Kész részt venni fogolycserében, de Kínába szeretne visszatérni az a két kínai állampolgárságú katona, aki a kelet-ukrajnai Donyeck megyében esett nemrég ukrán fogságba. Ezt a kínaiak többször is hangsúlyozták azon a sajtótájékoztatón, amelyet ők tartottak hétfőn Kijevben, az Ukrinform ukrán hírügynökségnél.
A kínaiak tolmácson keresztül elmondták, hogy az orosz alakulatnál fizikai munkára kényszerítették őket. Közölték: oroszok vezetik azokat az egységeket, amelyekben külföldiek szolgálnak. Abban az alakulatban, amelyben az egyik hadifogoly, Csang Zsen-po szolgált, két kínai katona volt, míg a másikban tíz, köztük a fogságba esett másik kínai, Vang Kuang-csün.
"Mindent titkoltak előlünk, csak akkor tudtam meg, hol vagyok, amikor megérkeztünk a helyszínre" - mesélte Csang. "Minden dokumentum orosz nyelven volt, és az egész kommunikáció oroszul zajlott" - tette hozzá Vang.
Szavai szerint pontosan azt sem tudták, mennyi pénzt kell kapniuk a katonai szolgálatért. "Kaptam egy bankkártyát, amelyen 200 ezer rubel volt, de nem tudtam a kártyát használni. Az oroszok elvették a telefont, amelyen az alkalmazás volt a kártyához, és elköltötték a pénzt, különböző szükségletekre, üzemanyagra és egyebekre" - mondta Csang.
Volodimir Zelenszkij múlt kedden jelentette be, hogy az ukrán katonák a donyecki régióban elfogtak két kínai állampolgárt, akik az orosz hadsereg kötelékében harcoltak. Az elnök hangsúlyozta, hogy Kijev csakis ukrán katonákra hajlandó kicserélni a kínai hadifoglyokat. Zelenszkij pénteken kijelentette, hogy "legalább néhány száz kínai állampolgár harcol az orosz megszálló erők kötelékében.
(MTI nyomán)