Nagy volumenű "terrorellenes" műveletbe kezdtek kedden az izraeli biztonsági erők a megszállt Ciszjordánia északi részén lévő Dzsenín városban a hadsereg (IDF) bejelentése szerint. Az IDF vezérkara úgy érzékelte a Gázai övezetre vonatkozó tűzszünet minapi életbe lépése után, hogy e másik palesztin területen "mozgolódni kezdtek a terroristák". Hivatalos palesztin közlés szerint a műveletnek máris hat halálos és 35 sebesült áldozata van Dzsenínben.
Az izraeli erők drónok és katonai helikopterek bevetésével kezdték a műveletet, a "terroristák feltételezett infrastruktúráját" támadták, majd bevonultak a városba a szárazföldi egységek. "Izrael célja fenntartani azt a képességét, hogy adott esetben gyorsan fel tudja venni a harcot a dzseníni terrorista csoportokkal: hatástalanítani tudja a ketyegő bombákat, vagyis felderíteni a bevetésre kész terrorcsoportokat és eszközeiket" - olvasható a hadsereg közleményében.
Palesztin jelentések szerint a művelet más ciszjordániai palesztin városokra is kiterjed. A katonák lezártak utakat egyebek között Rámalláhban, és letartóztattak számos palesztint - tizenegy embert Hebronban, hetet pedig Kalkíliában.
Az izraeli művelet előzménye, hogy a Palesztin Hatóság (PH) egy hónapon keresztül szintén műveletet folytatott az Irán által támogatott dzseníni harcosok ellen, majd kötött velük egy megállapodást. Izrael azonban közölte a PH-val, hogy most maga kezd műveletet a városban, és miután Izrael és a PH között van együttműködési megállapodás, a PH rendőrei kivonultak Dzsenínből.
A Hajom című izraeli napilap úgy tudja, hogy ezt a műveletet Izrael már decemberben el akarta indítani, de éppen a PH kérésére halasztotta el.
Dzsenínt a palesztinok a "mártírok városának" nevezik, mert számos palesztin öngyilkos merénylő került ki onnan.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a művelet megkezdése után közölte, hogy a biztonságpolitikai kabinet döntött annak elindításáról, és ez "egy újabb lépés a kitűzött cél, a biztonság megerősítése felé". "Szisztematikusan és határozottan fellépünk az iráni tengely ellen, akárhová is küldi fegyvereit: Gázába, Libanonba, Szíriába, Jemenbe, Júdeába vagy Szamáriába." (Júdea és Szamária Ciszjordánia bibliai neve.)
Jiszráél Kac védelmi miniszter kedden a parlament külügyi és védelmi bizottságában közölte: utasította az IDF-et, hogy "határozottan lépjen fel az összes település és a lakosság védelmében".
Katonai tisztségviselők már vasárnap arról beszéltek, hogy az IDF kész támadó akciókat végrehajtani Ciszjordániában, hogy megakadályozza a Hamász ottani térnyerését. Ez utóbbitól amiatt lehet tartani, hogy a tűzszüneti és túszmegállapodás keretében Izraelnek sok száz bebörtönzött palesztint kell szabadon engednie, köztük a palesztin szervezetekhez tartozókat is, sőt, gyilkos támadások végrehajtóit.
(MTI korrigálva)