Az orosz hadiipar egyik fő gyengeségét az jelenti, hogy Oroszország és elődje, a Szovjetunió mindig is importőr volt a korszerű szerszámgépeket tekintve. A Nyugat ez a gyengeséget megpróbálja kihasználni azáltal, hogy ezt beépítették a szankciókba. Ezért most először a két évvel ezelőtt a témában írt cikk sorait olvashatja a közönség, majd pedig azt, hogy az oroszok erre hogyan reagálták.

Egy kicsit eltérve a témától, napjainkban gyakran felmerül, hogy a háborús szankciók miatt az oroszok nem képesek fejlett haditechnikát gyártani. Ez az orosz fegyverexportot és a belső fegyverkezést is ellehetetlenítheti. Ezt arra hivatkozva jelentik ki a nyugati lapok, hogy az orosz haditechnikában például nyugati elektronika van.

A helyzet ennél valamivel bonyolultabb. Az oroszok a legtöbb alkatrészt vagy elő tudják állítani, vagy pedig alternatív forrásokból be tudják szerezni. Például az elmúlt években az oroszok képessé váltak korszerű hőképalkotók gyártására, ami korábban hiányosságuk volt.

Az igazi problémát inkább az jelenti, hogy maguk a termelőeszközök működtethetőek-e. Ennek az az oka, hogy az oroszok már a Szovjetunió időszakában is külföldről vették az erőltetett iparosításhoz a gyáraikba a gyártósorokat, mivel korszerű gyártóeszközöket a Szovjetunió nem tudott előállítani. Az ukrajnai háború kitörése előtt Oroszország volt a világ egyik legnagyobb szerszámgép-importőre.

A területen a világ egyik legnagyobb exportőre Németország, amely most politikailag ellentétbe került Oroszországgal.

Ugyan a Szovjetunió időszakában az oroszok kiépítették a termelőeszközök gyártását, de az 1991 után összeomlott, és amúgy már a 80-as években sem volt a világ élvonalában. Ez azt jelenti, hogy ha az oroszok a szankciók miatt huzamos ideig nem férnek hozzá a korszerű szerszámokhoz, precíziós gépekhez, gyártástechnológiához (CNC-gépekhez), akkor leállhatnak a gyáraik, ami tényleg térdre kényszerítheti az orosz hadiipart.

Ugyan az oroszok az elmúlt nagyjából 10 évben megpróbálták diverzifikálni a beszerzéseiket a területen, például távol-keleti és dél-amerikai forrásokkal, de azokból a forrásokból csak gyengébb minőségű gépekhez férnek hozzá, amivel nem tudják helyettesíteni a nyugati eszközöket.

Ez a probléma amúgy a többi szektort még jobban érinti, mint az orosz hadiipart, mivel az oroszok a megmaradt eszközeiket a hadiipar számára priorizálják. Ezen a téren a legnagyobb problémát Oroszország számára nemcsak a hadiipar esetleges leállása okozhatja, annak ellenére, hogy háború van. Ennek az az oka, hogy Oroszországnak óriási fegyverraktárai vannak, ahonnét ezerszámra húzhatják elő a régi haditechnikát.

Az igazi súlyos problémát Oroszország számára az olajipari termelés csökkenése okozhatja. Ennek az az oka, hogy jelenleg a világ messze legnagyobb olajipar-felszerelésgyártója az Egyesült Államok, amelynek a gyártmányaihoz a szankciók miatt az oroszok most nem férnek hozzá. Ez azt okozhatja, hogy az orosz olajipar belátható időn belül időn belül megzuhanhat, ami az orosz állam legnagyobb bevételforrását csökkentheti.

Mint ahogyan fentebb látható, a szerszámgépek egy olyan gyengeségét jelentették az orosz gazdaságnak és iparnak, amit hogyha Putyinék nem kezelnének, akkor önmagában összeomlást okozhatnának.

Az oroszok egyik reakciója a fenti problémakörre az lett, hogy elkezdtek használt szerszámgépeket beszerezni Kínából. Ugyan, azok nem a legkorszerűbbek, és valószínűleg le is vannak amortizálva, de a semminél biztosan jobbak.

Emellett az oroszok hirtelen elkezdték kiépíteni a saját szerszámgép-gyártásukat, ami az elmúlt két évben jelentősen bővült.

A fenti erőfeszítések nem biztos, hogy minden igényt kielégítettek, de arra elégségesek voltak, hogy az orosz hadiipar bedőlését megakadályozzák, bár mellette az is igaz, hogy a többi iparágban nem ennyire rózsás a helyzet.

Mint ahogyan fentebb leírtuk, az orosz hadiipar számára az egyik legnagyobb problémát a termelőeszközök beszerzése jelenti, bár ezt némileg kezelték.

Az előbbiek ellenére az oroszok képesek voltak pótolni, hogy nagyságrendileg több ezer harckocsit veszítettek a csatatéren. Hogyha problémák vannak a gyártással, akkor felmerül a kérdés, hogy hogyan vitelezik ezt ki.

A válasz az, hogy az oroszoknak van egy olyan szokásuk, hogy a hadrendből kivont fegyverzetüket elhelyezik uráli és szibériai raktárakban, ahol évtizedekig is tárolhatják azt. Ezen okból a háború kitörésekor az oroszoknak tízezres nagyságrendű lezsírozott harckocsijuk volt.

Ezeket pedig viszonylag könnyű működőképessé tenni, legalábbis annál lényegesen könnyebb, mint új tankokat gyártani.

Viszont van egy probléma: a raktárakból legelőször azokat a tankokat szedték ki, amik a legjobb állapotban voltak, vagyis amikkel a legkevesebb munka volt. Ugyan az oroszoknak még mindig több ezer harckocsijuk van raktárakban, de azok már az állomány rosszabb állapotban lévő, vagy pedig más okból nehezebben bevethető részét jelentik, vagyis amikkel több munka van, és nem biztos, hogy hadra fogható állapotban lehetnek.

A nyugati országok ezt a folyamatot műholdfelvételek révén tudják követni, mivel ezeket a tankokat túlnyomó részt a szabad ég alatt tárolták, ahol évtizedek óta rozsdásodnak.

Ez pedig azt jelenti, hogy idővel az oroszok azon képessége, hogy a raktárakból százszámra küldjenek harckocsikat a frontra, nagyon le fog csökkenni, mivel el fognak fogyni azok a tankok, amiket könnyű bevethető állapotba hozni.

A forrásként használt Forbes cikk alapján nem csak az lehet a probléma, hogy a T-72-esek már évtizedek óta a szabad ég alatt rozsdásodnak: a T-72-esek automata töltője viszonylag bonyolult szerkezet, ami miatt nem érdemes vesződni vele. Ezért az oroszok jelentős számban a kisebb harcértékű és régebbi gyártású, de egyszerűbb T-55-ös és T-62-es harckocsikat modernizálják inkább a T-80-asok mellett.

(Olvasónktól)

A korábbi cikk: Orosz fejlesztés a gyalogsági harcjárművek területén: átállás az 57 mm-es gépágyúkra