Online rendszert indít el Kína az új koronavírus globális terjedésének előrejelzésére - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség a projektet vezető kutatók közlésére hivatkozva.
Az északnyugat-kínai Kanszu tartomány székhelyén található Lancsou Egyetem innovációs központjának kutatói által kidolgozott rendszer hétfőtől kezdve 30 napon át jelzi előre, hogy a világ 180 országában naponta hány újabb fertőzéses eset bukkanhat fel. Az előrejelzéshez olyan tényezőket is figyelembe vesznek, mint az éghajlati és környezeti körülmények, a népsűrűség, valamint a helyi kormányzatok által alkalmazott járványügyi óvintézkedések - mondta Huang Csien-ping, a központ igazgatója.
A rendszert három hónap alatt fejlesztették ki a meglévő, regionális járvány-előrejelzési modell alapján. A kutatók megfigyelései szerint az új koronavírus a leghatékonyabban 5 és 15 Celsius-fok között terjed, a világszerte észlelt fertőzéses eseteknek ugyanis mintegy 60 százalékát regisztrálták ebben a hőmérsékleti tartományban.
A rendszer a műholdak által jelzett nitrogén-dioxid-szintet is számításba veszi, az ugyanis a járványügyi óvintézkedések hatásait tükrözi a kutatók szerint. "A nitrogén-dioxid a járművek és a gyárak kibocsátásából származik, így a levegőben található szintjének drasztikus csökkenése azt jelzi, hogy kisebb a forgalom, és kevesebb emberi érintkezés történik" - fogalmazott Huang.
A szakértők szerint az előrejelzésre nem csupán az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegség kezelése miatt van szükség, hanem a különböző óvintézkedésekkel kapcsolatos döntések miatt is.
(MTI)