Amint azt
hírül adtuk, a Fővárosi Ítélőtábla perújítási eljárásban kedden jogerősen felmentette a Fekete Sereg néven ismertté vált cigány banda egyik ártatlanul bebörtönzött áldozatát. Szántai Attilát azért ítélték korábban 13 év fegyházra, mert az őt zsaroló, kirabló, éjjel otthona előtt fenyegető maffiózók közül kettőt önvédelmi fegyverével meglőtt, s egyikük kimúlt.
Az első- és a másodfokú bíróságok szerint - akiket azért fizetnek az adónkból, hogy igazságot szolgáltassanak - ez nem önvédelem volt, hanem "megtorlás".
És ezek a bírók, akik egy ártatlan ember életét derékba törték (akinek immár papírja van arról, hogy rossz döntés alapján ült fegyházban hét évet) mindenféle következmény nélkül élhetik tovább az életüket. Áldozatuk majd kap némi kártérítést (ráadásul azt sem az ő vagyonukból, pedig úgy kellene), de az nem adhaja vissza neki ezt a hét évet, és nem teszi meg nem történtté azokat a borzalmakat, amiket a börtönben szenvedett el (például amikor a saját támadói verték többször ájulásig).
Szerkesztőségünk szerint ha már a köztársaság nem teremt lehetőséget az ilyen bírók felelősségre vonására, legalább próbáljunk mi, igazságszerető magyarok tenni ennek érdekében.
Várjuk a szerk (kukac) kuruc.info címre a Szántai Attilát a családja és saját maga cigánybűnözőkkel szembeni védelme miatt ártatlanul 13 évre ítélő bírók adatait. Ez a legkevesebb, amit érdemelnek.
(Kuruc.info)