Több mint négyezer adag, koronavírus elleni védőoltást ajándékozott Szerbia Észak-Macedóniának vasárnap, az átadási ceremónián a két ország határán Aleksandar Vucic szerb elnök és Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök vett részt.
A Pfizer/BioNTech 4680 adag vakcinájával így már a jövő héten megkezdődhet az észak-macedón egészségügyi dolgozók beoltása. Az átadási ceremónián elhangzott, először azok kapják meg a vakcinát, akik a koronavírus-fertőzötteket látják el.
Zoran Zaev kiemelte: az adomány is a Szerbia és Észak-Macedónia között baráti kapcsolatot erősíti.
A várakozások szerint Szerbia két hét múlva újabb, körülbelül négyezer adag oltóanyagot ad a szomszédos országnak, hogy a vakcina második dózisát is megkaphassák a beoltottak.
Szkopjei jelentések szerint a jövő héten a kínai Sinopharm kétszázezer adag oltóanyaga is megérkezik az országba.
Venko Filipce észak-macedón egészségügyi miniszter csütörtökön a közösségi médiában hívta fel a figyelmet arra, hogy alig néhány órával a bejelentés után, miszerint megérkeznek az első oltóanyagok az országba, majdnem 24 ezren jelezték, hogy beadatnák az oltást.
Szerbia azért tud oltóanyagot ajándékozni a szomszédos országoknak, mert az európai országok közül elsőként vásárolt nagy mennyiségű vakcinát Kínából és Oroszországból, emellett pedig a Pfizer/BioNTech, valamint az AstraZeneca oltása is elérhető az országban. Szerbia, Albánia és Bosznia-Hercegovina után ezzel Észak-Macedónia lett a negyedik ország a Nyugat-Balkánon, amely megkezdte az immunizációt. A bejelentések szerint Montenegróban és Koszovóban a hónap végén kezdődhet meg a lakosság beoltása.
(MTI)