Nyolc izraeli katona életét vesztette egy robbanás következtében a Gázai övezet déli részén - közölte szombaton az izraeli hadsereg.
Korábban a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnya azt közölte, hogy harcosai megtámadtak egy izraeli páncélozott járművet, és megöltek, illetve megsebesítettek több izraeli katonát Tel esz-Szultán térségében, Rafahtól nyugatra.
A környéken az izraeli hadsereg hetek óta folytat "műveleteket". A térségben több ezer palesztin menekült zsúfolódott össze.
Az izraeli hadsereg azt is közölte szombaton, hogy Rafahban nagy mennyiségű fegyvert foglaltak le részben földalatti rejtekhelyeken. A közlemény szerint palesztin fegyveresek pénteken öt rakétát lőttek ki a Gáza központjában létrehozott humanitárius körzetből.
A Hamásszal szövetséges Iszlám Dzsihád katonai ága, az Al-Kudsz Brigádok azt közölte egy szombaton a Telegramra feltöltött videóban, hogy Izrael csak akkor kaphatja vissza a Gázai övezetben fogva tartott túszokat, ha leállítja a háborút, és visszavonja katonáit a térségből.
Egy tavaly novemberi egyhetes tűzszünet óta minden hasonló próbálkozás rendre kudarcba fullad, miután a Hamász ragaszkodik az izraeli katonák teljes kivonulásához. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő viszont addig nem akar hozzájárulni a háború befejezéséhez, amíg a Hamászt teljesen meg nem semmisítik.
A gázai egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a tavaly október óta tartó háborúban 37 296 palesztin halt meg.
(MTI nyomán)