Újabb masszív dróntámadást indított Oroszország az ukrán főváros, Kijev és környéke ellen vasárnapra virrad éjjel - közölte a megyei kormányzói hivatal, kiemelve, hogy a drónokat a légvédelem a levegőben megsemmisítette.
A hivatal közlése szerint a légiriadó több mint 11 órán át tartott a térségben. Hozzátette, hogy személyi sérülést nem okozott a támadást és károkat sem a kiemelt fontosságú polgári infrastruktúrában. A lelőtt drónok roncsai egy helyen egy építkezésre, máshol nyílt területre zuhantak.
Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 151 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem ebből 70-et lőtt le.
Ivan Fedorov, a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye kormányzója vasárnap arról tájékoztatott, hogy az orosz hadsereg 342 csapást mért az elmúlt nap alatt a régió 11 településére, a támadásokban két felnőtt és két gyermek sebesült meg.
Az északkeleti, Oroszországgal határos Szumi megye kormányzói hivatala arról adott hírt, hogy szombaton az oroszok 76 támadást hajtottak végre a régió határ menti térségében, aminek következtében egy ember sérült meg.
Szerhij Liszak, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon azt közölte, hogy az éjjel az orosz erők tüzérséggel támadták a régióban lévő Nyikopol város térségét, három családi házban és egy gázvezetékben okoztak károkat.
Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt 24 órában 133 katonai összecsapás volt a fronton. A Donyeck megyei Pokrovszknál az ukrán csapatok 54 támadást vertek vissza, az oroszországi kurszki régióban pedig 28-at - tette hozzá a katonai vezetés. A vezérkar vasárnapi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelíti a 850 ezret, az ukrán erők szombaton megsemmisítettek 11 orosz harckocsit, 24 tüzérségi rendszert, valamint 83 drónt és egyéb haditechnikai eszközöket.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka megbeszélést folytatott szombaton Kijevben Giuseppe Cavo Dragone admirálissal, a NATO katonai bizottságának elnökével, aki januári hivatalba lépése óta az első külföldi látogatását Ukrajnában tette - számolt be Facebook-oldalán az államfő és a főparancsnok. Dragone biztosította tárgyalópartnereit afelől, hogy "Ukrajna szuverenitásának és területi épségének NATO-támogatása megingathatatlan marad".
(MTI)