Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek.
Benkő Tibor hozzátette: a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot.
Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag legyen irányítva az anyaggazdálkodás, és ellenőrizve az anyagfelhasználás - hangsúlyozta.
Elmondta: a kórházparancsnoki feladatkört a belügyminiszter irányítása alatt országos kórházparancsnok koordinálja. A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek.
Az 51 kinevezett katona parancsnoknak az a dolga, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz, aki mellett azokat egy törzs feldolgozza és megküldi a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsnek.
A miniszter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport - amelynek ő a vezetője - felmérte az ország működését biztosító létfontosságú vállalatokat. Ezek többek között az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az oxigénellátást, az infokommunikáció, az energetika szektorából valók. Kiemelte: több száz létfontosságú vállalat van.  Közülük első körben 139-et választottak ki. Mostanáig 84 vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek. A héten további vállalatokat választanak ki - közölte.
Benkő Tibor kérdésre válaszolva úgy értékelt: a magyar lakosság örömmel fogadta a katonák megjelenését a városokban.
(MTI)