Idén véget érhet a koronavírus-világjárvány okozta egészségügyi vészhelyzet, és lezárulhat a pandémia akut szakasza - vélekedett hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben a szervezet végrehajtó bizottsági ülésének kezdete előtt.
Ehhez szerinte az szükséges, hogy az országok biztosítsák a vakcinák méltányos elosztását, továbbra is kövessék figyelemmel a vírus és a különböző variánsok működését, és a helyzetnek megfelelően vezessenek be korlátozó intézkedéseket.
Ugyanakkor a WHO főigazgatója figyelmeztetett arra is, hogy veszélyes lenne azt gondolni, hogy az omikron lenne az utolsó variáns, mert a feltételek a világban jelenleg éppen "ideálisak" arra, hogy újabb - akár még gyorsabban terjedő - variánsok alakuljanak ki.
Gebrejeszusz hetek óta azt kéri a WHO tagállamaitól, hogy gyorsítsák fel a védőoltások szállítását a szegényebb országokba is annak érdekében, hogy az év közepére mindenhol be tudják oltani a lakosság 70 százalékát. A 194 tagállam nagyjából fele nem tudta teljesíteni azt a célkitűzést, hogy 2021 végére a lakosság 40 százaléka kapja meg az oltásokat a koronavírus ellen.
Az omikron variáns megjelenése miatt világszerte megugrott az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Eddig ezt a robbanást nem követte a halálesetek számának hasonló arányú megugrása, jóllehet a halálozások száma is emelkedik valamennyi régióban, különösen Afrikában, ahol a legkevésbé jutnak vakcinához az emberek - mondta el a WHO főigazgatója.
A WHO végrehajtó bizottságának elnöke, Patrick Amoth bejelentette: a szervezet egyelőre elhalasztja a döntést arról, hogy vizsgálatot indítson-e Etiópia kérésére arra vonatkozóan, hogy a WHO-főigazgató állítólag támogatást nyújtott az etióp kormánnyal szemben harcoló tigréi lázadóknak. "Ez egy nagyon összetett, politikai érintettségű kérdés, amely kívül esik ennek a bizottságnak az eljárási keretein. Ezért a kérvényt félretesszük, és majd a megfelelő helyzetben foglalkozunk vele" - mondta.
Január közepén az etióp külügyminiszter azzal vádolta meg a szintén etióp Gebrejeszuszt - aki régebben hazájában egészségügyi és külügyminiszter is volt -, hogy téves információkat terjeszt az afrikai ország északi részén folyó háborúról, és kijelentései rossz fényt vetnek az ENSZ-szervezet hitelességére és függetlenségére. Gebrejeszusz pár nappal korábban azt mondta, hogy nem engedik be a segélyszállítmányokat a konfliktus sújtotta Tigré tartományba.
(MTI)