, mintha villám csapott volna belém” – vallotta utóbb. Személyesen írt levelet Hitlernek, s néhány nappal később már a tengerparton sétált nagy rajongójával, a leendő Führerrel. A „szépségfanatikus” jelzővel is illetett Leni Riefenstahl visszaemlékezése alapján Hitler már ekkor közölte vele, hogy amennyiben a náci párt hatalomra kerül, ő fogja készíteni a filmjeit.
Miután az NSDAP 1933-ban törvényes választások útján kormányt alakíthatott, s Hindenburg birodalmi elnök Hitlert nevezte ki kancellárrá – amit Riefenstahl ujjongva és ovációval fogadott –, a rendezőnő mind szorosabb kapcsolatba került a náci vezető személyiségekkel, a Führer mellett elsősorban Joseph Goebbels-szel, a birodalmi propagandaminiszterrel. Igaz, magába a nemzetiszocialista pártba – ellentétben például a zseniális karmesterrel, Herbert von Karajannal – sem ekkor, sem később nem lépett be. Hitler és Riefenstahl kölcsönösen nagyra becsülték egymás tehetségét és egyéniségét. A Führerről szóló film tervét először azonban Goebbels vetette fel, s 1933-ban a párt nürnbergi kongresszusán készült el A hit győzelme című alkotás. A következő, 1934. évi birodalmi pártnapok megfilmesítésére már magától értetődően ő kapott megbízatást.
Az akarat diadala:
A magyar felirattal ellátott film többi részét ITT tekinthetik meg.
Az akarat diadala valóban mesterremek lett, még a Harmadik Birodalom legfanatikusabb ellenségei is elismerik, hogy a mű minden idők legjobb propagandafilmje. A Susan Sontag által „a szépség szörnyetegének” titulált Riefenstahl azonban a későbbiekben is, egészen haláláig következetesen kitartott azon álláspontja mellett, miszerint ő dokumentumfilmet forgatott, hiszen egyetlen rekonstruált jelenet sincs a műben, s minden hiteles és valóságos benne. Ez kétségkívül így is van, ám a kamera, s az akkori stúdiótechnika segítségével ez a nem mindennapi filmes tehetség egy olyan művet alkotott, amelyben felmagasztosítja a nemzetiszocialista pártot, és dokumentálja a nép és a vezér szövetségét. Az akarat diadalának rendezője főként nagytotálból mutatta be az 1934-es nürnbergi pártkongresszus erőt és dinamizmust sugárzó eseményeit, a kamerákat oszlopok tetejére, háztetőkre, autókra szereltette, illetve síneket fektettetett le számukra. Hitler a film kezdetekor egyfajta Messiásként ereszkedik le népe közé, amely eksztázisban, lelkesülten üdvözli, majd mind a tömeg, mind a fegyveres erők geometriai alakzatokba rendeződve, horogkeresztes lobogók tengerének hullámzásától övezve mozdulatlanul hallgatják végig a Führer beszédét.
Riefenstahl következő klasszikussá vált filmje az 1936. évi berlini olimpiáról forgatott kétrészes, Olimpia című újabb remekmű volt. Ha Az akarat diadala a modern politikai propagandaműfaj, úgy az Olimpia a sportfilmezés alapjait vetette meg számos, virtuóz újításával: ilyenek voltak a légi vagy víz alatti felvételek, a futók mellett suhanó felvevőgép alkalmazása – hogy csupán a legfontosabbakat említsük. Az Olimpia című filmmel kapcsolatban máig visszatérő –számunkra eredendően értelmezhetetlen – vád, miszerint a náci test- és erőkultusz, illetve a fajelmélet propagálását szolgálta. Ennek az állításnak homlokegyenest ellentmond, hogy a film egyik legnagyobb hőse a néger atléta, Jesse Owens, aki négy aranyérmet szerzett az Egyesült Államoknak, s több olimpiai, illetve világrekordot is megdöntött Berlinben. S hogy az egészség, a dinamizmus, az életerős, izmos emberi test ábrázolása és megjelenítése miért is lenne bűn, az végképp felfoghatatlan számunkra.
Olimpia - a népek ünnepe (a teljes anyag, a film nyelve: német)
Olimpia - a szépség ünnepe (a teljes anyag, a film nyelve: német)
A második világháború kitörését követően Riefenstahl haditudósítóként és frontfényképészként folytatta pályafutását, de közben a játékfilmkészítői ambícióiról sem mondott le, a háború végére készült el A hegyek alján című produkcióval, amelynek forgatásához ingyen cigány statisztériát kapott.
A Harmadik Birodalom bukása után úgy tűnt, hogy Riefenstahl sorsa és jövője végleg megpecsételődött. Koncepciós kirakatpert ugyan nem indítottak ellene a győztesek, de Németországban többé esélye sem volt arra, hogy elismert, foglalkoztatott rendező legyen. Jellemző az 1945 utáni németországi viszonyokra, hogy még álnéven próbálkozva sem tudott forgatási pénzekhez, támogatásokhoz jutni. Hatalmas lelki erejét, elszántságát és vitalitását bizonyítja, hogy ennek ellenére talpra tudott állni és 43 évesen új életet kezdett.
Életének újabb, meghatározó fordulata az 1960-as években következett be Afrikában. 1956-ban utazott először a fekete kontinensre, hogy A fekete szállítmány című filmhez, amely a kelet-afrikai rabszolga-kereskedelemről szólt, bennszülött statisztákat toborozzon. Először Kenyában próbálkozott, azonban az itteni népesség megjelenésre, testi felépítésre nem felelt meg elképzeléseinek. Véletlenül jutott el Dél-Szudánba, a nubák törzsének földjére, s itt talált rá arra, amit keresett. Először egy, a nubákról készített káprázatos fotósorozattal ejtette ámulatba a fél világot, akik Riefenstahl véleménye szerint a homéroszi archaikus világ embereire és társadalmi viszonyaira emlékeztették őt, testfestészetük és maszkjaik pedig leginkább Picasso képi világát és motívumait idézték fel benne. Egyszóval, a nubák egy civilizáció előtti világ oázisát jelentették számára a modern kor szürke, monoton sivatagában. Nyelvüket is megtanulta, s bensőséges, baráti kapcsolatba került a fekete törzs számos tagjával. Egyfajta lelki vigaszt is jelentett számára e primitív társadalmi viszonyok között élő emberek őszinte ragaszkodása, hiszen hazájában – az 1945 utáni agymosásnak köszönhetően – mindenki elfordult tőle a Reich idejében játszott szerepe miatt. Így az 1970-es években rendszeresen készített a nubák életéről további filmeket, amelyek kiváltották ellenségei ismételt támadását. Susan Sontag zsidó filozófus és irodalomtudós – aki élete során mind férfiakkal, mind nőkkel élt házastársi viszonyban – véleménye szerint például a felvételeken – ismételten hangsúlyozzuk a nubák néger mivoltát – a náci esztétikum érvényesül. Ő és követői felrótták Riefenstahlnak, hogy a nemzetiszocialista testkultúrát propagálja, s az erő, testi szépség és dinamizmus megjelenítését helyezi felvételeinek fókuszába, s ez e szellemi kör tagjai szerint megbocsáthatatlan eretnekség.
A nubákról készített képsorozat pár darabja:

Szerelmi tánc

Kiki

Jamilia
Leni Riefenstahl megtörhetetlenségét és elképesztő életerejét bizonyítja, hogy már elmúlt 70 esztendős, amikor megtanulta a könnyűbúvárkodást, s rendezőként csodálatos víz alatti felvételekkel kápráztatta el a világot. Ezenkívül 98 évesen túlélt egy helikopter-balesetet, majd röviddel ezt követően – repülőgéppel, helikopterrel és terepjáróval utazva – visszatért a polgárháború sújtotta Dél-Szudánba (a terület azóta már szuverén állam), hogy halála előtt még egyszer, utoljára találkozhasson a számára oly kedves nubáival. A nevezetes látogatásról dokumentumfilm is készült. Ezt követően Riefenstahl a változatosság, a kaland és persze a filmforgatás kedvéért még egy Maldív-szigeteki búvártúrán is részt vett. Utolsó filmje, a 2002-ben bemutatott Mélytengeri hangulatok az Indiai-óceán mélyén 1974 és 2000 között rögzített óriási mennyiségű képanyag felhasználásával készült. Alkotásával arra próbálta az emberiséget rádöbbenteni, hogy micsoda pótolhatatlan csodavilágot és értéket veszít el örökre, ha a természet – és benne a tengeri élővilág – pusztításának nem vet véget a lehető leghamarabb. Nem sokkal e nagyszerű mű elkészítése után 2003. szeptember 8-án hunyt el Pöckingben.
Leni Riefenstahl helye kétségkívül az egyetemes filmtörténet legnagyobb alakjainak panteonjában van. Kor- és kórtünet, hogy az 1945 utáni világ urai nem tudták neki soha megbocsátani Az akarat diadalát, illetve a Hitlerhez, Goebbelshez és más birodalmi vezetőkhöz fűződő, bensőséges, baráti viszonyát. Jellemző, hogy az egyik róla szóló film kísérőszövegében a következő, ostoba kérdést teszik fel: „Jogos-e, ha valaki annyira szereti a filmet, hogy a művészet nevében emberi jogokat sért?” E problémafelvetés azért is meglepő, mert a jelenkori kánon által elfogadott művészek esetében ezt a kérdést nemhogy nem teszik fel, hanem egyszerűen felháborítónak tartják még annak puszta lehetőségét is. Gondoljunk itt a Roman Polanski által hajdanán egy kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszakra, amelyért évtizedekkel a bűntett elkövetése után felelnie kell a rendezőnek. Derék véleménymonopolizálóink szerint egyfelől ilyen régvolt, apró-cseprő ügyekkel eleve nem kell már ma foglalkoznunk, másrészt, ha igaz is volt a zsidó Polanski emberi gyarlóságból eredeztethető erkölcsi „botlása”, ez semmilyen vonatkozásban nem érinti művészi zsenialitását, illetve ő a kiválasztottság és a művészet nevében sérthet akár emberi jogokat is.
Leni Riefenstahl igazi „bűne” azonban mégis az, hogy 1945 után elmulasztotta a világ nyilvánossága előtti rituális hamuszórással egybekötött, vég nélküli vezeklést. Haláláig vállalta az 1945 előtti életének periódusára eső tevékenységét és filmalkotásait. Élete vége felé, egy róla készült dokumentumfilmben mindössze ennyit tudtak a készítők kikényszeríteni belőle a Hitlerhez fűződő kapcsolatáról, hogy annyi évtized elteltével, amennyiben egy kard lenne a keze ügyében, biztosan le tudná szúrni őt, de egy anya érzésével, aki a legkedvesebb gyermekét öli meg. Nyilván egy efféle kijelentés a cionista agytröszt megítélése szerint maga az égetnivaló, pestises eretnekség megcáfolhatatlan bizonyítéka, amelyet még embrionális állapotában kell elpusztítani.
Végezetül, Leni Riefenstahl nemcsak műveiben helyezte középpontba az emberi test esztétikumát, az erőt, a vitalitást, a küzdést és a dinamizmust, hanem saját életével maga volt ennek a megtestesült evilági alakja is. Szinte elpusztíthatatlan, de mindenképpen megtörhetetlen volt. S bizony az ilyen megalkuvásra nem hajlandó, lélekben és testben is rendkívül erős egyéniségeket az empátiájáról humanizmusáról és toleranciájáról legendásan elhíresült Efraim Zuroff és Wiesenthal-lakájsleppje a legkevésbé sem tudja elviselni és tolerálni.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready