Az év első felében nőtt a BioNTech gyógyszeripari vállalat bevétele és nyeresége éves bázison azzal együtt is, hogy a második negyedévben a forgalom és a nyereség is elmaradt az egy évvel korábbitól.
A német BioNTech gyógyszeripari vállalat az első félévben 30,1 százalékkal 9,57 milliárd euróra növelte forgalmát 2021 első félévi 7,36 milliárd euróhoz képest. A nettó nyereség 37,2 százalékkal 5,37 milliárd euróra nőtt 3,92 milliárd euróról - közölte a vállalat hétfőn Mainzban.
A második negyedévben azonban az értékesítési árbevétel 39,8 százalékkal 3,20 milliárd euróra csökkent 5,31 milliárd euróról, a nyereség pedig 40,0 százalékkal lett alacsonyabb az előző évinél, 1,67 milliárd az idén, 2,79 milliárd tavaly.
A koronavírus-ellenes vakcinát gyártó konszern a forgalom és a nyereség második negyedévi csökkenését annak tulajdonította, hogy a világjárvány dinamikus fejlődése "a megrendelések eltolódásához és így a negyedéves eladások ingadozásához vezetett". A vállalat megerősítette a Covid-19 vakcina 2022-es egész évre vonatkozó, 13-17 milliárd eurós bevételi előrejelzését.
(MTI)