Már a brit hírszerzés ügynökei is elképzelhetőnek tartják, hogy egy vuhani laborból eredjen a világszerte több mint 3,5 millió áldozatot követelő koronavírus-járvány, írja vasárnapi kiadásában a The Times. Ez éles váltás a korábbi nézetekhez képest, az elmúlt 16 hónapban, a vírus első ismert felbukkanása óta ugyanis a brit, amerikai és egyéb nyugati hírszerzések rendre kizárták annak lehetőségét, hogy a virológiai intézet szerepet játszott volna a világjárványban.
A brit hírszerzés eredetileg csak nagyon távoli lehetőségként említette, hogy egy laborból eredhet a járvány, most viszont már elképzelhetőnek vélik, állítják a lap forrásai.
Zoom
Ez fontos fejlemény annak ismeretében, hogy a hét közepén Joe Biden amerikai elnök utasítást adott az amerikai hírszerzés számára, vizsgálják meg, származhat-e mégis laboratóriumból a koronavírus. Az amerikai hírszerzés persze nem csak ezt keresi, valójában két forgatókönyvet kell megvizsgálniuk, azt, hogy laborból származhat, vagy természetes úton fejlődhetett ki a vírus, ám az, hogy a laboros verziót is lehetőségként kezelik, új és kiemelt előrelépés. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy mindkét forgatókönyvről alacsony vagy mérsékelt meggyőződése van a hírszerzésnek egyelőre.
A vírus laboratóriumi eredetének forgatókönyvét tavaly még összeesküvés-elméletnek tartották maximum, a WHO pedig jelentésben zárta ki a laboratóriumi elméletet. A Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ igazgatója, dr. Rochelle Walensky később azt mondta, a laboratóriumi származás ennek ellenére az „egyik lehetőség lehet”.
A laborból származás elmélet mostani erősödése mögött az állhat, hogy egy amerikai hírszerzési jelentés szerint a vuhani virológiai labor három munkatársa is úgy megbetegedett 2019 novemberében, hogy kórházi kezelésre szorultak.
Mindez egyébként már oda vezetett, hogy a Facebook újonnan már nem távolítja el azokat a bejegyzéseket, amik szerint a a koronavírus emberi eredetű, vagy tudatos gyártás eredménye volt. A fordulatot épp a 2019 novemberi megbetegedésekre rávilágító cikk jelentette.
(Telex)
Kapcsolódó: